Csacsogások

Fodrásznál

Petya-fiammal időpontra mentünk fodrászhoz. "apa-fia" menü. Fiatal csajszihoz bejelentkezve. Szeretek ehhez a lányhoz menni. Olyat tud amit más fodrász nem. Tudtátok hogy van oly csodaszer amit ha a nyakatok köré teker nem lesz tele a ruhátok, gallérotok hajjal? Én 50 éve járok fodrászhoz de ezt a szalagot mely vendégként körülbelül 40 forint költség egyedül itt tapasztaltam. Másik tulajdonképpen amire utaltam fiatalos frizurát készít nekem. Ne röhögj! Tényleg. Olyan a frizura amilyet viselek már évtizedek óta mégis fiatalosabban fest tőle a búrám. Nem ez a lényeg. A kis hölgy késett kettő percet. Mi meg öt perccel hamarabb érkeztünk. Volt időm megfigyelni az udvaron a többi fodrász (mind fiatal) beszélgetését. Körülbelül hatan-heten voltak. Srácok, lányok. Várták a műszakkezdést. Mind külön egyéniség. Látszott rajtuk. Petya-fiam aki már egy ideje ezen fodrászkommuna vendége meséli melyik miről nevezetes. Van amelyik művészként veti bele magát az alkotásba. Mit egy szobrász. Ami nekem feltűnt az egymás iránti tiszteletük. Felkaptam a fejem megemlítődött a maszk viselésének kényszerűsége. Közben elhangzott Orbán neve. Utóbbi mellékesen. Tárgyilagosan de mellékesen. Tényszerűen mégis indulattól - hozzáteszem kedveltségtől is! - mentesen. Mivel éppen csak becsúszott a név gyorsan túl is léptek rajta. Nem rugóztak személyén. Figyeltem az arcukat. Az arc sokat elárul. Szinte semmilyen érzelmet belőlük nem váltott ki Orbán nevének említése. Sem rajongást, sem gyűlöletet. Helyén kezeltél Orbánt. Pont annyira tekintették érdemlegesnek említését mint amennyire lényegesnek tartották. Beszélgettek tovább. Mindenféléről. És ekkor remény gyúlt lelkemben. Lehet nekik van még esélyük? Ha a magamfajta korosztály képviselői beszélgettek volna az udvaron Orbán neve említése heves reakciót váltott volna ki. Lett volna aki úgy védelmezte volna mintha az anyját szidnák. Míg más a pokolra kívánná. Röpködtek volna a hazaárulózások meg a bégetések. Mert az én korosztályom nagyon bölcs tud ám lenni. Mind politológusok vagyunk! Felnőttünk a Kádár-rendszerben ahol oly jómódban léteztünk fel sem fogtuk kik és hogyan teremtették meg annak alapjait. Mi lebontottuk azt a rendszert. Megteremtettük ezt a FOST! Amiben 30 éve vegetálunk. Egyik felünk narancssárga a másik meg már színt sem tud megnevezni. Utóbbiak valamiféle "összefogást" emlegetnek. Közben emlékezünk egykori nagyságunkra. Ha fiúk vagyunk belőlünk a katonaság csinált férfit! Közben elfelejtjük hogy idegroncsként szartunk-hugyoztunk úgy rettegtünk az öreg pszichopata katonáktól. Hogy majd hat hónap elteltével mint "gumik" jobbik esetben nem pszichopata "csak" szociopataként mi magunk is állatok legyünk. A nők sosem létezett női erényeiket emlegetik. Közben osztjuk az idétlen képmutató facebook bejegyzéseinket. Összehasonlítjuk önnön nagyszerűségünket a mai fiatalok életmódjaival. Felrakunk kettő képet. Egyik a Wehrmacht motoros szuper katona (azok jelképeznek minket) és mellé rakjuk a rózsaszín tangában feszítő mai srác képét. Húúú de f@sza emberek vagyunk mi ötvenesek! Persze hogy mi vagyunk a szuperlatívuszok! Például abban, hogy csesztük el a fiatalok jelenét. És még nekünk áll feljebb! Nem sámli egy nemzedék vagyunk. Elátkozott nemzedék! Magunkat átkoztuk el. Az a szerencsénk hogy fiataljaink nem azzal a hangsúllyal beszélnek rólunk ahogyan mi emlegetjük őket. Van mit tanulnunk tőlük. Közben megérkezett a fodrász kis hölgy. Elkészítette a frizurámat. Fiatalosra. Kissé feltöltődtem a várakozás percei alatt. Jól esett fellélegeznem közöttük. Bízni valakikben. Ha mi már amit csak tehettünk elkúrtunk. (Kobra)

Tomi

Tegnap fotóstúrát tettem a Vác alsóvárosi temetőben. Van egy része a temetőnek ahol sima keresztek jelölik azok hantjait akik elföldeléséről az önkormányzat rendelkezett. Virágok nincsenek a hantokon. Ha arra járok mindig elidőzök ott egy kicsit. Tegnap is ezt tettem. Az egyik új hant előtt megálltam. 1969-2018 D. Tamás. (rövidítve írom a nevét)Semmi további adat. Talán visszás mégis hihetetlen megkönnyebbülés vett erőt rajtam. Nyolc éven át volt osztálytársam egy hasonló nevű gyerek aki nyolc éven át terrorizált. Ünnep volt nekem ha nem jött iskolába. Alig akadt nap nyolc esztendő alatt hogy hiányzott volna. Tamás később lecsúszott. Hajléktalan lett. Pár éve megjelent a lakásom előtt - később megtudtam több közös osztálytársammal is megtette - kérte a feleségemet adjon neki 5.000 forintot. Megbeszélte velem. Gyatra próbálkozás a 21. században hiszen feltalálta időközben Isten a telefont. Arra most nem volt szükség. Ugyanis otthon voltam én is. Kiléptem az erkélyre és kérdem - mit ígértem én neked? Zavart lett, szedte a lábait. Utánaszóltam - kicsit tempósabban mert utolérlek! Azóta csak a hírét hallottam kit hogyan akart lehúzni. Tegnap a hant előtt megkönnyebbültem. Még az is átfutott bennem ki kellene tépni a keresztet és elhajítani messzire. Jelöletlen sírban legyen. Nem tettem meg. Tudod miért nem tettem meg? Most következhetne valamiféle facebook-on hatásos szöveg amit meg is tudnék jól fogalmazni. Sok lájkot kapnék érte. Az igazság jóval tömörebb. Azért nem tettem meg, mert a hant a ravatalozó közelében van amit kamerák figyelnek. Mérhetetlen gyűlöletet érzek még a halott iránt is. Nagyon remélem megfelelő ember nevét olvastam a megfelelő hant alatt. Én mindezt úgy írtam le hogy menthetetlenül hiszek a karmában. Tehát ez volt egy poszt, amire nem vagyok büszke. Ezen jellemvonásom ezen oldalam bizonyára egy DNS mutánsom hozadéka. Én szeretem magamban hogy képes vagyok erre is. Gyűlölni! Vannak akik kiérdemelték tőlem azt az életben. (Kobra) UI: Eszembe jutott egy fiatal nagymarosi lány aki mindennap egyedül sétál fényképezőgéppel kezében a Duna parton. Kellemes kis hölgy. Nem beszélget emberekkel. Kutyákat fényképez álló nap. Már évek óta. Kisiskolásként annyit gyötörték társai hogy teljesen elfordult az emberektől.

Műhód

Tegnap záróra előtt 10 perccel szólnak nekem egy férfi eldugott szalámit a szatyrában. Hamar ott termettem. Éppen a pezsgőknél lebzselt gondolván szalámira jól csúszik a lopott pezsgő. Amikor engem meglátott a pezsgőt durcás fejjel! visszarakta a polcra. 10 perccel záróra előtt már abban a stációban leledzek amikor nem igénylem biztonsági-őrként a kalandot. Feleannyira sem mint a műszak elején. Ezért gondoltam egy merészet. Elveszem tőle a szalámit és megkérem szépen és udvariasan (hiszen a vásárlónak mindig igaza van) húzzon el a francba. Én ezt úgy szoktam kivitelzeni, normális hangnemben tájékoztatom az illetőt menjen haza. Egye amit otthon talál. Vegye tőlem fő büntetési tételként azt hogy nem engedem vásárolni. Cserébe felkínálom a lehetőséget hogy a törvényes kereteket megkerülve nem hívok rendőrt. Nem kell fizetnie 50.000 forint helyszínbírságot. Szerintem a vásárló szemszögéből teljesen korrekt az általam kitalált házi szabály. Első aki előttem megszólította a férfit a Gyuri volt. Gyuri vásárló a boltban. Az igazság bajnoka! Úgy van vele ha ő maga nem lop más se tegye. Teljesen logikus gondolkodás. Ajánlanám mind a tízmillió közéletet tanulmányozó polgártársam figyelmébe. Legyetek Gyuri! Gyurinak lenni menő! Gyuri halkan jelzi a férfinak tedd ki a szalámit amit elakartál lopni. A férfi leordítja Gyuri fejét. Gyuri meghökken. Levegőért kapkod. Leblokkol és semmit sem tesz. Felőle akár lophat is a férfi. Azon polgártársaim akik előbb I Love You Gyuri jelvényvásárláson töprengtek most felhagyhatnak vele. Ekkor jöttem én. Gyorsan felmértem a terepet. Mint a Terminátornak átfutott tekintetem előtt a menütérkép. 170 cm magas férfi. Enyhén spicces. Agresszív. Vélhetően ingerült is. Hiszen a szalámit és a pezsgőt nem sikerült ellopnia. Meggátolta benne a Gyuri meg az a biztonsági őr aki vele szemben áll. Mindez érdekes taktikai húzásra sarkalja. Le kell győzni a biztonsági-őrt. Nem nagyobb mint ő maga. Ő meg különben is vásárló akinek mindig igaza van. Következő terv fogant meg fejében. Rám ordít mit képzelek magamról! A kosarát pedig lendíti a tökeim felé. Jól esett tőle a feltételezés hogy féltem a tökeimet. Tehát még szükségem van rá. Én egy igen szelíd írhatom jámbor lélek vagyok. Ezért nem takartam be mint Moszkvát a hó. Ha a kollégámmal teszi mindezt ott azért már más lett volna az ügymenet. Lévén a kollégám jóval egyszerűbben rakja össze a valamit-valamiért elv mentén mindennapi cselekedeteit. Kifejezetten nem egy pszichológus alkat. Én nem tettem mást mint igen szelíden torkom szakadtából ordítva - vigyázva rá ne legyen kislányos a hangom mert az rohadtul égő - leordítottam a fejét és kidobtam a boltból. Természetesen arra kalauzoltam amerre a legtöbb vásárló. Minél többen lássák ez egy mocskos bolti-tolvaj. Annyira alpári a kiabálás. Agresszió. Eltartott vagy fél percig a "FELRÚGLAK MŰHOLDNAK" kezdetű sci-fi novella előadásom amit emelt hangon adtam elő. A vásárlók lefagytak. A dolgozók is. A Zolika - én vagyok - nem szokott ilyet tenni... suttogják egymás között. Az egyik vásárló aki a pénztárnál állt (személyes ismerősöm) kérdezte - mit csinált az úr? Vigyorogva felelem neki - firtatta a szavatossági időt Kollégáim reakciói ilyenkor egy kaptafára épülnek. Telefonálnak. A főnöknek aki már otthon van. A legkülönfélébb módon adják elő hogyan vették észre a tolvajt. Szóltak az őrnek aki segített nekik kidobni a boltból a tolvajt. A főnök pedig boldog mennyi talpraesett beosztottja van. Talán biztonsági-őr sem kellene melléjük. A történet folytatása számomra nem ismert mivel bizonyára községem helyi facebook csoportjaiban taglalják azt amikből én ki vagyok tiltva. Állítólag tiszteletlen voltam a tagsággal. Főleg az adminokkal. Meg a bolti tolvajokkal. Zsarukoromban tiszteletlen voltam azzal a hajléktalannal is aki a vasúti peronon lehugyozott egy nőt. Megráncigálta karjánál fogva közben köpdöste az arcát. Semmi túlzás a felsorolásban. Úgy történt. A vasúti peron tömve emberekkel. Kár hogy egyik sem ért rá közbeavatkozni. Mind a telefonját nyomkodja. Biztosan mesélik a facebook-on hogy rúgtak fel egy alkeszt a peronon. Odaérve az úrhoz megelőzve bárminemű kérdésemet leakartam csavarni egy fülest a csótánynak. Elrántotta a fejét. A piszok! Én meg bevittem egy parasztlengőst a csatornának. Fájt is! Annyira fájt legszívesebben bőgtem volna. A csótány meg röhög. Még az utazóközönségnek is tetszett. Járőrtársamnak is! Fenemód jókedv öltött alakot a peronon ekkor roppant népszerűtlen cselekedetre szántam el magam. A következő mozdulatom már nem tévesztett célt. Lerugdostam a csókát a peronról. A hölgy pedig akit lehugyozott, leköpött, megráncigált a hajléktalan elkezd velem ordítani: "annak az embernek is vannak jogai!" Ó hogy egyem a szívedet... Miután nyugdíjba mentem megfogadtam nem fogok többet emberek között dolgozni. Megpépesedek mint biztonsági-őr valami kihalt teherportán. Nekem az emberekből elegem van. Kissé mellé lőtt a gyakorlat elképzeléseimnek. 14 éve biztonsági őr vagyok egy áruházban. Néha úgy érzem, olyan jó lenne megverni valakit Természetesen olyan valakit aki nem hatszor akkora mint én. Mert hülye azért nem vagyok (Kobra)

Sanyi

Döcögősen indult Magyarországon 1990 után a rendszerváltás. Negyedik emeleti lapos tetős 52 négyzetméteres kereszthuzat ellenére dög meleg panellakásunkban ültünk a tv előtt. Én, Sanyi-barátom, Jocó, öcsém, édesanyám és Marika-néni a szomszéd lakásból aki átjött (nyitva volt az ajtó a huzat végett) megkérni minket vennénk-e neki kenyeret a boltból mert fáj a lába lemenni. Nem kapott választ kérdésére tehát várt. Rohadt idegesítő volt a jelenléte. Mármint nem a néninek ha nem a Jocónak. Jocó katonatársam volt. De csak nekem volt színes televízióm. Mindannyian a televíziót néztük. Ment benne a Dallas. Fülledt meleg. Dohányoztunk. Jocó meg mint jeleztem idegesítő volt. Ugyanis a Jocó máshogyan ült mint mi. A szomszéd néni legalább tudott normálisan ülni. De a Jocó mindig úgy ült mintha éppen kelne fel. Olyan volt a testtartása. Képes volt végig nézni abban a testtartásban egy komplett Dallas évadot. Többször kértük nézze máshogyan. Főleg én kértem rá mivel tudtam Sanyi a rendszerváltás végett kissé ingerült. Régi kommunista volt a maga 22 megélt esztendejével. Mindig megvolt az a képességem megéreztem előre a veszélyt. Valahogy most is éreztem a vibrálást. Pedig nem néztem a Sanyira csak láttam szemem sarkából hogy másként nyomja el a cigarettát. Másként gyújt rá a következőre. Még Bobby Ewing sorsa sem kötötte le akinek Pamella szakadatlanul siránkozott hogy nem áldoz rá több figyelmet. Senki sem szólt semmit. Csend volt a szobában. A néni várt a kenyerére amiért senki sem indult el. Én Sanyi mellett ültem néztem a Dallast. Öcsém félig aludt. Édesanyám teljes mellszélességben. Időközben Szipor is bejött a szobába és nézte a Dallast mint főprogramot. Jocó meg ült mint egy hülye. Úgy bennem volt hogy el kellene valahogy terelnem a Sanyi figyelmét a rendszerváltás utáni depressziós negyedik emeleti milliő személyét súroló hatásairól. Sanyi elnyomta a cigarettáját. Megigazította szemüvegét ujjával megnyomva annak szárát az orra közepénél és nehézkesen felemelkedett a fotelból. Nem vette le tekintetét a Dallasról. Úgy lépett át az öcsém kinyújtott lábai felett és Jocó előtt állva de nem ránézve lekevert neki egy hatalmas pofont. Akkorát csattant majdnem leszakadt Jocó mögött a tapéta. Majd visszaült a fotelbe és nézte a Dallast. Másodpercekig néma még az előzőnél is némább csend lett. Ekkor Jocó felugrott és ordítani kezdett. Szipor rám förmedt - nem tudom miért pont rám - NORMÁLISAK VAGYTOK?! Zoli nem figyeled mi történik? Elkapom tekintetemet a Dallasról és a páromra nézek. Mi történt? A SANYI...! sikítja Szipor. Sanyira nézek akinek cigaretta áll ki a szájából. Ne haragudj cimbora, figyelmetlen voltam - rebegem. Adok neki tüzet. Köszönöm barátom... válaszol Sanyi. Nézzük tovább a Dallast. Jocó szitkozódik. Ordít. A néni várja a kenyerét. Édesanyám átvonul a másik szobába. Édesanyám semmin sem lepődött meg. Isten nyugtassa a barátaimat gyermekeinek tekintette. Többször mondta a Jocóra hogy az egy nagyon rendes ember. Csak nem tud ülni. Ez egy nagyon régi történet. Szipor többször mondta nekem ezen nincsen mit röhögni. Ugyanis nagyon megalázó szituáció volt. Szipor szerint a Jocó nem tehet róla hogy nem tud ülni. Mi lenne apa ha te sem tudnál ülni és Sanyi betakarna társaságban megszégyenítve mint Moszkvát a hó? Be kell lássam ezen sokat töprengtem már és Szipor felvetésén nem tudok fogást találni. Csak azt nem értem magamon, az elmúlt 30 évben amikor ez az eset beugrott, némelykor kifejezetten előnytelen pillanatokban, mi a szaron tudok úgy röhögni hogy folynak közben a könnyeim? Talán ifjúságom kék madara fakaszt olykor nevetésre? (Kobra)

Egy letűnt kor emlékére.
90-es évek elején rendőr voltam Vácon. Mentorommal Laci-bácsival sokszor legurultunk a sétányra. Laci-bácsi küldetésének érezte hogy megtanítsa az akkori fiatalokat a padon ülés helyes módszartanára. Amikor látta hogy valaki a pad támláján ül a lába pedig az ülőkén van megálltunk mellette és Laci-bácsi megkérte az illetőt(ket) legyen kedves rendeltetésszerűen használni az ülő alkalmatosságot. Laci-bácsi idős kora és a cégnél milliószámra megélt bosszantó esetei dacára mindig udvariasan nyitott. A fiúkat fiatalúrnak a lányokat kis-hölgyeknek szólította. Így kérte őket legyenek oly kedvesek leszállni a háttámláról. A 90-es évek eleje az a korszak volt amikor Magyarországon tért nyert a liberális világeszme hazánkban sajátos válfaja. Annyit jelentett esetünkben hogy voltak akik Laci-bácsitól megkérdezték nem akar-e magának kis-testvért csinálni? Jómagam Laci-bácsi járőrtársaként sosem értettem miért kell ilyet kérdezni Laci-bától. Laci-bácsi ránézésre sem volt az az alkat aki megkívánja a saját anyukáját. Laci-bácsi az ilyen kérdéseknél általában (ha meghallotta) félre állt a szolgálati gépkocsival és kiszállt belőle. Oda lépett a padon abszurd mód ücsörgő felettébb érdekes kérdést megfogalmazóhoz és ha azt hinnéd hogy rögvest betakarta mint Moszkvát a hó akkor nagyot tévedsz. Laci-bácsi hitt a fiatalságra ható nevelő célzatban. Laci-bácsi ilyenkor leült az ülőkére (a társaság közepette) majd felkelt és felült ő maga is a háttámlára. Amikor ez megtörtént kissé fészkelődött. Nem akart elhamarkodott véleményt alkotni. Lehet kényelmesebb a háttámla? Érdekes színfolt volt a Váci Duna part sétányán a 16 éves fiatal srác és az 55 éves Laci-bácsi amint ücsörögnek egymás mellett a pad háttámláján. Laci-bácsi egyenruhában a srác pedig kissé megszeppenve de töretlen elszántsággal Modern Talking-os pólójában. Laci-bácsi olykor viccelődve kérdezte belecsípve a suhanc cicijébe - pólóstól - ez meg milyen banda? Van olyan jó mint a Beatles? Laci-bácsi szerette a Beatlest. Tehát ott tartunk hogy Laci-bácsi és Dieter Bohlen mint külön zenei műfajok elhelyezkedtek a pad háttámláján mint a hangjegyek. Közben nézik egyre gyarapodó közönségüket. Ekkor megkérdezte Laci-bácsi a srácot mi lenne ha leszállnánk innen? Sokkal kényelmesebb az ülőke. (kipróbálta) És mielőtt a srác rábólintott volna Laci-bácsi segített neki általában egy hátra tripla axel-t ráerőltetve. Jogos a kérdés miért nem adott még egy kis időt Laci-bácsi a srácnak? Én több ilyen esetnek voltam tanúja. Megfigyeltem a titok nyitja a következő volt. A szaltót megelőzően érdemes volt arra hajazni hogy Laci-bácsi ne jusson el addig hogy felül a padtámlára. Még az a pont előtt érdemes volt vissza csippantani az arcból mielőtt a fiatal érdeklődött Laci-bácsi és anyukája közös szexuális életével kapcsolatban. Ez már sok éve történt. A srác(ok) felnőttek. Laci-bácsi nyugdíjba ment. Sőt, azóta már én is nyugdíjba mentem. A Modern Talking feloszlott. A padok maradtak. Csak már ilyen "hitvány" anyagból készülnek.
J.Éva
70-es évek második felében ebben az épületbe lakott egy J. Éva nevű zöldszemű lány. Sokszor hazakísértem. Olyan Demi Moore-os karakter volt. Zöld szemekkel. Utólag visszagondolva éreztem hogy nem jövök be neki. Pedig igazán fain kis-srác voltam. Nem csak külsőre. Még a vajas-mézes uzsonnámat is mindig neki adtam. Szerette a vajas-mézes kenyeret. Én meg azt mondtam neki nem szeretem. Pedig ma is imádom. Mármint a vajas-mézes kenyeret. Egyik délután amikor készülődtünk hazafelé félrehívott. A Hámán Kató iskola (ma Karolina) egy félreeső folyosójára húzott köpenyemnél fogva. Azt hittem megakar puszilni. Láttam már hasonlót a tv-ben Henrik Sienkiewicz 1912-es regényének filmadaptációjában "sivatagban, őserdőben" címmel. Remegtem. Volt is miért. A folyosó tekervényes végében annak kihalt szegletében hozzászorított a falhoz. A falhoz amin fogasok sorakoztak rajtuk kabátok lógtak. A kabátok és az alatta lévő váltócipők lettek tanúi megaláztatásomnak. Éva úgy szorított a falhoz hogy természetellenes testhelyzetbe kellett görnyednem. Közben gyönyörű zöld szemeivel rám-belém! nézett. Ezt kérdezte: "mit akarsz te tőlem?" Mit akarhattam tőle 10 évesen? Milyen filmben láthatta hogy én akarhatok tőle valamit? Kiszolgáltatva hevertem a fogalmam sincsen minek az oltárán előtte. Attól a naptól nem kellett hazakísérnem. Még a vajas-mézes kenyeret sem kérte tőlem. Nem állítom hogy nem hevertem azóta ki a szituációt. Sőt az élet megfejelte még pár nyalánksággal. De ez mindig eszembe jut ha a Hajnik Pál utcácskában sétálok és megpillantom ezen épületet. Szinte érzem testtartásomban azt a kellemetlen dőlésszöget mely odapasszírozott a kabátokhoz.

Barátom
Oly sokszor megesett velem mint facebook csoport adminnal amiről írni fogok. Az általam felregisztrált közösségemben az általam meghívott vendégekkel kapcsolatban. Példámat engedjétek meg hogy mégis az életből a fizikaiból életből vett esettel indítsam. Tegnap történt. Ügyeimet elintézvén Vácon maradt még kettő szabad órám. Felhívtam BARÁTOMAT akivel oviskorszakomtól barátok vagyunk. Olyan sokat lógtunk együtt anyukám tinédzserkoromban félve tekintett rám miért nem lányokkal foglalkozom. Aztán ahogyan lenni szokott az élet által kissé eltávolodtunk. Idővel újra és újra találkozunk. A barátom már gyerekkorunkban kissé különc volt. Ráadásul teljesen más ismérvek mentén élte az életét mint én. Fanatikus "kommunista" utáló. Családi históriája alapján minden oka megvan rá. Meglátásában mindenki kommunista aki nem osztja érveit. Én nem osztom érveit. 2006-ban sem osztottam érveit amikor magyarázta nekem a rendőrök ártatlan emberek szemeit lövöldözték ki az utcákon. 2006-ban engem mint rendőrt éjjel vittek el a tv-székház lépcsőire rendszertölteléknek. Isten a tanúm, senki szemét nem lőttem ki. Barátommal beszélgetéseink általában érdekes vetületeket vetnek amik folyományaként az utóbbi alkalmakkor csak úgy vagyok hajlandó hajlékába megtisztelő meghívását elfogadni ha nyitva hagyja a kaput. Alkalomadtán mielőtt hozzávágnék egy kovácsoltvas széket elszaladhassak. Sosem szaladtam el. Nem is dobálóztam székkel. (nehéz felemelni mivel nem IKEA termékek) Tegnap ismét felkerestem barátomat. Leültetett egy székre és elsőnek azt hittem beszélgetni fogunk. Talán egy esztendeje hogy legutóbb találkoztunk. Azóta kissé megváltozott a barátom. Szerintem nem előnyére. Beszélgetésünk menete a házigazda által felállított keretek között zajlott. Feltett egy kérdést félig-meddig monologizálva és hagyott nekem 10-15 másodpercet válaszolni. Olyan kérdéseket tett fel amiket nem nevesítek. Mivel a barátom. Nem járatom le háta mögött. Amikor lehetőséget kaptam a válaszra mondatom közepén felkiáltott: "ERRŐL ENNYI LEZÁRVA!" Meghökkentem. Következő kérdést tette fel amire szintén felelni kezdtem mire Ő: "ERRŐL ENNYI LEZÁRVA!" kiáltotta ismét s közben vadul gesztikulált. Habár sosem volt felhőtlen beszélgetéseink folyama ezen merőben új és számomra kissé előnytelen stílus ebben a formában nagyon zavart. Hallottam már bizonyos vendégjogról ami olvasatomban mást fed. Közben barátom gyermeke felébredt. Kicsi gyerek, tisztába kell rakni. Barátom megvárja az anyukát. Három fiam van. Én sem ékeskedtem a tisztába rakás művészetének gyakorlatában de ha nem volt kikerülhető például a feleségem sokáig volt a boltban ezt mondtam magamnak. "hiába Kobra. Ha meg kell b@szódni akkor meg kell b@szódni" Hozzáláttam. Barátom nem látott hozzá. Témakörök mentén váltakozott az együtt töltött másfél óránk hangulati kivetüléseinek sora részemről a feszélyezettebbről még feszélyezettebb mentén. Közben őszinte aggodalommal tekintettem a kisgyerekre és barátomra. Nem tudtam melyikőjüket sajnálom jobban. A bepisilt gyereket, a barátomat aki láthatóan nem előnyére változott mentálisan az elmúlt esztendőben vagy magamat aki mindezt elszenvedni vagyok kénytelen oly témakörök mentén amikkel hidd el nyájas olvasóm téged kilehetne kergetni a világból bármilyen pártszimpatizáns legyél. Megérkezett a felesége. Átvette a gyereket. Némi kis morcit láttam arcán. Ami számomra rémisztő volt, ezen morcosságot erősen igyekezett leplezni. Félt. Közben a barátom vagdalózott, gesztikulált és öt percenként elhangzott az "ERRŐL ENNYI LEZÁRVA!" mondata. Nem éreztem jól magam. Mégis ez a poszt nem a barátomról szól. Mert Ő a BARÁTOM! Ez a poszt arról szól hogyan viseltessünk az iránt aki a facebook-on mint házigazda meghív a csoportjába. Olyan helyre ahol bebizonyosodik nem érezzük jól magunkat. Ahol nem akarunk maradni ott ne maradjunk. Világos. Na de hogyan távozzunk? Szaladjunk el? Köszönjünk el illedelmesen? Szó nélkül távozzunk? Amikor kiléptünk a virtuális kapun csapjuk azt be? Vagy nyomjuk le szelíden a kilincset, húzzuk be magunk mögött a tákolmányt és szedjük a lábunkat? Mielőtt a kapu felé vennénk az irányt kovácsoljunk magunknak elégtételt abbéli sértettségünkből kifolyólag kellemetlenül éreztük magunkat? Például megjegyezhettem volna barátom felesége felé én bizony három gyereket felneveltem és mindhármat tisztába tettem. Ezen megjegyzésem alkalmas lett volna a szégyenérzetre barátom feleségénél, dühre a barátom részéről, elégtételként saját magam számára. Akár mosolyogva is előadhattam volna. Kell az ilyen elégtétel? Elégtételt kell venni? Mit takar a vendégjog? Mit illik a vendégnek betartani ha elfogadta a házigazda meghívását? Olvastam egyszer facebook-csoportom kapcsán egy hozzászólást. Olyan valakivel kapcsolatban tették aki egy korábbi csoportomba általam lett meghívva, s miután irántam haragot szított kilépett. Egy hölgy így fogalmazta meg: Kobra meghívott a házába. Te beléptél. Végigugattad a vacsorát. Semmi sem ízlett. Szünet nélkül szidalmaztad azt aki meghívott a házába. Közben ügyesen manipuláltad a vendégeket. A hölgyeket dicsérted, férfiakat magasztaltad. Majd miután tenyereden hordoztad a vendégeket a sarokban ülő házigazda felé fordultál. Felröhögtél. Köptél egyet, majd becsapva az ajtót távoztál. A vendégek pedig sajnálva hogy elmentél egyesével követtek a házigazdára orrolva. Ez egy régi emlékem a facebook-ról. Azóta a virtuális-élet érdekesebb módon is bontott már számomra letaglózóbb példát. Egy másik buli alkalmával történt azon mondattal fogadtam vendégeimet: érezzétek magatokat otthon! Az én házam a ti házatok! Annyira komolyan vették szavaim hogy engem dobtak ki saját házamból. Akkor fogadtam meg, nem hívok több vendéget virtuális otthonomba. Nem kell a party. Mégis megrendeztem a következő babazsúrt. Ismét emberemre találtam. Ő is addig csesztetett amíg velem ellentétben Ő maga úgy meg nem sértődött hogy rám csapta az ajtót. Távozott. Előtte persze édesdeden csevegett a hölgyekkel. Magasztalta az urakat. Vendégeim pedig utána sóhajtoznak. Jómagam pedig ülök egy sarokban és azt kérdezem magamtól, miért kell nekem virtuális party-kat adnom? Ha már engem sehová sem hívnak meg vendégként.Megkövetem Váci BARÁTOMAT hogy példázatként hoztam fel személyét. Legyen bármilyen hibbant, hagyjon rajta bármily nyomot az esztendők súlya, nekem Ő a BARÁTOM. Nem bántanám, nem aláznám meg. Többek között azért sem, mert meghívott hajlékába. Az otthonába. (Kobra)
Tegnapi kalandom pénzintézetemben.
Egy hónappal ezelőtt tértem be hosszú évek óta elsőnek hozzájuk. Aprócska ügyintézés kapcsán. Az aprócska ügyintézésből kettő órás kedveskedésözön halmozott el akkor még nem tudtam a pénzintézet egyetlen hozzáértő munkatársa részéről. Ez a hölgy azokkal foglalkozik akiknek a számláját látva ígéret kínálkozik ilyen-olyan ajánlat tevése kapcsán beetetésre. Persze hogy lépre mentem. Ezen folyamat alkotó elemeként kaptam új bankkártyát. Ezért a bankkártyáért fizetnem sem kell. Mert szeretnek engem! Meg azért mert megfelelő havi vásárlási limit és megfelelő összeg beérkező jövedelem mellett ingyenes. Ráadásul Multipont gyűjtős kártya. Tankolok a benzinkúton kapok rá pontokat. Elegánsabb is a kártya színe. Fekete. Azóta kétszer tankoltam. Elsőnek mondja a benzinkutashölgy nem írható fel a pont a kártyára. Nézek rá értetlenül mire jelzi menjek be a pénzintézetemhez és állíttassam be. Elszokták rontani. De jó hogy heti 12 forintnyi pontért rohangálhatok pénzintézetbe de sebaj, tévedni emberi dolog. Bementem. Ez vagy kettő hete történt. A pénzintézetbe ahhoz a kolleginához akartam menni aki olyan kedves volt hozzám. A gép mást sorsolt ki nekem. Integettem a korábbi hölgynek de meg sem ismert. Már nem vagyok ügyfele. Nem is emlékezett rám! Másik kolleginához kerültem. Előadom neki benzinkutas sztorimat mire majdnem szó-szerint lehülyézi a benzinkutas dolgozót. Persze hogy ez nem gyűjti a pontokat, mert ez nem pontgyűjtő kártya adja tudtomra. Nézem a kártyát értetlenül, rá van írva "Multi pont" De már vágja is az aduászt ami szerint a pontokat havonta egyszer utalják a kártyámra nem a fizetésnél. Arra külön kártya van a kutakon. Elhittem. Hiszékeny vagyok. Tegnap ismét tankoltam. Még mindig nem csináltatta meg a kártyáját? - kérdi a kutas ugyanazon női munkatárs. Magyarázom ismereteim birtokában miért buta erre ő is dob egy aduászt. Szerintem miért írja fel a fizetési blokkra a rendszer hogy hiba a pontfelírásnál? Nem tudom. Nem vagyok benzinkutas. Menjen vissza, keressen másik ügyintézőt. És ha ugyanahhoz kerülök azt mondjam - magában nem bízok húzok új sorszámot? Visszamentem a bankomhoz. Ott volt az első anno kedves hölgy (most sem ismert meg) a másodjára engem helyrerakó kollegina hiányzott és egy harmadik igen vonzó csajszihoz kerültem. Plexi előttünk, távol ült tőlem. Maszk a pofámon (hölgynek az arcán) nagy ritkán hozzám szól amiből alig hallok valamit. Én viszont már kiabálok ami kapcsán a biztonsági-őr is becserkészett. Na lassabban, ne fussak előre. Te meg egész nap engem akarsz olvasni. Mondom a hölgynek mi történt. Néz rám, nem érti. Mi a probléma uram? - kérdi. Megismétlem. A bankkártyára nem írja fel a benzinkút a pontjaimat. Furcsán néz ezért hozzáteszem - nem maga a benzinkút hanem a számítógépes rendszer a benzinkútállomáson. Számítottam arra ő is azt fogja mondani mint a második hölgy mondta nekem hogy nem is az a módja de nem! Ez a nő megrémül! Nézegeti a kártyámat. Itt már sejtettem én erről írni fogok! Üsse be a kódot. Megtörténik. Nézi a monitorját. Sokáig. Vagy öt percig. Lila színű a körme. Ízléses kardigánt visel nem árulom el milyen színű egyen felsőjén. Majd amikor az oxigénhiánytól majdnem elalszom megszólal: - nem tudom beállítani. Nézek rá. Ilyenkor annyira sajnálom hogy én vagyok az ügyfél nem Bishop az öcsém Mit kell tennem? - kérdem. Nem válaszol. Csak néz rám. Ekkor kb. 8-10 méterről odébb kolléganője átkiált - milyen kártya? Odakapom a fejem. Hogyan hallotta a kolléganő a beszélgetésünket amikor egymásét egy méter távolságból nem értjük? Füles sincsen rajtuk. Chatelnek? És ha igen, mit írhatott neki? Magdikám jött ez az ősz fószer a baromságával hogy nem jó a kártyája. Mit csináljak vele? Mutassa a kártyát mire éles fintor a válasz - gondolom szar a kártyám. Fintort megerősítésként véve rám mosolyog az én ügyintézőm. Gúnyosan! Nem tetszik a kártya? - kérdem. Maguktól kaptam! Alig egy hónapja! Mint világ legjobb kártyáját! Látva mekkora tahó vagyok kollegina kissé megszeppen és pötyög tovább a gépén. Kb. újabb öt percig. Majd rám néz. Nem tudok mit csinálni - mondja. Tehát van egy kártyám ami némely funkcióját tekintve nem működik - kezdem összefoglalni. A benzinkútról ide küldenek, maga nem tudja mit csináljon. Én meg sarokba szorultam? Mit kell tennem? Nem tudom - feleli. Ki tudja? A pék a "Csocsaj"pékségben? Vagy menjek át Mónika-hoz a lottózóba? (átmentem de tegnap nem dolgozott) Biztonsági-őr fel kell a székről és hozzánk siet. Ülj vissza! - szólok rá. (besz@rsz, visszaült) Hölgy megint pötyög. Majd - gondolom chat szoba kapcsán) egyszerre négy ügyintéző dugja össze a fejét. Leghangosabb a balszélső aki veszekszik. Látszik vérprofi. Nem ma kezdhette. Mivel nagyon bölcs. Nem velem veszekszik. Többször említ egy számomra kódszót mit csináljon az ügyintézőm. Ügyintézőm rám néz és mondja nekem a kódszót mit kell csinálni. Fogalmam sincs miről beszél. Beavatna engem is? - kérem. Panaszt kell tennie. Én nem panaszkodni akarok arra van nekem otthon feleségem. Állítsák be a kártyát. Ha van aki ért hozzá. Nem tudom beállítani - mondja. Tegyen panaszt. Hol? Kinek? Megírom, csak alá kell írnia. Nagyon kedves -nem akarom hogy ez is elbőgje magát mint a pénztáros a bevásárlóközpontban. Megírja, aláírom. Viszontlátásra - mondja. Csókolom én úgy gondolom köztünk már kezdett kialakulni valami. Néz rám mérgesen mire rávágom - ügykezelő-ügyfél viszony! Bólint. Nem lenne ennek a része hogy tájékoztat mi fog történni? Lehet kicserélik a kártyáját. Lehet? Igen lehet. Vagy a központban beállítják. Van ennél is nagyobb központ? Van. Főközpont! - feleli. Ó édes istenem miért nem az érces hangú öcsém a Bishop az ügyfél... Én annyira türelmes, seggszerencsétlen marha vagyok. Elköszönök. Felemelkedve székemből kérdezi (megjött a hangja!) nem akar lekötni pénzt betétként? NEM! És távoztam. Elindultam kipufogót javíttatni a kocsimhoz. Ahol jelezték 97.000 forintért megcsinálják! Suzukim van nem Lamborghinim. De az egy másik történet. Tehát várok jelenleg három hetet. (Kobra)

Egy áruházi biztonsági-őr naplójából.
Magam egyhangúságában töltöm délelőttöm amikor bejön az üzletbe Szörényi Leventére hasonlító vásárló. Tök entellektüel arca volt. Elhaladva a pénztár előtt kollegina ordítja: "úgy élvezem ezt a maszkos bulit! Kitudok szopatni mindenkit akinek lecsúszik pofájáról a cucc!" Miközben visít Szörényi Leventére néz. Elszégyelltem magam... Amikor kezdtem a szakmát hasonló esetekben kissé féltem. Bevallom. Lévén meggyőződésem volt nekem kell majd megvédenem a bolti dolgozót ha felakarják rúgni. Idővel midőn rutinossá váltam felmértem munkaköri leírásom némely passzusát. Egyik sem arra hajaz hogy alkalomadtán idióták testőrének alkalmaznak. Tehát ha boksz hát legyen boksz. Írok majd jelentést. Szörényi Levente szó nélkül halad át a műveleti területen. Arcát fürkészem. Sem rémület, sem felháborodás nincsen rajta. Magára hagyva saját levében őrült módjára röhögő kolléganőmet aki vélhetően élete legnagyobb poénját sütötte el, a férfi után megyek. Utolérve ezt mondom: én kérek elnézést Uram! Szükségtelen - válaszolja. A kereskedelem létszámhiánnyal küzd. Na meg itt van a covid is. Semmi probléma - válaszolja. Lefagytam. Elé állok és ezt mondom: Uram! Az én vallásom tiltja hogy ember előtt leboruljak. Engedje meg hogy a földig hajoljak. Megcselekedte a legnagyobbat amit ember tehet. Hatalmában állt tenni, ön mégsem tette. Most Szörényi-úr blokkol le. Megdöbben egy biztonsági-őr - főleg ezen falak között! - hogyan tudhat ilyet kinyilvánítani? Pedig ezt nem én találtam. Caligula római császárnak mondotta helytartója. Kezet fogunk covid ide vagy oda. Azóta is azon töprengek miért nem olyan vásárlók vs. eladók találkoznak szembe akik méltók egymás figyelmére? Például ezen pénztárossal miért nem olyan vásárló talál kontaktot aki zokszó nélkül közbeugat a dolgozók beszélgetésébe - ne lopja a napot vágja már ketté nekem a karalábét!!! A jóságos és intelligens eladókkal (nincsenek annyian hogy Dunát lehetne rekeszteni velük) miért nem Illés együttes frontemberét veti össze a sors? Apropó! Mi a sz@rt keresek én ezen a világon? Állítsa meg valaki a földet. Kiakarok szállni. (Kobra)
Társasjátékok
Gyerekkoromban három agyafúrt társasjáték létezett. Elsőnek említem a versenyautóst. Volt a start meg a cél végpontok közte kb. 60 mező. 10 mezőként be volt építve egy fém kocka a pályába amire ha rátetted a versenyautódat a doboz oldalán felvillant egy jelzőlámpa feltéve ha nem volt lemerülve a lapos elem. A pirosnál menj vissza a starta, sárgánál egyszer kimaradsz, zöldnél újra dobhatsz. Amikor megkaptam ezt a kreatív bomba dobozt úsztam az izgalomban. Másik ilyen játék lóverseny címmel futott. Itt is dobókockával játszották de itt nem számok hanem színek voltak. Ha kéket dobtál a kék mezőre léptél. Ha zöldet a zöld mezőre. Hatfajta szín dominált a táblán és a kockán. Harmadik játék maga volt a varázslat. Mivel nem volt hozzá dobókocka. Vastag füzet volt aminek az első lapjáról indult a történet. Űrhajós voltál. Elolvastad a lapot és a végén választhattál vagy ez, vagy az a lehetőség. Aminek megfelelően választottál arra a lapra kellett lapoznod. Az Alfa Holdbázison (angol filmsorozat a 70-es években) szocializálódott lényem szabályos eufóriában úszott. Majd jött a rendszerváltás. A gyerekeket más elven tanították. Már nem autószerelő akart mindenki lenni hanem programozó meg műkörmös. Ennek árnyékában a társasjátékok is fejlődtek. A dobókockát majdnem teljesen elhagyták. Gondoltam ez lesz az én világom! Halálosan untam minden játékot ahol hatossal kezdhettem. Nem állítom hogy sosem sikerült hatost dobnom de jóval ritkábban mint az összekapcsolt volna a játék élvezetével. Manapság nem kell dobókocka. Itthon lassan egy hete izgalomban tartja mikrokörnyezetemet (családom) a tudat megrendelték a sivatagi játékot. Meghozta a futár. Kérdem a fiamtól mennyit kóstált? Mondja az árát. TE TÖK HÜLYE VAGY?! - ordítok... Apa, ez nagyon jó! Izgulni fogsz. Kicsomagolják a dobozt. Leülünk a doboz mellé. Szipor, Laci és Peti fiaim meg én egy pohár bor társaságában. Kinyitják a fémszínű dobozt. Nincsen benne semmi. Jól van skaccok én léptem netezni - mondom de rám rivall a párom legalább maradjak egy darabig. A doboz aljáról előszednek pár műanyag vackot. Állítólag léghajót lehet összerakni belőle. Összerakják. (talán még nekem is ment volna) Papír szárnya van, kerekekkel. Adtak hozzá 4-5 műanyag valamit ami állítólag motor meg a franc se tudja mik még. Engem komolyan nem érdekelt miért fizettek annyi pénzt amiből másfél évig tudnék a munkahelyemen reggelizni. Kártyák is járnak hozzá. Átfussák a szabályzatot és bólintgatnak egymásra. Szipor is bólint amitől komolyan megrémülök. Kiosszák a kártyákat. Minden kártyára raknak plusz kártyákat és sorban húznunk kell. Valami olyasmi a lényeg hogy össze kell raknod a léghajót annak fejében milyen kártyákat húzol. Ha rossz kártyákat húzol szomjan halsz (ezért sivatagi játék) Rohadt izgalmas! Be ne hugyozzak! Ha jókat sikerül húzni elrepülhetsz. Eddig értettem. De hogy alapjában milyen kártyára mit rakjak, meg kivel hogyan kell kooperálnom abból egy büdös szót sem. Elég hamar rá is untam. Apa te jössz. Mit csináljak? Húzz egy kártyát. Húztam. Miért nem figyelsz? Onnan hiába húztál most jól kiszúrtál velünk! Honnan kellett volna húznom? Ahol esélyük lett volna arra hogy... - na ne fárasszatok megyek netezni. Ezt a szellemi párbajt nem nekem találták ki. Ami a rémisztő benne állítólag ez egy jó játék. Amikor lefeküdtünk Szipor meséli hogyan úszta meg a szélvihart. Képzeld apa - mondja Szipor és regéli megmenekülésének izgalmas epizódját. Ami egyrészt nem érdekelt másrészt semmit sem értettem belőle. Jól van anya. Lényeg hogy megmenekültél. Nyájas olvasóm szerinted én tök hülye vagyok? Vagy csak lemaradtam pár oktávval a világtól? A gyerekeim röhögnek. Azt mondják kissé elavult a szoftverem. (Kobra)
Hivatásom
Az én hivatásom már csak olyan (élelmiszer áruházi biztonsági őr) vannak jobb meg vannak rosszabb napjaim. A jobb napok alatt azok értendők amikor - dolgozók meglátásai szerint "lopod a napot" a rosszabb napok alatt pedig amikor szintén dolgozók meglátása szerint "lopod a napot" Ők nem látnak különbséget. Én igen. Meglátásomban jobb napjaimon nem lopnak a boltból (vagy nem veszem észre) idényélményeim kapcsán pedig kijelenthetem kevesebb a virológus, jogász, engem oktató utamat keresztező polgártárs. A vírusszezon arra késztet megírjam emlékirataimat. Az emberi természet annyi megnyilvánulásával volt szerencsém megismerkedni hogy abból Márai Sándor megírhatná Gazos könyvét. Hogy ne vesszek el a részletekben a mai-nap volt számomra a "rosszabb" nap. 08.00-08.30-ig annyi polgár küldött el az anyámba ami átlagban kettő hónap adagja. Különböző kérdéseket tettek fel számomra. A teljesség igénye nélkül említek párat. Egyik kedvencem miért nem olyan a bolt mint Skandináviában? Erre nagyjából gyors válasszal tudtam szolgálni azért, mert nem Skandináviában vagyunk. Másik betudnám hunyni a szemem amíg beszalad vásárolni? (huszonéves hölgy) Válaszom határozott NEM! Egy másik hölgy szerint nem rá kellene figyelnem hanem kihúznom a bevásárlókocsikat a bolt elé és a fogóikat törölgetnem fertőtlenítő ronggyal. Ahogyan az Németországban van. Válaszom ne haragudjon de hideg van kinn. Fázok. Inkább önt figyelem. Egy másik hölgy megkért vásároljak neki húst, felvágottat, lisztet, pék árút, kettő rekesz ásványvizet, leveshez cérnametélt tésztát, kagylótésztát pörkölthöz, meg még említett pár apróságot amikre nem emlékszem de nem törtem meg a felsorolásvarázst. Megvártam a végét aztán közöltem vele: NEM. Miközben ordított felfigyeltem milyen szűkszavú vagyok ma. A következő úron akkorát röhögtem majdnem felborítottam a bejárat előtt egy kerékpárt. Szidta az Orbánt. Ordítva. Ezen képességgel rendelkezik némely értelmes polgár azok közül akiknek gyanúja a realitások mezsgyéjét súrolja de ez a férfi -besz@rsz! - nemzeti zászlós álarcban volt! Olyat meg libernyákok nem viselnek... El is szégyellte magát. A következő hölgy (már 08.05-nél járt az óramutatója) szintén hölgy. Miután jeleztem nem sértem meg azzal hogy 65 évesnek nézem ezért nem engedem be azt kiáltja nekem: "MONDJA AKKOR MEG MIT FŐZZEK?!" Rögvest válaszoltam: csülökpörköltet pacallal. De ne felejtsen el meghívni. Így telt el az a bizonyos első félórám amit követett még másfél óra hasonló gyöngyszemekkel de élményadagolását tekintve szolidabb kivitelben. Olyan negyed kilenc körül volt egy fiatalúr amelyik azt ordította nekem "addig örülj amíg van munkád!" Ekkor én kiléptem az épület elé és körbenéztem. Arra gondoltam nem véletlen hogy éhgyomorra ilyen rövid idő alatt ennyi reaktormérnököt sodort elém a gondviselés. Ez mögött valamiféle oknak lenni kell. Kíváncsi kamerára gondoltam. Esetleg hibázásomban reménykedő rejtett hatósági ellenőrzésre. De nem. Egyszerűen szop@tott a vasárnap délelőtt. (Kobra)
Krisztián a hentes
Hentes kollégámmal beszélgetek a peronon. Telefonom megcsörren. Fontos hívás. Ha az öcsém hív az mindig fontos. Felveszem. Négy öt lépésre távolodva kollégámtól amaz kényszeredetten süpped a Kobranélküliség tartalmatlan, mihaszna világának atmoszférájába melyben lehet létezni, csak nem érdemes. Miközben öcsémmel éppen csatornákról és szabadulóművészekről beszélgetünk hentes barátom mellé lép egy vonatra várakozó utas. Nem úgy nézett ki mint aki most szakadt ki a divatlapból. Tény. Zsebében kotorászva elővesz egy "gránátot" Feles üvegben rövidital. Lecsavarja kupakját és laza mozdulattal beledobja Krisztián (így hívják a húsost) szatyrába. Véletlen - gondolja Krisztián, gondolom én is. Csóka felhajtja a nedűt és az üvegcsét laza mozdulattal utánahajítja a kupaknak. Egyenesen Krisztián szatyrába. Felvihogok. Krisztián csak néz. Krisztián a világ legjobb hentese (vagy nem) Szelíd. Barátságos ember. Hasonló karaktereknek nem ér annyit egy ebbéli történés hogy félholtra veressék magukat vasútállomás peronján. Gondolja majd kiszedi a ruhái közül a vonaton és kidobja ami belekerült. Krisztián fekete hajú, fekete szemű, dolgát precízen végző termetét tekintve alacsony, barátságos ember. Szabadidejében makett gőzmozdonyt állít össze. Március óta csinálja. Mindig lelkesen magyarázza nekem hol tart a projekttel. A csóka papír zsebkendőt vesz elő, belefújja az orrát. Üveg után dobja. Eposzom történetében itt kettő lényeges változás történik. 1. nem tudok az öcsémre figyelni annyira leköt mint szociológust az eset. 2. Krisztián nem tud nem figyelni a csókára annyira megdöbben. Felháborodással átszőtt értetlenséggel (némi félsszel fűszerezve) néz az ember szemébe. Utóbbi abszolút pókerarccal elővesz egy második üvegcsét zsebéből, kupakját lecsavarja. Itt történik a pillanat diadala a kupakot nem dobja a szatyorba. Markába fogja miközben felhajtja a löttyöt. Ezután dobja a szatyorba üveggel együtt! Krisztián, az én barátságos Krisztiánom, aki gőzmozdonymakettet rak össze a maga békességében szembefordul a pacákkal és tőle szokatlan határozottsággal fennhangon kérdi: "SZ@.NOD NEM KELL!?" Döbbenet. Nem érti a főszer mi baja van kollégámnak. Majd kapcsol és elnézésért folyamodik. Ne haragudjon uram! - mondá. Nem tudtam hogy az öné. Azt hittem a szatyorra valami hajléktalan hagyta maga mögött koszos göncként. Hiszen tele van ócska büdös rongyokkal. Én már ordítva röhögök (öcsém meg van győződve róla hogy rajta) Krisztián pedig mintha felsálat nyelt volna. Meg sem tud szólalni. Ekkor futott be az az átkozott vonat. (Kobra)
csacsogások
2020.11.11