Mamlaszkodások

100 éves a magyar rendőrség. 100 évesek a rendőrfeleségek.

100 éves a társadalom ritkán emlegetett titkos rétege, a rendőrfeleségek. Nélkülük nem létezne rendőrség. 100 éves a rendőrfeleségek közege. Náluk is jelen van a hivatástudat. Ők is felesküdtek. Társukra, férjükre, a rendőrségre. Mit kaptak cserébe? Mosógépet gyilkoló egyenruhákat. Titkos zugokat a lakásban ahová nem nyúlhatnak. Hiszen itt-ott megbújik egy lőfegyver, bilincs, gumibot. Apa tedd már el azt a sz@rt! A gyerek ne férhessen hozzá! - mondja az asztalon felejtett derékszíjra amin lóg minden ami nem asztalra való. Titkos zugokat társuk lelkében. Szívében. Vannak oly bugyrok társuk lelkében amik a "társ" alatti kollégáknak való. Azon bugyrok csak a testületé. Olyan férjet tudhatnak maguk mellett akik földöntúli teremtmények. Kék a vérük. Alacsony a fizetésük. Zaklatott az álmuk. Tropa idővel az egészségük. Állandó szeretőjük a rendőrség. utóbbi kikezdhetetlen, nem lehet vele versenyezni. Ellehet csábítani férjem uramot de mindig visszatér oda. A rendőrfeleség pedig tudja, neki az az életük. Sokszor a feleség csak a harmadik. Hiszen a rendőrség után és a család előtt első a kocsma. Vannak amiket jobb ha nem hall a "gyalogság" Miért támogatják mégis társukat? Mert egy rendőrfeleségnek nem kell magyarázni miért szeresse azt az embert akit az egész társadalom gyűlöl mint bűnbakot. És nem csak az embert, a társat, a férjet szereti benne, a rendőrt is. Valahol a rendőrfeleség is rendőr. Mit kapnak még cserébe a rendőrfeleségek? Nagyon sok férjet! Minden rendőrfeleség minden rendőrnek a felesége. Úgy járnak haza a rendőrök egymáshoz mintha otthon lennének. A legtermészetesebb amikor beülnek egy kávéra, ebédre, vacsorára. Olyankor megy a sztorizás. A rendőrök tudnak mesélni olyan sztorikat amiket csak rendőrfeleség hallhat. Civileknek az kemény adalék lenne. Érthetetlen is. A rendőrfeleség sosem civil ember. A klánhoz tartozás pedig egy életre szól. Amikor olyat hallasz "nekem volt rendőr férjem" azt mindig máshogyan hallhatod mint például nekem a volt férjem bolti-eladó volt. Vagy minőség-ellenőr a szalagsor mellett. A rendőrfeleség magával cipeli a titkokat akkor is, ha besokallt társával kapcsolatban. A rendőrfeleségek tettek egy külön esküt. Isten őket úgy segélje! Az esküt komolyan is veszik. Mi jár érte ha kitart a rendőrférje mellett? Tagsági-igazolvány nélküli falkához tartozás. Hallhatja a fiatal kollégák beszámolóiból milyen jól szop a Bözsi! (csak fiatalok mesélnek olyanról, az idősebbek már megállapodott rendőrfeleség birtoklók) Hogy rúgták fel a helyi Lajost! Mekkora állatság az egész világ! Szipor az én rendőrfeleségem mindig boldog volt amikor becsurgott a meseautó a ház elé. Apa! Jöttek a Tibiék! Laciék, Feriék! Stb. Majd körbeülve az asztalt annyi bablevest ettünk amennyi belénk fért. Közben a sarokban géppisztolyok, több tár lőszerrel lehajigálva. Annyi amivel háborút lehetett volna nyerni. Szipor - kérdi a rendőrkolléga - megtudod varrni az ingem? A rendőrfeleség ugrik. Talán a férjének nem azonnal de a kolléga az kolléga. van kedved nekünk tojást sütni? A helyes válasz: érdemes másért erre a világra születni? "HELYES!" csattannak a tenyerek elismerésképpen. A rendőr olyankor nagyon büszke a feleségére. Záporoznak a rendőrfeleségekre a sztorik. Néha megszakadnak a mondatok a felénél. Vannak mondatok amik megszakadnak a felénél. A rendőrfeleség tudja, úgy van az jól. Azok a mondatok sosem a Böskéknél szakadnak meg. A rendőr csak olyan Böskékről beszél amelyikről szabad! Meg amelyik létezik! A rendőrfeleségek nők-napjára nagyon sok virágot kapnak. Húsvétkor bűzlenek mint az istenek kertje. A tengernyi kölnitől. (lefoglalt cuccok) Csak bírja sonkákkal, meg sörökkel. Aztán szerencsés esetben a rendőrfeleségek is nyugdíjba mennek. Aznap amikor a férjük. Megtörlik homlokukat s ezt mondják - nem volt eccerű, na! Nincs több telefon az éjszaka közepén. Nincs több beguruló rendőrautó a ház elé. Maradt egy férj, aki keresi a helyét. Vannak kollégák akik ritkábban de meglátogatják. A rendőrfeleség amikor nyugdíjas párja mellett nyugdíjas rendőrfeleségként kitekint az autó szélvédőjén és fiatal rendőrt lát az útszélén, mindig egy másik rendőrfeleségre gondol. Isten őket, megsegélje!

Titkos záradék

Engedjetek meg nekem egy emléket. Emlék a virtuális-térből. Mostanában sokszor eszembe jut. Az egyik éppen aktuális közösségem alapításának első napjaiban ráakadtam egy hölgyre. Nevezetesen Éva-ra. Nem Évának hívták. Maradjunk mégis ennél a keresztnévnél. Évának feltűnt sokat foglalkozom egy bizonyos történelmi alakkal. Sokat beszélgettünk Évával. Kobra és Éva. Talán a szimpátia aprócska jelei is felvillantak kettőnk között. Még arra is figyeltem úgy-ahogy próbáljak helyesen írni. Éva kérdi tőlem, olvastam Moldovától a titkos záradékot? Nem. Kellett volna? Neki kettő példány van belőle. Elküldi az egyiket. Nem szeretek ajándékot elfogadni, főleg nem ismeretlenektől. Na de Éva, az más. Megkaptam a könyvet. Moldovától dedikált példány. Kérte Éva kezdjük el olvasni együtt. Olvastál már valakivel egy könyvet egyszerre? Ha megtetted és átbeszéltétek az éppen olvasott szövegrészt olyan, mintha a szereplők ti magatok lennétek. Ehhez mondjuk nem árt ha nem virágokról szóló szakkönyvet vesztek kezetekbe ha nem olyan könyvet amiben szerepel férfi, és nő. Az ilyen mókákat férfi és nő szokta tenni. Vékony könyv. Egy délután alatt elolvashatod. Ellenben jól beosztva a lapokat mi elhúztuk egy hétig. Naponta átbeszéltük ami kettőnkkel megtörtént a lap hasábjain. Én jól éreztem magam. Éva nevében nem nyilatkozom. Amikor végeztünk kettőnk történetével átbeszéltük a mű környezetét. Éva nem igazán rajongott a történelmi környezet szereplőihez. Sem Évához, sem társához. Mégis elbohóckodtunk Éva, és Kobra. Jókat derültünk azon ami történt velünk a könyv hasábjain. A lapok midőn elfogytak véget ért a varázs is. Szinte semmi közös érdeklődési körünk nem maradt a lezárt történeten kívül. Semmi támpont, közös nevező nincsen köztünk. Beszélgetéseink néhol parázs vitákba mentek át. Megtanultam Évámat utálni. Elismertem intelligenciáját, tiszteletet érdemlő személyiségét, de a tűz és víz voltunk mi ketten. Nagyrészt közös adjutánsunkon keresztül értekeztünk. Mindketten bíztunk benne. Engem átvert a tiszti segéd. Évát magához édesgette. Ki lettem seprűzve általa Éva környezetéből. Saját közösségemből is. Évától elszakadtam. Mégis néha eszembe jut Éva mint az IBUSZ munkatársa, népes és felettébb mókás könyvbéli rokonságával. Évát elvesztettem. Éva is elvesztett engem. Úgy érzem, nem én voltam az akinek restelkednie kellene ahogy! elvesztettük egymást. Azért hogy szakítottunk viszem a balhét de ahogy! arról nem én tehettem. Gonosz tréfát űzött velem adjutánsunk. Teljesen ellenem fordította a nekem egyébként főleg utólag alig szimpatikus Évát. Ennyire távol álltunk volna egymástól hogy egy jó szót sem szólt értem midőn ráharaptam a ciánkapszulára? Nem hiszem. Hogy Éva mit gondol, az az Ő titka. Talán adjutánsának (barátnője) sem súgja meg. Ez a történet Kobráról és Éváról szólt. Míg le nem peregtek az oldalak. A könyv most is itt van polcomon.

Műhold

Ígérem, a politikai hangsúly írásomban csak mellékzönge lesz. Az emberi bonyolult kapcsolatrendszerek egy számomra bedugult ágáról szól már-már a 22-es csapdája effektről. Tanácstalan vagyok. Mit tegyek? Van a munkahelyemen egy srác. Vér-hülye! (kérem aki ismeri ne fedje fel írásom alapján, többen ismerik) Ez a gyerek valahogy kiszúrta hogy én nem vagyok fideszes. Valamivel elárulhattam magam. Egy kollégám szerint azzal hogy úgy telik el a 15 órás munkaidőmből három óra hogy egyfolytában a fideszeseket szidom. A maradék 12 óra meg hogy senki sem tudja merre járok. Tehát levágta hogy én más szubkultúrában levedzek mint ő maga. Ezért aztán megkérdezte tőlem ha nekem nem tetszik ez az ország miért nem költözök el? Válaszoltam neki te srác, én erre harapok. Pontosabban nem harapok ha nem felfoglak rúgni! Nekem senki se mondja meg hol éljek. Meg hogy nekem mi tetszik. Ekkor elnémult. Amikor gondolkozást mímel (nem áll jól neki) akkor mindig ezt csinálja. Eleinte azt hittem tényleg gondolkodik. Aztán rájöttem inkább erőt gyűjt. Valahogy megmaradhatott benne a felismerés zárványként hogy esetleg tényleg felrúghatom. Ezért taktikát váltott. Bármikor meglát hangosan rám köszön: JÓ-NAPOT FERENC! Utalva rá én vagyok a Gyurcsány Ferenc. Hívtak már többek között "Béla"-nak is, az sem bosszantott annyira. Eleinte azt hittem a "szevasz Viktor!" megfelelő válasz de ez a hülye élvezi! Sőt! Örül neki. Próbáltam jelezni neki én a Viktort úgy utálom mint a Ferit. Legyen kedves hagyja abba ezt a mókát. Erre ő? Miért? Mi van ha nem? Majd megint úgy csinált mintha gondolkozna. Mert felrúglak! - felelem neki tegnap este. Röhög. Nem vett komolyan. Tudod ez a felrúgásosdi tűnhet rémisztőnek de ha többször is beveted elkopik a titulus éle. Persze hogy nem rúghatok fel egy bolti-dolgozót. Hívnák a biztonsági-őrt. Az meg én vagyok. Rúgjam fel, kerüljem meg a zöldséges standot és álljak meg a helyszín előtt csodálkozó arccal és érdeklődjek - mi történt? Ugye milyen fantáziátlan? Na meg családos ember is. Gyerekei is vannak. Szálljak rá és jó öreg magyar szokás szerint tegyek alá? Vagy egyszerűen ne vegyek róla tudomást? Utóbbihoz tapsolsz hallom. Én is tenném de én mindennap járok boltba. Olyan is előfordul hogy munkaidőben. Ez a köszöngetős légyottunk meg egyre jobban kezd idegesíteni. Rúgtam már fel többször embert életem során. Engem is rúgtak fel. Egyikre sem vagyok büszke. Annak ellenére nem hogy ha leírnám a példákat indokoltnak vennéd azokat. Még azokat is amikor nem engem rúgtak fel. Ennek a srácnak a felrúgása az égbe műholdnak szerinted indokolt? Megtisztelő véleményedet hozzászólásban várom.

Patika

Ma nagy élményben lesz részem. Megyek Kismarosra a gyógyszertárba. Nagymaroson évek óta nem létezik gyógyszertár. Pontosabban létezik, vannak benne székek, asztalok, meg kancsó vízzel. Sőt még pohár is van amiből ihatsz vizet sőt beveheted a gyógyszeredet ha kiváltottad egy másik gyógyszertárban. A nagymarosiban évek óta nem kapsz gyógyszert. Ez pedig azért van mert a patikus átlátva a trükkök lehetőségét a következő gyakorlatot alkalmazza. Ha betérsz hozzá egy vénnyel kifizetteti veled, jószerencsét kíván és gyere vissza holnapután addigra meghozom vagy hozok helyette valami mást. Jó-esetben gyógyszert! Ez arra jó, hogy ne maradjon rajta egyetlen pirula sem. Kell a bevétel az Elefántcsontparti nyaraláshoz. Ebből adódóan a lakosság évek óta más községek gyógyszertáraiba jár vásárolni. Jelenleg a Kismarosiba, ahol kezd elege lenni a lakosságnak hogy egy háromezer fős lélekszámú közösségben a helyi egyébként pedáns és működő gyógyszertárban (gyógyszert is árulnak) akkora sor áll mintha a községben nyolcezren laknának. Jelenlegi kényes korszakunkban ez kivételesen ingerlő számukra. Nagymaros lakossága ezt hogyan reagálja le? Hogyan veszik tudomásul hogy napokig várniuk kell? Amikor megkapják utólag a gyógyszert az országban miért a legdrágábban kapják? Többnyire miért Kismarosra kell járniuk piruláért? Jó öreg nagymarosi szokással reagálnak. Ordítanak! Én is. Nekem habzik is a búrám! Pedig én csak bevándorló vagyok igaz 30 éve. Mindennap átbeszélik Kismaros gyógyszertárában a Nagymarosiak a helyi patika mikéntjét. Komplett lakossági fórumok szoktak ott kialakulni. Kivéve manapság, mert próbálják titkolni a nagymarosiak hogy nagymarosiak. De nem tudod becsapni a Kismarosiakat! Nem értik a Nagymarosiak a Kismarosiak miért idegengyűlölők. Igaz hogy a nagymarosiak rendőrt hívnak ha négert látnak a padon ücsörögni, meg halálra rémülnek ha megszólalsz angolul mert tuti nem helyi vagy és hoztad a vírust. Napokban egy vásárló elkezdte ráncigálni a fiatal karját mert szégyellje magát hogy a vírus az időseket támadja meg nagyobb számban! Hogyan viselkedik a polgár a patikussal ha találkozik? Simogatja, cseveg, beszélget, szóba se hozza hogy előtte 10 perccel szidta mint a bokrot! Mit lép erre a község mindenkori önkormányzata? NEM ÉRDEKLI! Nem tehet semmit... - mondja. A patika vállalkozás. Csesszétek meg, a MOL-kút is vállalkozás mégis adnak benzint! Mondjuk nem Nagymaroson mert itt nem tudom mi az amit beletöltenek de én már dobtam ki miatta kocsimat. Mit reagál erre a patikus? Vérig van sértődve! Hálátlan lakosság! Amikor egy fórumon ezt felvetették meg is jegyezte persze arról nem esik szó amikor Margitkának hitelbe adtam gyógyszert? Civil-kurázsi járvány előtt és közben (utána mi lesz nem tudom) Nagymaroson. Mint jó lokálpatrióta tettem meg bejegyzésemet. (Kobra) UI: posztzárás után érkezett hír. A krízisre való tekintettel a nagymarosi gyógyszertár változtatott szokásain. Most sem kapsz gyógyszert csak utólag. Viszont már nem kell előre kifizetned. Bemész kedden a gyógyszerért és pénteken már meg is kapod ráadásul úgy, hogy csak pénteken kell kifizetned! Kancsóban most is van víz, az árak változatlanul a legdrágábbak országosan értendő.

Géza a nyúl

Ma is találkoztam Gézával a narancsos barátommal. Mielőtt a napi esetet ecsetelem olvasóim kérésének teszek eleget. Pár szó Gézánkról ha már akkora rajongói táborra tett szert a neten pedig fel sem regisztrált. Állítólag volt hozzá közöm. Géza egy 160 centiméter magas, enyhén kopaszodó, rém mókás alkat. Lenézi a nem narancsosokat. Mondjuk ebben van köztünk azonosság csak én az ellenpólust képviselem. Viszont én nem kötöttem bele narancsosba csak azért, mert én nem vagyok az. Még a héten egyszer sem tettem ilyet! És már szerda van. Gézánál ez a lenézés kissé abszurd. Én nem vagyok magas de ő a 160 centijével pont 10-zel kevesebb mint én vagyok a 170-mel. Ezen ténnyel próbált birokra kelni de a matematika az matematika. Makacs valami. Majdnem annyira bosszantja mint a mondás miszerint: "indul a Soros aludni" visszafelé is ugyanaz. Ordította is amikor véletlen tőlem megtudta hogy "NE HAGYJUK! VESZÉLYES!" majd kirohant a boltból neki a szürke betonvillanyoszlopnak ami nekem kedves. Olyan szép, szürke. Maradjunk Gézánál. Tehát Géza lenézi a nem narancsos embert. Valahogy kiszúrta hogy én nem vagyok eszmei-társa. Amikor lenéz engem, hátradől, szemei leakadnak, mindez a testtartásából és testmagasságából adódik. Speciál én mindig röhögök amitől Géza nem lesz higgadtabb. Most hogy ez a vírus begyűrűzött egyszer találkoztam Gézával de nem értettem mit mond annyira remegett és összevissza beszélt. Majdnem ugyan olyan érthetetlenül fejezte ki magát mint a vírus előtti időszakban. Ráadásul most lenézni sem annyira egyszerű neki mert nem mer a közelembe jönni. Főleg mióta meggyőztem a bipsi-libsi Soros-ügynökök fertőznek igazán és azokra nem hat a betegség. Simán benyelte a sztorit! Gondoltam ezzel minimálisra csökkentem azon folyamatos veszélyforrást hogy egyszer felrúgom műholdnak. Ma ismét találkoztam vele! Habár nem közelített meg két méternél közelebb de ma nagyon boldog volt. Ordította is - na Kobra! Mi lenne veled nélkülem?! Hálás vagy nekem? Nézek rá, teszek felé egy lépést - Géza hátralép egyet - és mondom ja Géza, tiszta celeb lettem a neten mióta rólad írok. Nem neveztelek neveden ne félj, Géza helyett natúr Gézát írok. Viszont azt sehol nem jegyeztem meg hogy zöld Simsonod van nagy-Magyarország térkép matricával a horpadt benzintankodon és valami rovásírás rajta amit te sem tudsz elolvasni. Kobi, megmentettem az életed! Köszi Géza! Fogd rövidre mert sietnék. Nekem köszönheti a fajtád hogy nem fogsz meghalni! Köszi Géza! Tényleg rendes vagy. Mennék tovább azt hittem véget ért az előadás. Géza utánam lép, én megtorpanok, Géza is megtorpan és felméri a kettő métert köztünk. Akarod tudni miért? Nem! válaszolom. Akkor elmondom. Felfedeztük a gyógyszert amit ha beveszel nem lehetsz beteg. Köszi Géza - tényleg hálás vagyok, nem tudom elégszer mondani csak sietek. Tudod mi az? Géza, mond mi az. Mi nemzetiek felfedeztünk egy gyógyszert amit ha beveszel egészséges vagy és nem leszel beteg. Géza én tudom hogy mire gondolsz. Talán mesélte valaki neked vagy olvashattál róla (szerencséjére nem a neten mert akkor engem is olvasna pontosabban saját magát) Géza, történt a témakörben fantasztikus előrelépés de te kissé félreértetted a hírt és leegyszerűsítve most azt hiszed te vagy a Hegylakó. Mennem kell. Itt egy igen érdekes búcsújelenetnek lehettem tanúja. Géza rám rivall maradj Kobra! Én pedig nem úgy menekültem hogy elszaladtam ha nem elkezdtem kergetni a Gézát aki a kettő métert szigorúan betartva úgy futott előlem mint a nyúl!

Bab

Kisiskolásként feladatul kaptuk ültessünk babot. Kiválasztottam a nekem legjobban tetszőt, lukat fúrtam ujjammal a cserépben lévő földbe, belehelyeztem a babot. Vetettem rá egy pillantást és gondosan befedtem. Meglocsoltam. Elhelyeztem a cserepet a teraszon. Ügyelve rá le ne essen. Vártam. Eltelt egy nap. Ismét meglocsoltam. Eltelt még egy nap. Ismét meglocsoltam. Első utam minden reggel a cseréphez vezetett. Nekünk zártkertünk volt az utcától magas kőkerítéssel védve. Az volt az én birodalmam. Volt saját udvarunk, saját friss levegőm, napfényem és éjszakám. Az udvar éjszakájának sötétje úgy mint napfénye csak az enyém volt. Nekem volt. Így gondoltam. Ott az eső is nekem esett. Egyik reggel láttam púpos a föld. Látni lehetett azt a pirinyó zöldellő hajtást a fekete föld takarója alatt. Siettem haza délután iskolából. Mér kibújt a növény. Hajlott volt dereka, szára mentén a szétnyílt bab mint kettő tenyér tapsra készen. Gyengéden locsoltam meg. Másnap reggel már egyenesen állt a virág. Kettő élettől zöldben ragyogó levele vidáman fogta közre. Pár nap alatt elszáradt tenyerei a babmag. Sajnáltam. De a növény nőtt és nőtt! Teltek a hetek s láttam ez egy futó-bab. Készítettem neki támaszt fából. Hamar kinőtte. Felvezettem a terasz korlátján. Terebélyesedett. Kiültettem a kertbe. Cserepestül a földbe. Nem mertem kiszedni a cserépből. Mai-napig nem merek belenyúlni folyamatokba. Ha megvásárolok egy mikrohullámú sütőt úgy éli le az életét nálam hogy nem próbálom ki a funkcióit. A kertben kedvére nőhetett a virág. Futott is fel a garázs falán. Több ága százfelé hajolt. Emlékszem a levesre amit termése adott. Nem ízlett. Pedig olyan volt mint a bab íze. Hiszen bab volt. Mást vártam tőle. Bababb babot. Amikor elkezdett száradni megrémültem. Tükröket állítottam fel hogy több napfény érje. Mégis elszáradt. Szép lassan teljesen magába roskadt. Meghalt a babnövényem. Következő évben is ültettem. Ugyanúgy cserépbe mint előző évben. Beletúrtam az ujjam, beletettem a babot és hanyagul befedtem földdel. Meglocsoltam, s a teraszon hagytam. Másnap reggel is meglocsoltam. Nem vártam csodát, tudtam hogy másnapra nem fog kibújni. Harmad és negyednap is gépiesen cselekedtem. Egyik délután arra jöttem haza már állt mint a cövek. Nem lepett meg kora reggel mint az előző szende kukucskálásával. Csak egyszerűen ott volt. Ráadásul nem is hajlongott a szára. Pár nap múlva már vittem is a cserepet a kertbe. Ismét felfutott a falra, mindent behálózott, adott termést, ami mintha jobban ízlett volna mint a tavalyi. Bableves íze volt. Nem vártam csodát. Majd elszáradt a növény, s nem a kertben végezte eggyé válva a földben ha nem kidobtam. Miről tehetett az a második növény? Hiszen Ő is igyekezett kedvemben járni. Ugyanabban a kertben hátrahagyott egy üzenetet. Ki első leszel ragadd meg a várakozás csodáját. Az üzenetet elolvasta a krumpli, amit elültettem. Tele volt krumplival a kert. Édesanyám szólt rám, ne ültessek többet krumplit, babot. Megveszi a boltban. Ne bajlódjak velük. Nem haszonkert a kertünk. Megfojtják gyökereikkel a szép virágokat. De ha nekem a bab és krumpli ugyanolyan szépnek tűntek mint a tulipánok, rózsák? Sokszor eszembe jut első és második Bab-őfensége. A krumpli növényem is. Hogy hányszor ültettem még arra már nem emlékszem. Most komolyan végig olvastál? Becsaptalak! Semmi csattanó, semmi tanulság. Ha csak nem látsz bele valamit. Nem erről híresek a Kobra-sztorik Ne haragudj hogy raboltam időd.

Sziprom

Érdekes dolog ez. Ha velem valami történne azt mondanám, bánná a tököm! 51 éves vagyok, három felnőtt gyerekem van. Jó-jó tervezek még magamnak min. kettő évtizedet, de én már éltem. Aztán azon töprengek nem gondolhatom így. A családomnak hiányoznék. Szükséget szenvednének nélkülem. Különben is mi ez a bánná a tököm?! Én is féltem a tyúksz@ros kis életemet! Abból nekem is csak egy van. Remélem! Tegnap Szipor nyakig betakarózott és nagy szemeivel pislogott -rám - közben mondta: apa, én nem akarok beteg lenni. Baj van anya? -kérdem. Semmi baj, csak úgy mondta. Majd elaludt. Nem mertem ránézni mert megérzi ha nézem. Amikor viszont elaludt néztem arcát és arra gondoltam én nem akarok újra erre a világra születni. Sziporért érdemes volt, de egy kör a mókából elég volt. Elég egyszer látnom az általam legjobban szeretett lény tekintetében az egyébként egész-nap jól palástolt félelmet. Amikor néztem arcát anyának rájöttem milyen törékeny is a nap mely rám virradhat. És itt nem annak a felfoghatatlanul nehéz aki elsétál az ezüsthídon. Annak aki hátramarad. Gyenge vagyok, esendő. Gyermeki félelemmel telt. Ma-reggel persze minden más volt. Arra ébredtem Szipor már fel van öltözve. Ment dolgozni. Én is megyek.

Szépkorúak és én

Mai mérlegem biztonsági-őrként az áruházban. Kettő turnusban érkeztek az emberek. 09.00-től 12.00-ig csak idősek, előtte és utána fiatalabbak. Mindkettő korosztályból akadt egy-egy említésre méltó amin kedvemre élcelődhetnék. Tehát írhatnám, döntetlen. Megítélhetünk egy korosztályt annak renitensei végett? Még ha az általános jellemzők adottak is. Ma valahogy mindenki helytállt. Amit már tegnap is megfigyeltek, ma én is vizslattam. A 65 év feletti turnus kapcsán a dolgozóknak szinte semmi plusz feladata nem akadt. Mindegyikőjük vásárlás végeztével szépen helyére rakta bevásárló kosarát, nem várva meg hogy helyettük más tegye meg. Ez mindenféleképpen az idősebb generáció sajátossága. Úgy kezelték az üzletet mintha otthon lennének. Mindent rendben hagytak maguk mögött. Volt ott valami más is! Korántsem félelem. Az idősebb generáció nem fél. Szerintem életük során az a bizonyos panel már többször kiégett bennük. Mást éreztem rajtuk. Szégyenérzést. Szégyenérzést hogy rájuk életkoruknál fogva jobban kell vigyázni. Áldozatot hoznak értük. Nem akarnak ők terhére lenni senkinek. Tehetetlenség érzése volt a levegőben mely a szégyenérzettel és a makacs tevőlegességgel alkotott egyveleget. Nem akarnak kiszolgáltatottak lenni. Nem akarnak más terhére lenni. Míg erejük bírja, ellátják magukat. Ezt eddig én sem fogtam fel. Tükröződött az arcukról. Ma délután kimentem Sziporral a Váci-temetőbe. Édesanyám sírjához. Megfigyeltük sokan voltak kint. Általában idősek. Nem "bandáztak" csupán tették dolgukat síremlékeiknél. Virágokat cseréltek vázákban, gyertyát gyújtottak. Ültek némán padokon. Merengtek maguk elé. Gondolkodtam rajta készítek fotót. Nem vitt rá a lélek megzavarjam bármelyikőjüket magányukban. Beszélgettek gondolatban - némelyikőjük suttogva - eltávozott szeretteikhez. Én úgy láttam, az idősebbek közül többen számot vetettek életükkel. Sok mindenre nem jók ezek a baljós napok erre viszont kétségtelenül alkalmasak. Ahogy elnéztem ezt a korosztályt, elszégyelltem magam. Napok óta élcelődöm (nem ok nélkül) rajtuk. Mégis... ahogyan ezen korosztály képviselőire tekintettem a sírkertben, valami leírhatatlan fennkölt érzés kerített általuk hatalmába. Nem attól félek mi lesz velem ha annyi esztendő lesz mögöttem mint mögöttük. Hiszen addig még annyi víz lefolyik a Dunán. Jó-esetben még láthatom is. Van valami az emberi lélekben, valami megfoghatatlan. Valami amit annyira szeretnék megfogalmazni. Megfogalmazni amit ma láttam abban az üzletben. Abban a sírkertben. Valami, amit talán mindannyian egyszer majd átérzünk. Valamit ma értettem meg. 51 évesen fogtam fel. Dermedt-méltóság, időtlen-jelen. Főhajtásom az idősebb generáció előtt. Megkövetem őket bízva abban az elmúlt napokban tett ostoba kijelentéseimet elnézik nekem. Hiszen ők is voltak fiatalok. Én pedig - Isten kegyelméből - lehetek még idős-ember. Ezt én most nagyon komolyan gondolom. Még akkor is, ha holnap felhúznak közülük páran mint az órarugó.

Kedvenc sógorom, Laci

Laci éltében vidéken leledzett nagy házban (vagy kicsiben) de mindig kertes-házban. Laci tett-vett álló nap. Nyaralásaink során néha rászóltam - Laci! Másszál már ki a kocsi alól dumáljunk egyet. Mivel létezik vendégjog hallgatott kérésemre átpréselte magát az alvázon és nyakig zsírosan koszosan lehuppant mellém. Beszélgetésünk részemről különböző témakörök fejtegetésében bontakozott ki melyeket nagyon élveztem ellenben Laci a válla feletti villanykapcsolót szedte szét. Közben persze figyelt rám, néha bólogatott is. Laci a világ legjobb csókája. HATALMAS szíve van. Lelke mint az őzikének. Csak képtelen leállni. Nyaralásunk másnapján reggel ébredve kérdem hol a Laci? Nézd meg az udvaron mondja sógornőm. Biztos valamit csinál reggeli előtt. (gondoltam hogy nem a nappaliban olvas Dante-t) Kimegyek az udvarra és kiáltom Laci! Merre vagyol?! Itt vagyok a budinál! - ordítja és önfeledt boldogságában lapátolja a sz@rt a kertvégében. Laci, te mit csinálsz? (van angol WC-jük is) Rendbe rakom már régen tervezem - feleli. Régen? Fél-órája? Reggeli közben Laci megszereli a faliórát, közben beszélgetünk. Politizál. Abszolút nem tud de legalább azon oldalt nem tud amelyik oldalt én is vagyok. Apokaliptikus Vitya-személyiség ábrázolást ad elő aminek nagy-részével egyetértek. Elfogyasztottuk a bundás kenyeret teával, közben elkészült a falióra meg mellette a vasalót is megjavította. Sógor, kocsid jól megy? - kérdi. JÓL MEGY! sikítom. Egyébként Laci autószerelő is. Nem akartam darabokban látni a Suzukimat. Laci évekkel ezelőtt családostól panelba költözött. Közel az iskola, munkalehetőség is van. Laci igyekezett meggyőzni a feleségét hogy munka vidéken is adott, legutóbb megszerelte egy hét alatt a község helyi buszát. Kapott érte 300 forintot. Felesége hajthatatlan volt, városba költöztek. Panelba. Negyedik emelet. Megszerelendő erkély sincs. A lakásban adódtak némi gondok víz-villany, ajtózár, stb. Laci kettő-nap alatt puccba vágta a házat. Mind a 13 lakást beleértve a lépcsőházban. Laci új életstílust erőltetett magára. Kerékpárt vásárolt amit megszerelt gyorsan és tett pár kört a parkban közben a kukákat megigazította, csavarokat meghúzta. A városrész ráeső oldalát megszerelte egy hét alatt és unatkozni kezdett. Jött a nyaralás B. oldala. Laciék jöttek hozzánk. Szipor nagyon örül egyrészt szereti a rokonokat másrészt Laci mindent megszerel. Laci betoppan, puszi-puszi és már tekeri is a konyhai csap nyakát. Mivel tudom lekötni Lacit. Budim sincs. A fürdőszobába meg csak nem sz@rok a zuhanyzó elé. Gondoltam egy merészet és kipárnáztam az ágy Lacira eső részét. Beforgattam felé a hangdobozokat és be röffentettem a házi-mozit. Laci, láttad te a Gladiátort? Merre van, csöpög? - kérdi. Nem radiátor, gladiátor! Az egy filmcím. Gyere már, ülj pontosabban feküdj le! Pihenj már! Kapcsolj már ki! Nyalom a tököd! Csak vicceltem! - látom megrémült. Nem tudom a nyalástól vagy a filmnézéstől. Laci lefekszik, tálcán hozok neki be sört, ropit. Laci elkezdi nézni amint Maximus Decimus Meridius a Félix légió fővezére, az északi seregek parancsnoka, egy meggyilkolt fiú apja, egy meggyilkolt asszony férje leamortizálja Germánia központi alakjainak auráját de közben az karórájának szíjával babrál. LACI! FILM! - szólok rá. Zavartan kapja tekintetét a képernyőre. Nézi egy percig, majd felkel mondva megy WC-re. Meg nem tilthatom. Megállítom a filmet és várok. Öt perc múlva kérdem hol van a sógor? A kocsidat szereli az erkély előtt.

Kisiskolásként

Vácon a Mártírok-úti (ma Budapesti-főút) általános iskolába jártam alsó tagozatba a 70-es években. Emlékszem az osztálytermünkre. Vaskos fapadok telefirkálva rajzokkal, akkor divatos zenekarok neveivel. Én az enyémre űrhajót rajzoltam az Alfa Holdbázis-ból vettem ihletet zenekarként pedig a Beatles-t véstem a padra pedig akkor a Beatles már nem létezett. Közben ki-ki nézegettem az ablakon és emlékszem szemben velem a ház sarkának a falán egy névtábla volt. Már nem emlékszem kinek a nevét hirdette de olyan jó volt mindig odanézni. Egyrészt arra a házfalra mindig sütött a nap. Gondolom földrajzi fekvéséből adódóan délelőtt arra járt a napsugár. A név pedig bennem mérhetetlen tiszteletet ébresztett. Nem tudtam kit fed de abban biztos voltam, nagy-ember lehetett ha már ott szerepel a neve. Nekem gyerekként "nagy-ember" volt a büfés, postás, tanárom, a bácsik és nénik akik szembe jöttek velem az utcán. Utóbbiak kifejezett hatalmasságokként rajzolódtak ki előttem. Az iskola (ma társasház) főbejárata vaskos kapu volt aminek fal által keretezett szélén csengő volt. Meg kellett nyomni utána juthattunk be. Aki felszerelte - kétségtelen nagy-ember gondnok-bácsi - nem gondolt rá, oda gyerekek fognak járni akik nem érik fel. Magasra szerelte a csengőt. Meg kellett várnunk amíg jött egy járókelő egy "nagy-ember" akit megkérhettünk - csókolom, megtetszik nyomni a csengőt hogy betudjunk menni? Álmodoztam a szemben lévő névtáblát nézve. Elképzeltem ott az én nevemet. Mit kell tennem hogy "nagy-ember" lehessek? Egyik alkalommal a tanító-néni (Temesváriné) 1976. egy felnőttet mutatott be nekünk. A bácsi vagy néni már nem emlékszem csak arra hogy nagy-ember volt beült egy üres hátsópadba és hallgatta az órát. Néha hátratekintettünk, mosolygott. Érdekes, arra emlékszem hogy mosolygott arra nem, milyen nemű volt. Feszélyezve éreztük magunkat. Amikor véget ért az óra beszélgetett a tanár-nénivel mi pedig az udvaron játszottunk. Köpenyünket levettük, nyakunkba akasztottuk úgy hogy a gallérnál egy gombot begomboltunk és elképzeltük az a palástunk mi pedig kardozunk egymással mint Lagarder-lovag. A következő órán (minden órát ugyan az a tanárnő tartott) a tanító-néni elmesélte, előző órai vendégünk szintén ezen iskola tanulója volt. Szeretett volna megnézni egy órát. Jól viselkedtetek gyerekek, büszke vagyok rátok. Büszke voltam magunkra hogy büszke ránk a tanárnő. Én akkor elhatároztam ha "nagy-ember" leszek én is elakarok jönni megnézni egy tanórát. Vajon ott lesz a padon még az űrhajóm és a Beatles feliratom? Gyorsan megerősítettem a vonalakat golyóstollammal. Évtizedekkel később amikor én is "nagy-ember" lettem 170 cm magas (azóta sem nőttem tovább) megnyomtam azt a csengőt a kapu mellett. Már elértem én is. Nyílt a kapu, kettő asszony állt velem szemben. Én ide jártam iskolába, szeretnék bemenni - kérleltem őket. Nagyon kedvesek voltak, beengedtek. Az épület akkor már parlagon hevert. Nem funkcionált mint iskola de az udvarára bejuthattam. Éreztem az izgalmat mint Lagarder, szinte hallottam a gyerekzsivajt ami betöltötte emlékeimben az udvart. Még az olajos hordók is ott voltak az udvar végében a falnál. Csak töredéke volt az udvar mint emlékeimben. Én magasabb lettem, az udvar kisebb. A tantermek mind be voltak zárva. Nem láthattam viszont a padomat. Beszélgettünk egy darabig, majd hazamentem. Ma az épület felújítva patinás társasház tetején napelemekkel. A falakban pedig ott bújik meg egy kis-ember álma.

Álom

A legnagyszerűbb forgatókönyveket az álom írja. Miután felébredek mindig lelkes vagyok mert tudom, amiről álmodtam ahhoz képest az ismert irodalmi művek széles tárháza smafu! Sajnos a félsz is mindig társa felismerésemnek mely nem más mint a tudat, álmom millió részecskéi a percek nyomán mint köd a hajnali napsugár dárdái által villámgyorsan szétveretnek. (utóbbi hasonlat Wass Albert-től való) Nagyszerű álom pedig amilyen felemelő volt, olyan reménytelenül marad hátra a percek által szétcincálva szinte említésre sem méltó álomtorzóként. Mégis. Hatása az érzés amit alvás közben adott még órákig érzem. Mi maradt meg a konkrét álmomból? Négy fős csoportokban engedtek minket be egy terembe. Vizsgáznunk kellett. Hogy milyen szervezet vagy munkahely kapcsán az nem maradt meg. Negyedmagammal léptem a terembe mely félhomályban fürdött. Középen egy asztal volt. Mellett pianínó. Elsőnek engem szólított a nő. Meglepődtem, lévén én tűntem négyünk közül a legkevésbé ambíciósnak. Valamiért nem érdekelt az a vizsga. Ott kellett lennem, de nem bántam legyen az eredmény bármi. Arra gondoltam gyorsan kiszórnak az elején és mehetek dolgomra. A nő nem az a klasszikus szépség volt. Inkább varázslatos. Olyan ember aki annak ellenére vonz hogy tudom nem akar nekem jót. Ez kissé zavart keltett bennem. Kérdezett, válaszoltam. Majd belevitt valamiféle játékba amit nagyon élveztem de tudtam az én dobókockámon nincsen hatos míg neki szinte csak hatos oldalakból állt. Mégis néha engedte hogy újradobjak. A másik három ember várakozott és kezdtek unatkozni. Majd morogni. Amikor már be-be szólogattak a NŐ rájuk és közben rám nézett. Volt egy gyanúm ez a nő engem valamire tanítani akar. Kézzel fogható volt hogy segítséget tőle nem kapok, de valami sokkal értékesebbet ad nekem mint maga a munkakör betöltésének a lehetősége. Majd a vizsga végén átvettem tőle a lezárt borítékot és félrevonultam a pamlagra. Velem foglalkozott vagy egy órát. A másik három emberrel összesen vagy öt percig időzött. Ők is megkapták a maguk borítékát. Kimentünk a helységből és izgatottan téptük fel azokat. Én megbuktam. A többiek csillagos ötöst kaptak. Egy öltözőhelységben voltunk és megjelent három szekrény. Öltözőszekrények bennük egyforma színű gúnyákkal engem pedig megkért a portás távozzak. Kilépve az utcára a friss levegő gyorsan magamhoz térített. Kerestem a borítékomat de nem találtam egyik zsebemben sem. Ekkor eszméltem fel, nincs is szükségem rá. Pár lépést megtéve visszanéztem az épületre. Láttam amint a nő néz ki az ablakon. Azon töprengtem engem néz, vagy csupán irányomban. Összeszorult a szívem. Sajnáltam azt a nőt. Hogyan lehet visszaadni az álom érzetét? Szerintem sehogy. De a mai-nap velem marad.

Mustár

Imént gyülekeztem a konyhában reggelit készíteni magamnak. Tányérra raktam a debrecenit, be a mikróba. Kiszedem, tennék mellé mustárt. Megnyomom a flakont, kijön belőle egy teáskanálnyi majd szellent a flakon. Megrázom, ismét megnyomom. Ugyanannyit ad. Megismétlem vagy ötször amikor megjelenik mellettem Szipor. ANYA! Csinálj vele valamit mert itt pettingelek a flakonnal egy órája! Anya a kezébe veszi és én félek neki egyből sikerülni fog. Neki sem sikerül. Legnagyobb meglepetésemre ugyanolyan szemét Sziporral a flakon mint velem. NA LÁTOD! - harsogom győzedelmeskedve. Mire anya: MERT NAGY AZ ORROD! Odakapom a fejem. Mert nagy az orrod!-ismétli meg Szipor. Mint a karvalynak! - mondja. Nagy az orra és csodálkozik ha nem jön neki ki a mustár a flakonból! Meg sem merek szólalni. Hogy a francba van összefüggésben az orrom mérete a mustár adagolásával? Meg mi ez a karvaly duma? Különben is, már miért ne csodálkozhatnák nagy orral a mustár kapcsán? Meg úgy összességében, én ezt nem értem. Nem merek közbeszólni. Szipor egyfolytában karvalyozik. Szótlanul ülök le az asztalhoz. Fel sem merek nézni a tányéromból. Ekkor Szipor: EGYÉL! Én pedig ettem... Az a különös hogy valahol értem is, meg nem is.

Csúnya szépkorú

Van egy idős-úr aki mindig elsőnek lép be 09.00-kor a boltba. Legutóbb amikor a napsugárral együtt érkezett felelősségre vont engem mint biztonsági-őrt mit keresnek fiatalok az üzletben? Mondom neki élesztőt, kenyeret, WC-papírt, Playboy-magazinokat amikre lehet csapatni "érti!? "CSAPATNI!!!" kiáltottam alig hallhatóan. Arca a gyári beállításnál is jobban eltorzult majd ismét megkérdezte: mit keresnek fiatalok a boltban? Erre nekem nincsen időm - utalva rá előbb elmondta másrészt nem fogok belebonyolódni hogy van aki öt perc alatt vásárol be van aki 50 perc alatt. Fiatal és idős is. 09.00-től nem engedhetek be 65 év alattit ami nem azt jelenti mint egy fél-hülye kicsavarom a boltban lévők kezéből az árút és kizavarom őket az üzletből. Emberem mostanában nem jött. Hiányoltam is. Aztán hirtelen megjelent. Figyelj! 08.45-kor lépte át a bejáratot. Az egyik pénztáros rá is szólt (akit korábban megszidott a haja miatt) Magánál van már kilenc óra?! Bírom azt a pénztáros csajt. Ami a szívén az a száján. Nem felejt. Foglyokat sem ejt Teniszben is mindig lecsapná a labdát ha tudna teniszezni. VAN MÁR MAGÁNÁL KILENC ÓRA?! sikítja. Én meg ott állok emberem előtt, az meg remeg mint a kocsonya. A visszanyalt fagylalt hasonlata. Érdekes pillanat volt. Majdnem olyan mint Joss Beaumont és Rosen találkozása a Belmondó filmben a "Profi"ban. Csak nem nagyon. Na meg a filmbéli karakterek egyikének az arca sem fújódott fel úgy mint az enyém miközben nyáltól fröcsögő pofával elkezdtem visítva röhögni. (állítólag nem voltam se szép se halk) Persze hogy tovább engedtem. Pénztáros lány: "MIÉRT ENGEDTED BE ZOLI!?" Mondom neki mert te vagy a pénztáros és nálad kell hogy fizessen. A lány tekintete rémisztőre váltott. Ajkait felbiggyesztette, nyaka megnyúlt, ujjai természetellenes módon hátrahajlottak. A csóka egy órán keresztül vásárolta az egy darab kenyerét várva hogy más pénztáros is megnyisson. Nem volt mázlija. Az a nap nem az övé volt.

Koronavírusos barátom

Van egy koronavírusos ismerősöm. Lassan az lesz a sláger akinek olyan lesz aki nem az. Tehát elkapta a srác. Telefonon beszéltünk. Még a hálózat sem ugyanaz. Érdeklődöm hogy vagy cimbora? Kifejezetten érezte már magát jobban is, meg be is van sz@rva kissé, de a legjobbakban reménykedik. Azt mondja nekem az egyik legszembetűnőbb amiről fel lehet ismerni az íz és szagok megszűnése. Ha odafinganál az orrom alá azt sem érezném. Értem - hümmögök. Ha egy lapát sz@rt megetetnél velem fel sem tűnne. Értem - hümmögök. Hidd el, a klozetból tudnék zabálni, nem tűnne fel. Értem - hümmögök. Mindenféle trágyát, fost simán megetethetnél velem - mondja. Értem már! - válaszolom közben azon töprengek ez nem valamiféle fétis? Már nem a vírus, ahogyan azt lereagálja. Hiszed vagy sem, folytatja - én már fogom mind az egy fejem mit fog példának előhozni - még nálatok is vásárolhatnék. Semmi ízt nem érzek. Na aztán most már elég!

Mamlaszkodások

2020.04.27