Hajnalpír és alkony

Dolgoztam szociális-otthonban recepciósként. Az alkony meghittségéről utána Angéla-néniről fogadjatok el tőlem kettő írásomat. Visszazökkenve a valóságba Taxinak néztek. Pár sor a hajnal úttörőjéről. Iduska rád emlékezem. Korhatáros kesze-kusza gondolataimmal folytatom. Majd virtuális hallottaimra emlékezem.

Alkony

Dolgoztam négy hónapot idősek otthonában recepciósként. Alig vártam hogy elteljen 24 óra hazamehessek. Aztán amikor egyre több napot lehúztam kezdtem kicsit átérezni az ottani miliőt. Nyár derekán kerültem oda. Figyeltem amikor vitték sétálni az udvarra a lakókat. Volt akit kerekes székben voltak akik egymásba karolva haladtak csendben egymás mellett, esetenként halkan beszélgetve. Megfigyeltem, mindig ugyanazon az ösvényen haladtak oda-vissza. Az erősebbek esténként is kisétáltak. A Duna parton leültek a padokra, nézték a naplementét. Esténként csend telepedett az intézményre csak tompa ajtócsapódásokat lehetett hallani a személyzet ténykedését. Aludt az épület. Ilyenkor előfordult hogy le jött hozzám az aulába beszélgetni egy-egy idős ember. Azt mondták nem álmosak, aludhatnak majd eleget. Kérdeztek engem családomról, gyerekekről, és amikor látták nem vagyok túl fáradt hozzájuk (tapintatosan) adtak nekem tanácsokat. Nekem, számukra idegennek. Emlékszem az egyik idős hölgy azt mondta Zoltán ne gyűjtsön anyagi javakat. Annak örüljön amije van. Fogja meg a kezét a feleségének, menjenek sétálni. Kiránduljanak, legyenek együtt. Sokszor elnézegettem őket amint az előtérben leültek egy székre, kényelmetlen székre. Hosszú ideig mozdulatlanul ücsörögtek és kémlelték az esőcseppeket a nagy üvegablakokon. Volt egy bácsi aki mosolyogva azt mondta nekem, az ápolók kedvesek nagyon, csak azt hiszik hogy mi olyanok vagyunk mint az óvodások. Tudja mi az igazság? - kérdezte ... Tényleg olyanok vagyunk. Mindannyian visszatérünk oda ahonnan jöttünk. Telefonáltak az osztályról hívjak orvost a másodikon Magdika elment. Az orvos jött és az éj leple alatt elvitték Magdikát, a "nefelejcs" osztály lakóját. Kaptam egy másik állásajánlatot és az utolsó éjszakámat töltöttem ott. Több idős ember is meglátogatott. Búcsúzni jöttek hozzám. Az egyik idős hölgyet éjfél körül letolta az ápolónő azt mondja nekem az ápoló: Zoli, 10 percet kap a néni mert aludnia kell. Mindenképpen akart veled beszélni. Elment az ápolónő és a néni kérte menjek oda hozzá. Nevetett és azt mondta nekem, - látja Zoltán, kaptam 10 percet Irénkétől. Majd megkérdezte - Zoltán, nem ismeri meg a hangomat? Néztem Őt miközben odahúztam mellé egy széket és leültem. Nem ismerős csókolom, tessék segíteni. Én vagyok a reggeli Marika-néni. Aki mindennap felhívja, akivel az első napokban összeveszett telefonon. Már szólnék de int - ne, ne! Ne mondja, tudom mit akar mondani. Vigyázzon magára és a párjára és mind a három fiára akik okosak és szépek. Csókolja meg őket helyettem is. Fogalmam sem volt róla honnan tud ilyen részleteket rólam és a családomról olyan melegség sugárzott a tekintetéből, teljesen hatása alá kerültem. Amikor váltottam munkahelyet rá egy esztendőre találkoztam ottani kollégámmal aki még mindig ott dolgozott. Kérdeztem Őt, mi van a lakókkal? Feleli a kolléga már senkit sem ismernél. Azok közül már senki sem él. Rákérdeztem pár névre, senki. Sokat gondolok rájuk. Örömmel idéztem meg őket ezen írásomban.

Angéla

Négy hónapot dolgoztam idősek otthonában. Több lakó emléke élénken bennem él. Volt köztük egy Angéla névre hallgató hölgy. Angéla-néni menetrendszerűen délelőttönként jött le az uszodába. Utána ebédelt majd sétált délután kinn a kertben. Estefelé megkérdezte tőlem a recepcióstól hogy vagyok, majd felvonult lakosztályába. Nem volt különösebben barátságos, ellenszenves semmi esetre sem. Olyan kimérten hűvös, zárkózottnak tűnt. Egyik nyár este a bejáratnál ácsorgott és nézte a kertet. Mivel sokáig időzött ott rákérdeztem segíthetek valamiben? Rám nézett, mosolygott, sóhajtott egy nagyot. Aznap este lejött hozzám beszélgetni az aulába. Ültünk egymással szemben és utólag gondolkodtam el rajta milyen érdekes az élet hiszen az örökké csörgő telefonkészülék fél órán keresztül amíg Ő mesélt nekem, néma volt. Angéla néninek nem volt családja. Világéletében vezető beosztásban dolgozott. Említette bizonyára kellőképpen nyers is lehetett az emberekhez. Mesélte nem volt csúnya lány, akadtak kisebb kalandjai, a férfiak komolyabban őt még sem kötötték le. Másrészt majd mindennap gondolt egy eszményi férfira az ő Károlyára. Károlyt magas, sármos alaknak képzelte el. Olyan mérnökféle embernek akivel együtt élhet egy Balaton-parti házban. Gyermekeik is születnek, lány és fiú. Az arcát sosem látta képzeletében, pontosabban látta is meg nem is. Senkiéhez nem tudta viszonyítani. Felruházta tulajdonságokkal amelyek közül az egyik hogy imádott bőrigázni, sosem vitt magával esernyőt. Angéla- néni egyedül élte le az életét. Idősebb korára ezen már nem is akart változtatni. Eszményképének nem volt rabja, viszont sokszor gondolt rá mint egy olyan alternatívára amit akár élhetett volna is ha kellőképpen közelít a világhoz. Amikor nyugdíjba vonult kisvárosban egy társasház egyik lakásában rendezkedett be. Majd mindig utazott. Megszokta az egyedüllétet, nem is zavarta. Nincs család, nincsen öröm. Fájdalom sincs, ezt vallotta. Szülei és egyetlen nővére már régen elhunytak. Egyik nap nagyon rosszul lett. Kórházba került. Semmi komolyabb baj. Ellenben egyre többször lett rosszul. A vizsgálatok nem mást mutattak mint ahogyan nevetve mondta, nem mai csirke. Nyolcvan felé közeledve jelentkezett az idősek otthonába. Eladta a lakását és beköltözött. Az első amire felfigyelt egy folyosó leágazás aminek a neve "nefelejcs" részleg. Nem volt különösebben a virágok kedvelője, a nefelejcs mint virág viszont mindig tetszett neki. Amikor a személyzet nem figyelt belopózott a folyosóra. Korántsem volt az a barátságos hely mint az épületkomplexum többi része. Sehol egy falikép, sehol egy díszlet. Megtudta a nefelejcs-osztály azoknak a lakhelye akik már nagyon betegek. Sűrűn cserélődnek a lakók. Angéla-néni délutánonként nézte a kertből a második emeletet. Tudta az ablak mögött emberek vannak a nefelejcs részlegen. Valami kimondatlanul is vonzotta oda. Nem tudta megmagyarázni mi az. Sétái folytán a kertben hirtelen figyelmes lett egy kis kék színű virágra. Gyengéden szakított belőle és felnézett az ablakokra. Ebben a pillanatban csoportostól jöttek ki az ápolók cigarettázni az épület elé. Angéla-néni a lifthez ment. Megnyomta a második emeltet jelző kijelzőt és megállt a lift a nefelejcs osztályon. Befordult a félreeső folyosóra, nézte a szürkeségben az ajtókat. Nevek minden ajtón. Az egyiknél földbe gyökeredzett a lába. Dr. Kárpáthy Károly volt az ajtó névtáblán. Remegés futott át rajta. Kopogott. Semmi válasz. Lassan lenyomta a kilincset. A szoba félhomályban fürdött. Ott feküdt előtte egy magas férfi. Aludt. Odalépett az ágyhoz, remegett minden tagjában. Ő volt az. Akit elképzelt. A kis virágot letette a párnája szélére, a férfi homlokából egy ősz hajtincset félre simított majd akaratlanul is megérintette ujja hegyével az arcát. Alig érezhetően cirógatta. Félt tőle hogy felébred. Viszont attól még jobban félt hogy nem láthassa a tekintetét. Szerette volna látni a tekintetett melyben visszatükröződhetne meg nem élt élete. Ajtó csapódásokat halott. Megrezzent és egy utolsó pillantást vetve az alvó férfira kilépett a szobából. Halkan csukta be maga mögött az ajtót. Egyik alkalommal az ápolónőt kérdi ismeri Kárpáthy Károlyt? Füllentve magyarázza ismert valamikor ilyen névvel egy férfit. Feleli az ápolónő volt ilyen lakójuk, tegnap éjjel hunyt el. Az ápolónő hozzátette a férfi Svájcban élt, nem valószínű hogy ugyanarról van szó mint akire gondol. Angéla-néni elszomorodott. Viszont vigasztalódott is kicsit, ez a Svájci-szál sehol sem bukkant fel álmaiban. Napokkal később Angéla-néni elegáns magas férfit pillant meg az aulában. Megszólítja őt érdeklődve vár valakire? Édesapja ügyeit intézi a titkárságon, édesapja az otthon lakója volt, feleli a férfi. Bemutatkozik: Dr. Kárpáthy András személyében. Angéla-néni szája kiszárad, kérdezi a svájci-úrról van szó? Igennel felel annak fia. Valóban Svájcban élnek. Magyarországon csupán egy Balaton-parti nyaralóval rendelkeznek. Édesapja végakarata szerint a Balatonba lesznek szórva hamvai. Angéla-néni napokig alig alszik. Majd az egyik délután nem bírja és kiszalad az épület elé a kertbe. Leroskad egy padra miközben szakad az eső. Esernyővel a kezében siet ki hozzá egy ápoló, kíséri vissza.

Taxi

Bekanyarodok az áruház elé előttem lelassít egy autó, megállásra kényszerít. Ebben a pillanatban nyílik az ajtó és beül mellém egy nő. Deákvárra a volt laktanyához legyen szíves - mondja. Nézek a tükörbe, sehol senki. Előttem elindul a kocsi így hát irány a város másik-fele. Ismét a főúton haladok mire a nő - elkapcsolná ezt az adót ha kérhetem? Persze - mondom, és már a Kossuth-rádió híreiről váltottam is egy kereskedelmi adóra. Sajnálom utólag hogy nem figyeltem miről szólt pontosan a híradás. Lassan araszolunk a forgalomban, nő ismét szól. Megkérem leengedné az ablakot? Kézi tekerős, még nem központi - válaszolom amit meglepően és szikrányi - már megint kifogtam - tekintettel vesz tudomásul majd tekeri le az ablakot. Haladunk a cél felé megszólal a telefonja. Hagyjál békén! - mondja a nő, majd lesz valahogy - és kinyomja. Letérve a főútról szemem sarkából látom mintha tompulna a feszültsége. Nem megnyugodott, elfáradt. Hátradől miközben néz is maga-elé, meg nem is. Sosem ügyeltem ennyire rá kikerüljem a kátyúkat. A rádióból andalító dallam szűrődik. Nagy-ívben kanyarodok az egykori laktanya útjára, ne kelljen kitolatni mehessek egyből majd utamra. Félreállva kiszállok, kinyitom a jobb első ajtót. Utasom zavartan tekintgeti a műszerfalat majd mellém lépve kérdi: - mivel tartozom? Semmivel - mondom, sok szerencsét kívánok, tessék megnyugodni. Majd visszaülök, és ahogy távolodom látom amint áll a nő az út szélén, a szitáló esőben.

Hajnalodik

A nap első sugara már a társa. Kaput bezárja, elindul. Kissé lemarad a munkába menőktől. Amikor mindenki kellő távolságban elkészül az első fotó. Az ELMÜ munkatársai által hátrahagyott gyalázatos lombkorona vágás. Biztos ami biztos megismétli más szögből is a képet. Halad kedvenc szemeteskukája felé ami mindig csordultig van. Most sem tévedett, exponálás. Tekintete mint a rókának a távolba réved. Már ki is szúrt egy padot aminek a háttámlája ketté van törve. Fotó. Parkolóban keresztben álló autó. Fotó! Egy középület mellett elsétálva a falból kiálló elektromos vezetékek. Fotó. Virágágyás kettétörve, fotó. Irány a Duna-part. Meseszép környezet a visegrádi-fellegvárral. Előtte ismét túlcsordult szemetes, fotó. Szemetes homokozó ágyás a játszótéren. Eldobált sörös-dobozok. Fotó, FOTÓ! Valaki a járdára hányt. Elborzad de annyira nem hogy ne dokumentálja. Majd útja végén irány a CBA. A legígéretesebb vadászterület. Hat pénztárból kettő megy, láthatóan elcsigázott dolgozók. Mind beakarja csapni! Fotózni nem szabad de kell az ihlet a lírának is. Majd hazafelé mérgesen konstatálja hogy nem tud képeket készíteni az állomás peronját benövő gazról, lévén tele van a peron vonatra váró munkába igyekvő emberekkel. Neki arra pedig nincs ideje megvárja amíg kiürül a peron. Várják őt követői a facebook-on a helyi csoportban olvasói. Nagyrészt 9-10 órakor ébrednek, addig el kell készülni a híranyaggal.

Iduska

Szóbeli családi kalendárium szerint feltűnően szép Nő volt. Több szép nő is volt a Solymosi-lányok között csak valahogy mindegyiknek volt valami bogara amiért egyikőjük sem kelt el. Ida lehetett volna a kivétel de ebbe a többi Solymosi-lány nem ment bele. A XX. században melyet Ida keresztül -kasul megélt a színskála bármely árnyalatában tündökölhettél a színskála bármely árnyalata ellenében de a Solymosi-lányoktól illet megtartani a három lépés távolságot. Sokan voltak és nem ejtettek foglyokat . Ida és Erzsike voltak a túszok közöttük. Így rendelte a sors számukra. Erzsike apáca volt egész életében az imádkozás és szelídség volt a fővonal. Ha valaki erőteljesebben rászólt elsírta magát 20 évesen, 50 évesen, 80 esztendősen is. Ilyenkor Ida vette védelmébe Erzsikét. Karon fogta és kiment vele sétálni a Váci Duna-partra. Később amikor már járni nem tudott Erzsike kitolta Őt a sétányra. Emlékszem habár még kisgyerek voltam sosem beszélgettek. Egy szót sem szóltak egymáshoz. Ida végigkísérte gyermekkoromat és haláláig 17 esztendős koromig a legjobb barátom volt. Egyben keresztanyukám is aminek állítólag azért örült mint lehetőségnek mert a gyermekkori édesapámra hasonlítottam nagyon akit tulajdonképpen Ő részesítette védelmébe a szülei elől. Ő adott neki enni, inni, nála pihenhetett meg. Ida bennem látta újra kisgyermek édesapámat. Ida sosem viselkedett velem gyerekként. Megvásárolt nekem játékokat, szó nélkül nézte a tv-t míg a lábainál játszottam de a legkomolyabban elbeszélgetett velem mikor kártyáztunk ketten, vagy dominóztunk. Ida nem panaszkodott. Nem mesélt magáról. Ellenben mesélt a temetői-etikettről mai-napig ha kimegyek a temetőbe viszek egy gyertyát a legelhanyagoltabb sírra is, erre Ő tanított. Mesélt az emberekről, sosem rosszat. Ida egész életét egy munkahelyen a Váci-fonóban dolgozta le. Neki is ki járt az "öt-perc hírnév" egy ízben szerepelt újságcikkben fotóval együtt amint dolgozik a fonógép mellett. Még édesanyámat kérdeztem Ida életében volt valami érdekes fejezet? Nem, semmi említésre méltó nem történt vele. Nem hurcolták el német-katonák, nem erőszakolták meg Szovjet-katonák sem. Az 56-os forradalomban sem tett semmit. Amikor bezárt a gyár hazament amikor újra dolgozni mehetett dolgozni indult otthonról. Ködösen emlékszem egy-egy barátra, talpig úri-embereket őriz emlékezetem. Emlékszem Eigen Klárira barátnőjére, de nem volt Ida körül nagy felhajtás. Az Ő élete a séta volt. A békés csendes egyedüllét. Szép lassan mindenki elment mellőle. Nézte a tv-t és mosolygott. Emlékszem a bemondónőnek - akik mindig napszaknak megfelelően köszöntötték a nézőket - minden esetben hangosan visszaköszönt. Ida élete utolsó éveit idősek-otthonában töltötte. Nem volt beteg de tudta egyik nap úgy is mennie kell. Mondta nekem mikor gyerekként csacsogtam neki - keresztanyu azt akarom örökké élj! - Zolika ne kérj ilyet, ideje van a sétának is. Sokszor amikor kerestem a szociális-otthonban Ő nem volt bent, sétált. Általában Vácon a bazilika előtt ült egy padon. Nézte az eget, a teret, embereket. Amikor elhunyt jóval a temetése után kipakoltuk a szobáját amit hátrahagyott az otthonba költözése előtt. Kettő nagy szekrény tele kabátokkal, képeslapokkal, személyes tárgyaival és a konyhájának berendezése maradt utána. A napokban gondolkodtam el rajta leszámítva a szemüvegét tulajdonképpen semmilyen személyes tárgyat nem vitt magával az otthonba. Ida otthonba költözött emlékeivel, még ha azokból talán nem is lehetett volna egy izgalmas fejezetet kihozni. A világának kézzel fogható tárgyait pedig maga mögött hagyta. Utólag tűnik úgy nekem mintha személyében álmos-utazó járt volna köztünk. Biztosan jó-ember lehetett előző életében mert tulajdonképpen a maga békességében élhetett meg egy életet az én keresztanyukámként. Köszönöm hogy olvastál. (Iduska, olvastál?) Zolika

Kesze-kusza Kobrás borzalom

Korhatáros kesze-kusza Kobrás-borzalom! Nem régen bejelölt ismerősnek egy vidéki-hölgy. Barátságunk a "nem-régen" időszak már elmúlt, nem sokáig tartott. Törölt mint "ismerőst" Azt hiszem tiltott is, még nem volt időm megnézni lévén annyira azért nem érdekel viszont a minap eszembe jutott. Ha jól emlékszem barátságunk egy általam megosztott Wass Albert vers kapcsán megjelölésében öltött testet. Innentől kutya-kötelességem lett volna leprofiloznom Őt és a facebook-on általa kínált világképet elsajátítanom. Félretéve esetleges sajátos meggyőződéseimet kirúgnom magam mellől mindenkit aki nálam máshogyan gondolja mint Ő maga. Miért? Mert Ő egy vidéki nemzeti-nagyasszony, Wass Albert rajongó. Narancsos-szavazó, korát illetve a fia lehetnék (ezt írta) Na meg van közös ismerősünk aki ráadásul a sógorom. ÚRIZSDEN ! - mi lesz most hogy törölt?! Hogyan fogja ezt neki rokonom mentegetőzésképpen megmagyarázni tőlem a bonyodalom kiváltójától több száz kilométerre? Ugyanis neki magyarázattal tartozik a világ. Nála kurvahéccencség hogy nem egy bölcsek-köve van a zsebeiben hanem egy egész kőbánya! Na már most. Én szeretem Wass Albertet. Tovább megyek tisztelője vagyok Leni Riefenstahlnak is. Sőt! Büszke vagyok a holdra-szállásért ami Wernher von Braun nélkül nem valósult volna meg. Én az Illés-együttest is sztereóban hallgatom pedig több felvételen Szörényi mellett a másik hangszóróból a Sorosos Bródy-éneke szól. Hogy már-már az elviselhetetlenségig feszítsem a húrt nekem nem hogy facebook-ismerősöm maradt, nem hogy a rokonom még mindig, de mindemellett még a barátom továbbra is a közös ismerősünk aki által megismert. Micsoda eszmei tócsa-dagonya mindez, nem igaz? Bevallom kicsit hibás vagyok benne hogy az illető felbecsülhetetlen figyelmét elveszítettem. A bűnöm én hazaáruló Soros-bérenc bipsi-libsiként szóróm az igét. Miért? Nem tom, van időm. Meg internet-előfizetésem. Van meggyőződésem és azzal sem számolok hogy elveszíthetek felbecsülhetetlen olvasómat mint a hölgyet elveszítettem aki azóta már woodoo-babát készítettet rólam és azt áztatja pörköltszaftban. Könnyebben kitudja szurkálni megpuhult szövettestemből kocsányon lógó anarchista szemeimet! Kobra konkretizáld már az egész facebook rád kíváncsi. Hogyan lehet egy ilyen nagyszerű nemzet-testvérasszony bizalmát elveszíteni?! Esetünkben (törölgetem szemeimet) a gond ott kezdődött közzétettem mekkorát fognak szopni vidéken azok akiknek van fúrt és ásott kútjuk. Ezzel egy időben pl. azok is szopni fognak akik vigyorognak mint városlakók tízemeletes tömbházukban a hatodikon emeleten lakó panellakókként mert azt hiszik attól hogy náluk nem lehet kutat fúrni (lehet, csak berág az alsó szomszéd) attól azt hiszi a H.LYE! - hogy a hárombetűs boltban olcsóbb lesz a zőccség! Mert az nemzeti! Nos kérem, sokan nem értik azt sem mire jó ez a nemzeti-űrkalózi hivatal. Megmagyarázzam? A hivatalos teória szerint (befosol!) mondja a csillimilliárdokért létrehozott űrkutatási-minisztérium felelős egyébként nem rossz bőr szőke nője az azért kell nekünk (már mint Ő maga azért kell nekünk) mert az űrből könnyen lehet észrevenni a migránsokat! Tudod akik ha bejutnak a kerítésünkön mert annyira hülyék hogy nem mellette sétálnak el, megdugnának itt mindenkit akkor is ha Nő az illető! Én a Kobra erre elkezdek éktelenül röhögni. Tehát ez a csaj vagy egy alkalmazottja vagy alkalmazottjainak a serege ülnek a monitorok előtt és figyelik hol jön az a kettő migráns a határkerítésünk felé? Kettőt írtam, ennyin botlanak véletlenül a kerítésbe havonta. Statisztikai adat. Tehát azt látni az űrből, mi? Azért kellett milliárdokat költeni az egész f@szságra, igaz? A hajléktalan dögöljön meg, a gyerekek éhezzenek, 75 év felett a rák vigye el a betegeket, sorolhatnám a beáldozandó területeket de az űrkutatási szöszkére van píííz, mi? Te jó atya-úristen. Masztúrbáljam szilánkosra altestemet!Tényleg mindenki ennyire hülye?! Na már most, leírom én mire kell az a minisztérium. Kicsinyem ha fellépsz a Google-mapra megnézheted a kertekben hol található olyan ásott és fúrt kút amit esetleg mint tulajdonos elfelejtesz bejelenteni. Trükközhetsz hogy letakarod a Suzukiddal de mire adta az ég a szomszédokat? NA UGYE! - ordít erre a narancsos. UGYE HOGY LÁTNI a kis dolgokat?! A kút nem szalad te vad-hülye! Kicsit elkalandoztam a nemzeti-asszonyságtól egykor volt "ismerősömtől" ezen a kútmizérián is falkapta a vizet. Állítólag, nem igaz! Hazugság! Ha meg igaz (érdekes vagy igaz vagy nem, mi ?) tehát ha meg igaz akkor a Soros Gyuri találta ki. Mint azt is ez a szemétember találta ki hogy kettő hete nem tudják elvinni a szemetet Magyarország egy részén. A világ túl-felén egy bangkoki-hotel tetején az úszómedencében a heréit áztatva (tudod a képeken olyan mintha a levegőben lógna, mármint a medence, nem a Gyuri!) tehát ücsörög a maga békességében ez a Soros György nevezetű rettenetes ember és azt mondja hirtelen unalmában, azt akarom ne vigyék el a Solymosi Zoli szemetét Nagymaroson! Mi történik? A nemzetközi zsidó-lobby azonnal lendületbe lép és nem viszik el a szemetemet. Ne röhögj, nem én találtam ki, tényleg nem vitték el. Mindenhol patkányok rohangálnak a kukák körül. Meg rágcsálók is! Tehát, az űrben elvész a sikoly... Hol is tartottam? Ja, ha olvassa a hölgy azt üzenem módosították a törvényt. Legyünk tárgyilagosak ha ilyen történik. Nem csak a kútra kell vízórát szerelned hanem az almára is almaórát, szőlőre szőlőórát, hülyére meg hülye-órát. Nem stimm, mi? Segítek. "Változott a törvény: a fúrt kutak után most a gyümölcsösöket is be kell jelenteni- tetemes lehet a bírság" Képzeld el... Na jó, befejeztem. Akinek nem tetszett lapozzon vagy töröljön ha úgy véli helyesnek. Attól a hírek még igazak. Mármint a Kobra-hírek.

Virtuális hallottaim

Margit,Magdi,Pathy,Medve, Emil,Ili emlékükre.10 esztendei aktív fórumozás mellett elvesztettem többeket. Elveszítettem őket s ezáltal talán pont Ők azok akik örökre megmaradtak nekem. Fura dolog ez, nem tudom megmagyarázni. Sokat gondolok rájuk, és Ők ez ellen nem tehetnek semmit. Amikor felregisztráltam a legelső aki bejelölt sosem tudtam miáltal Margit volt. MARGIT cigány származású újságírónő volt. Nagyon tehetséges, személyében lehengerlő, gyönyörű lelkületű, és mindezt beszorozva százzal depressziós, majd beszorozva az egyveleget ezerrel veszélyes! Nő volt. Egy kerek hónapig minden este csak vele (chat) beszélgettem. Azt hiszem kicsit egymás részévé váltunk és mindketten tisztában voltunk vele ez nem helyes. Amikor úgy véltem kettőnk közül ha én nem lépek egyikünk sem fog, elköszöntem tőle. Megátkozott (cigány emberek átkát sose becsüld le) fenyegetett, a hideg rázott tőle. Az egyetlen alkalom hogy hónapokra (önszántamból!) felfüggesztettem adatlapomat. Mikor visszatértem már nem keresett. 2-3 esztendő múlva az újságban olvastam, "Margit elhunyt, de nem hisszük el" Nem csak rám volt nagy hatással de rá én voltam a legnagyobb hatással. MAGDI egy tengerentúli asszony volt. Csoportomban volt tag ahol mindenféle csodabogár létezett. Magdi Californiában lakott és amikor éjjel írtam rá Ő visszaírt de előtte elnézést kért fel kellett vennie a napszemüvegét. Magdi pontosan szinte órákra lebontva tudta mennyi ideje van hátra. Sosem éreztem rajta hogy ezért aggódott volna. Boldog ember volt, hitt Istenben. Aztán amikor eljött az idő amelyet nagyjából előre behatárolta, felvette szalmakalapját a strandon, megvárta az alkonyt, és amikor visszahúzódott a tenger Ő elsétált. PATHY-ról szinte semmit sem tudok leszámítva hogy oly derűs és gyönyörű fiatal lány volt (csoportom tagja volt és ki nem állt engem) amilyet ritkán látni. Sosem írta hogy beteg. Kedden elköszönt este, szerdán már nem jött. Megrázott. MEDVE erősen borostás jó 50-es fazon volt. Hetente vádiratokat alkotott. Politizált, vagdalózott, őrjöngött. Engem kiváltképpen utált. Lassan mindenki elfordult tőle. Megbetegedett, műtötték, és már ki sem engedték a kórházból. Egy addigi virtuális közös ismerősünk járt be hozzá naponta a kórházba. Rajta kívül senki sem látogatta. Az utolsó perceiben is vele volt. EMIL admin-társam volt egy közösségben. Költő, fényképész, nagyszerű ember. Szelíd, jóságos. Emilt mindenki szerette. Amikor felnyitották a hasát gyorsan vissza is varrták. Ritkán jelentkezett onnantól majd felszállt az önnön maga által sokszor emlegetett hintóra, és elkocsikázott. Nagyon szerettem őt, de sosem értettem a verseit. ILI volt nekem a minden. Ezzel nem voltam egyedül. Viszont abban páratlan kegyet tudhatok magamnak hogy Ilinek a széles-sávon én voltam az első. Éveken át mindennap leveleztünk. Attól a pillanattól hogy meghívtam egy közösségembe (úgy írta le a pillanatot buszon ült munkába menet sosem felejti el az üzenetemet) végig együtt voltunk a mindennapokban, egymást kerestük ha a másik nem jött. Aztán megbetegedett, megműtötték, majd levágták gyönyörű haját. Nem sokkal utolsó napja előtt is írtunk egymásra. Aztán többet Ő sem jött. habár többször megjelent éber álmaimban. Van nekem egy barátom akitől megkérdeztem: - miért nem tudok ilyen szoros kapcsolatot kialakítani élőkkel? Ekkor Ő elgondolkodott, rám nézett és így felelt: Nem mondhatnám el neked Kobra, de Emil akinek sosem értetted a verseit írt rólad egyszer egy verset. Tényleg nem értettem. Emilt nagyon megragadta amikor hatással volt rád valaki akit nem igazán kötött le személyed és ez neked fájt. Viszont azt a személyt akarata ellenére úgy formáltad át, hogy míg él hatással lesz rá amit tettél érte. Emil verse állítólag rólam és egy lányról: " Bősze Emil Miklós: Az Elveszett-tenger „ A lány először SMS-ben , majd e-mailen jelentkezett a tengernél , míg végére és vesztére - a tenger belement a beszélgetésbe . A lány és a tenger párbeszéde azonban nem várt eredménnyel zárult , mivel a leány mindaddig beszélt a tengerhez , míg a tenger végleg - bele nem fulladt a leányba . A lány minden különösebb megrázkódtatás nélkül élte túl mindezt . Ám élete folytatásában bárhol is meg kellett jelennie , mindenki ott láthatta a lány szemeinek ragyogásában , az Elveszett-tengert ... " Bizony hogy nem értjük sokszor az életet. Halandók vagyunk, úton az örökkévalósághoz. Köszönöm hogy olvastad visszaemlékezéseimet.

Hajnalpír

2019.04.25