Rokoni-szálak

Rokoni szálak. Édesanyám második férjével a zoodiákum eddig létezett legfurább lényével indítok kettő édes kis sztori kapcsán. Egyik történetben nagyon pedáns a másikban meg nagyon nem az. Érintem filozófiai magasságokból az emberi kommunikáció szépségeit. Vendéglátónak nem vagyok utolsó csak kompra ne kelljen felhajtanom. Vendégként viselkedem csak az ég szerelmére hagyjatok a néptánccal! Blokkomat a Neoton Famíliával zárom.

Gyula az admirális

Anyám útkeresései. Az Admirális. Életrajzi kötetemből kiviláglik édesanyám 1979-ben elvált. Innentől mint szabad madár csipegethetett kedvére az életben. Ő ezen a területen is az alternatív megoldások kedvelője volt. Több mostohapapát elfogyasztottunk. Volt köztük bűnözőből megtért Beatles-rajongó, ősember - a nevét a kinézete alapján adtuk neki - kiégett munkásőr a Pista, Jani a szaxofonos, Béla aki pánikszerűen menekült volna ha a mama ad rá esélyt. A felsorolás nem teljes. Viszont volt köztük egy aki olyannyira befészkelte magát közénk a mama hozzá is ment feleségül. Függetlenül azon parancsolattól, melyet előszeretettel emlegetett hogy neki már nem kell férj, ha meg kellene csak olyan aki nekünk is megfelel. Ő volt az admirális. Éppen nyaraltam messze otthonomtól amikor az öcsém írt nekem levelet (akkor még nem volt internet) otthon érdekes dolgok vannak kibontakozóban. Állítólag a mama nagy szerelembe esett és kivételesen ha meglátom kibe összefogom magam fosni. Megremegett a kezem a levél olvasásakor és nagyon bíztam benne nem sorozatgyilkos a legújabb kiszemelt. Olvasom a levelet és mit ír az öcsém, a mama összejött egy admirálissal. Kivel? Nem kis türelmembe telt mire hazaértem és ki jön hozzánk haza a munkából (beszartam) egy admirális. Magas ősz fazon, olyan 50-es, szemüveges, fehér-ing, kék-nyakkendő, kék-nadrág, és kék zubbony. A zubbony tele kitüntetésekkel. Horgonyok, aranysávok a kabátujjon, fényesre pucolt cipő. Határozott megjelenés, mintha akkor szakadt volna ki valamelyik Verne Gyula kalandregényből. Nyelek egyet, a halszálkáját neki - gondolom, bemutatkozunk egymásnak. Öcsém súgja - ugye jól mondtam? Várom a csattanót, de az admirális miután bemutatkozott Ő Gyula azonnal felhatalmaz tegezhetem Őt, sőt ezt el is várja. Mint hozzáteszi vannak bogarai. Hamarjában le is fekteti a szolgálati szabályzatot. Ismerteti hivatásos-katona volt, harckocsizó, a Volga-i győző. Gépkocsi oktató és tengerész. Mindent megjavít, - a "mindent" kiemelendő, és maximálisan számíthatunk a szeretetére, családon belüli előmeneteli lehetőségeket is felkínált. Hogy bizonyítsa referenciaként kiborít a szoba közepére egy bőröndöt tele állami elismerésekkel. Persze mint jelezte vannak bogarai. Nem szereti a rendetlenséget, a be nem vetett ágyat, mosatlant maga körül, ilyenkor késztetést érez egy azonnali és rögtönítélő bíróság felállításához. A büntetés általában matrózszokás szerint hajó alatt való áthúzás. Majd korrekten megkérdezi aláírjuk-e a szabályzatot. Én kérnék gondolkodási időt lévén az a hajós rész azért kissé megriasztott, de a mama már nyomja is a kezembe a tollat. Tehát bővültünk egy admirálissal. No de honnan a fenéből került ez a csodabogár hozzánk? Honnan volt az az egyenruhája? Gyula - ezentúl így nevezem - tényleg érdekes bogár volt. Állami gondozott srácból lett hivatásos katona, az az igazi kőfejű. Miután alkoholizmus végett menesztették a seregből, Ő persze filmbeillő verziókat tudott előadni az elveszett szakasszal kapcsolatban, a Rév hajózáshoz szerződött. Ott közönséges matróz lett belőle. Közönséges? Neki nem kellett matrózkodnia. Lévén született zseni. Akkortájt (1983-at írunk) is komoly összeget emésztett volna fel pl. egy komphajó megjavítása ezért beakarták zúzni. Gyula két hétig bújta a gépházat és megjavította. Sluszkulcs és pöf-röff - indult. Ugyan így megjavított akkor több tízmilliós toronydarut. Dízelmozdonyt, permetező repülőgépet. Én magam láttam amint egy építkezésen a vezető majdnem leszopta magát amikor meglátta az újra működő monstrumot. Tehát bejött az élet. Emlékszem mikor bevonultam katonának 1986-ban, az esküre Gyula a díszegyenruhájában jött. Senki sem tudta melyik jelzés mi rajta. Biztos ami biztos a díszzászlóalj neki játszott, és a laktanyaparancsnok tőle kért engedélyt az katonai-eskü megtartására. Gyula ezt teljesen természetesnek vette. Az esküt követően lázasan keresgélték katonai kiadványokban az egyenruha mását, tőlem alig merték megkérdezni kicsoda apukám. Amikor kérdezték mondtam úgy tudom admirális. Kétszeres fejadagot kaptam reggelinél. Persze a bogaraiból kimaradt pár apróság. Gyula mint írtam alkoholista volt. Nem csak a saját pénzét itta el, de az egész utca vagyonát. Aki nem adta át attól ellopta. Gyula mindent ellopott. A nevedben kölcsönt vett fel, aláhamisítva az aláírásodat. A saját gyerekeit is meglopta, akik érthetően nem akarták többet látni. Kezdeti pedantériája kissé alábbhagyott magával szemben mikor nem hogy el nem mosogatott, de nem is fürdött egy idő után annak ellenére hogy olyan részegre itta magát rendszeresen behugyozott. Minket gyerekeket persze sakkban tartott amíg szép lassan fel nem nőttünk. Egy ízben az öcsémet baltával a kezében várta haza, amit az öcsém kicsavart a kezéből és szabályosan lezúzta az admirálist majd kihajította mama szerelmét a lakásból. Én hónapokig kerestem az utcákon mikor elcsalt egy évnyi jövedelmemet amit nekem kellett kifizetni mondhatom a legrosszabbkor. Ha megtalálom lelövöm. De mamában tovább élt szép emlékként a mi Gyulánk.

Paprikás Gyula

Szegény édesanyám (Isten nyugtassa) mindig beleérzett válását követően hogy még véletlenül se válasszon olyan kapcsolatot magának ami ne súrolná az abnormalitás határát. Így aztán számtalan érdekes karakter feltűnt családunkban. Édesanyám biztosított róla minket miután a fater eltűnt otthonról csak olyan férfi jöhet szóba életében aki minket is elfogad. Egyik sem fogadott el minket de neki mind bejött. Volt köztük bokszoló aki minden meccset elvesztett és kék-zölden hulla-részegen jött haza. Volt közöttük hős-szerelmes aki hetente egyszer felvagdosta nálunk azt ereit. Aztán ott volt az "ősember" kinézete alapján kapta a nevét. Meghitt szálak fűzték a város munkásőr parancsnokához, legalábbis annak mondta magát. A legérdekesebb és egyben legrémisztőbb akit abszolút nem tudtunk elfogadni az a Gyula volt. Édesanyánk hozzá is ment feleségül. Gyula egy kiszuperált hivatásos katona volt. Bőröndnyi kitüntetéssel. Később tudtam meg aki nem tartott rá igényt a Kádár-rendszerben az is összeszedett egy konténerrel. Gyulát miután kirúgták a honvédségtől elment révésznek és összeismerkedett a mamával. Érdekes arc volt. Egész nap ugatott. Azt hitte a seregben van. Parádézott a soha sehol nem rendszeresített hajóskapitányi egyenruhának tűnő amúgy kurvajólkinéző kék-színű zakójában azon aranyhorgonyokkal meg horgonyokkal. Még a postás is tisztelgett neki. Mikor katonai-esküm volt abban jött be a laktanyába. Senki sem tudta azok rajta milyen rendfokozatok lehetnek. Ezért biztos ami biztos a pódiumon kapott széket a laktanya parancsnok mellett. Tehát anyukám megismerkedett Gyulával. Kihasználva hogy éppen a kocsmában van (ez is alkoholista volt) megkérdezett minket mit szólunk hozzá? Mondjuk a mamának zavarja el a picsába! Ellopja a zsebpénzünket, megzabál mindent, egy fillér-fizetést nem hoz haza, és alapból kretén-ökör. Érveinket mama végighallgatva döntött, feleségül ment hozzá. Gyulának kettő nagy hóbortja volt. Egyik imádta az RTL-klub szerencsekerék-műsorát. A német RTL-Klub-nak. 1988-ban idehaza parabola antennán is csak 6-7 csatornát foghattál, magyar RTL még nem létezett. Ez az ökör ott ült a tv előtt és visongott meg toporzékolt. A műsorban szereplő játékosok nem örültek úgy mint ő. Kérdezem tőle - te Gyula, te tudsz németül? Mondja egy keveset. Persze, meg a nagy faszt! Egy rohadt büdös-szót sem tudott. Nézte a szavakat, a 28 mássalhangzóba foglalt hat darab magánhangzót és amikor mindenki örült mert kijött valami ő extázisban rohangált a szobában körbe-körbe. Aztán elromlott végre a tv-je. Ellopta az enyémet. Visszaszereztem ő megint ellopta. Megint megfosztottam tőle ő mikor nem figyeltem vagy szarni voltam megint elvitte. Én vissza, ő megint és azon kaptuk magunkat csak úgy repülnek a napok a maguk sodrában. Na, ami valami eszméletlen volt nála amikor zabált. Imádta a leveseket. Mondom is a mamának - te, minek raksz zöldséget meg hasonlókat a levesbe? Gyula soha nem érzett még ízt. Nem is igényli azt. Következőt képzeld el ha még olvasol. Gyula a maga hülye fejével telimeri a tányérját és belerak valami elképzelhetetlen adag gyilkos erős paprikát. Nem tudom honnan szedte azt a paprikát de világított a sötétben. Mikor a levese olyan színű lett tőle mintha orrba vágtam volna és kivéreztettem volna a tányér felett elkezdett enni. Persze hogy majd-megdöglött! Szakadt róla a víz. Hörgött, ordított. Szitkozódott. Ömlött a taknya bele a levesbe, nem számít. Csapkodta tele tenyérrel a konyhaasztallapot, visított és prüszkölt. Mikor már alig bírta akkor szedett még magának levet és kétszer akkora adagot rakott hozzá a paprikából. Miközben Gyula agonizált mi kedvtelenül szürcsölgettük a krumplistésztát vele szemben és bíztunk benne egyszer csak megdöglik. Nem fordult fel. Megette, ordított, rágyújtott, éjjel meg akkorát fosott átbugyborékolva az éjszakát, hogy mi félálomban is hánytunk. Valahogy így telt el életem azon szakasza amelynek állítólag értékei által meghatározó jelentőségűnek kellett volna lennie azon életperiódusomban.

Emberi kommunikációról

Az emberi kommunikációkról Kobra szemmel. Ismét nem leszek rövid. Sógoromék Hajdú-Biharban a határszélen laknak. Eleinte vonattal jártunk hozzájuk. Az első alkalommal felfigyeltem rá mennyire másképpen kommunikálnak az emberek egymással minél inkább távolodunk a fővárostól. Ahogy az alföld felé vonatoztunk a megállókban felszálló amúgy egymásnak ismeretlen emberek köszöntötték a többieket amikor beléptek a fülkébe. Nem az a pesti-módi hogy lehuppanok mert jegyem van oszt jó-napot. Ja hogy terhes anyuka vagy? Én csináltalak fel? Na látod, old meg. Nekem sem olcsóbb a jegy mint neked. Idős asszony vagy? Álljál baszki ha már kitudtad várni az iskolakezdést és addig nem ültél vonatra amíg nem volt zsúfoltság (mert úgy nem érdekes) kifogod várni ezt a pár percecskét is, állva. Jót tesz az állóképességednek. Szóval a vidéki emberek udvariasak, köszönnek egymásnak, beszélgetésbe bonyolódnak egymással. Páróra utazás következik (Magyarország azzal orvosolja Trianon sebeit hogy olyan a közlekedési rendszere mintha kontinenseken kellene átutaznod) szóval 5-6 óra alatt amíg megtettünk 200 kilométert rájöttem ezen trécselések a legritkább esetben beszélgetések jóval inkább előadások. Politikusokról, meg a rakétákról amelyeket az égbe lőnek ki. Persze megfűszerezve az unokák sztorijaival. Az illedelmesebb néha visszakérdez - és magánál? - ne kapkodj azzal hogy összeszed a mondandódat senki sem kíváncsi rá. Miután megérkeztünk egész napos utazást követően sógoromhoz Ő kint várt az állomáson. Elindultunk hozzájuk haza. Minden egyes szembejövő köszön, mi is köszönünk. Olyan jó ízes arrafelé a tájszólás. A Bihari-nők tájszólása több mint erotikus. Gyere gyűrjünk lepedőt hangulat van a hangjukban, persze lehet én vagyok túlzottan perverz disznó. Hazafelé jön szembe az utcabéli "szia Marcim" - "szia Józsikám" Beszélgetek sógorommal amikor jön Jancsikánk "szervusz kérlek alássan Janikám" - "nyalom a tökeid Józsikám!" - pityókásan árnyaltan. Befordulunk az utcában, "Mariskám csókollak" - "szervusz Józsim" - jön a válasz. Én meg kapkodom a fejemet. Váci-srácként azt sem tudtam hogyan hívják a szomszédomat aki 10 évig mellettem lakott itt meg szabályos pettingben úszik a település. Józsikámhoz (sógorom) érkezve félholtra isszuk magunkat pálinkával meg sörökkel. Rákérdezek. Te Józsi. Itt mindenki ilyen közvetlen, kedves a másikhoz? Persze, itt ilyenek az emberek - feleli. Már-már ingatlant vásárolnék a községben amikor pár nap elteltével azért felszínre kerülnek turpisságok is. Az utcabeli Julika gondolkodás nélkül ágyba bújik férje haverjaival csak hogy elbasszák valamivel az időt. Pista aki kedveli Ferit szó nélkül leüti a kocsmában ha az elállja a horizontot a fociközvetítés elől. Józsim portája bármennyire is takaros balról egy macskákra és mindenre ami mozog vadászó köcsöggel határos aki amúgy illendően köszön reggelente, természetesen becézve a szomszédot. A túlsó szomszéd évek óta atomreaktort épít a telek mentén ami következtében nappal is világítanak a káposzták Józsinál. Tehát vannak azért ott bajok. Miért a másik portáján sepregetek? Azért lakhelyem sem kevésbé defektes. A társadalmi és gazdasági folyamatok azon régióra ahol lakom nagy terhet rónak ezért majd mindenki utálja a másikat. Az emberek túlnyomórésze minimális szinten azért még tud színészkedni a többségnek már ez sem megy. Szabályos közelharcot vívnak az üzletben pénztárnál sorban állás közben. Vannak persze olyan emberek akiket szinte mindenki szeret. Ilyen vagyok például én. Több ismerősömnél felfigyeltem azon érdekes jelenségre öt pernyi beszélgetés alatt 15 közös ismerősünkről mondják el azok fogyatékosságait, és a módszert hogyan kellene likvidálni őket. Arra gondolni sem merek, ha éppen nem velem beszél az illető, mi lehet a nekem szánt szerepkör? Aztán hogy lassan végére érjek marhaságaimnak itt van a széles-sáv. Valamelyik nap összekülönbözök egy helyi ismerősömmel facebook-on pedig kerülöm az ilyen eseteket. Nem ér annyit. Éles kirohanásokat intéz az illető a rendőrök ellen akik gyalázatos módon bírságolnak. Természetesen soha nem azokat akik megérdemelnék. Na meg a hajléktalanokat is zaklatják, meg egyébként is amme szuzanne (nem tudom hogyan kell írni) menjenek a kurvaanyjukba a rohadt ingyenélő köcsögök. Mivel kissé bántott az írás tartalma óvatosan nem tetszésemet fejezem ki. Ekkor kiderül a hölgy párja is zsaru volt Korkedvezménnyel nyugdíjba ment, az viszont más! Vegyem tudomásul! Ja, és akkor ugassak ha egy ledolgozott élet áll mögöttem. Itt felvetem 14 éves koromtól dolgozok mai-napig mint írja az nem munka amit én csinálok. Közös ismerősünk rám ír privátban (kúrjál seggbe Kobra, abba ne hagyd! - beszarunk a röhögéstől!) Aki ossza neked az észt (kémem jelenti) életében egy percet nem dolgozott, leszámítva mint háztartásbeliként az otthoni teendőket. Aztán ott vannak a virtuális ismerőseim. A társadalom csiszolatlan gyémántjának nekem jó sok ilyen kapcsolatom van. Ők azok akik közül sokan nem azért ismerőseim mert ismerőseim és visszaigazolom őket. Egyes esetekben én jelölök vakon, mindig indokkal ami aztán vagy bejön, vagy nem. Érdeklődünk egymás irányában. Értékes, nagyszerű emberek többségében. Amelyik meg számomra nem az, idővel úgyis törlődik. Persze a világ bajaira másként reagálunk. Nincsen kettő egyforma vélemény. Sokszor szöges ellentétben áll elméletem azzal amit itt - ott olvasok. Ilyenkor belegondolok, építő jellegű reagálni? Legtöbbször nem. Van hogy igen. Mit olvasok valamelyik nap? Aki úgy gondolja hogy a hajléktalanok (örökzöld téma) olyan emberek akiket szabad felkarolnunk az "most törölhet az ismerősei közül" Sosem értettem, valaki akinek a toleranciaküszöbe nem mást jelent mint az eltérő véleményeket nem tolerálni, miért bonyolódik bele olyan problematikus eszmefuttatásokba, amelyekről 100 embernek 101 fajta véleménye van? Mi ez ha nem tetszik amit írok törölj szindróma? Az érvek hiánya?

Kompfeljáró

Még a nyáron történt. Rokonok jöttek hozzánk messziről gondoltuk anyával megmutatjuk nekik a Visegrádi-várat. Mihelyst kifújták magukat az utazás fáradalmaitól mutatom az erkélyünkről: - ott a vár! Szipor szerint ha közelebbről látnák például a túloldalról, akár belülről, az sokat javítana az élmény hatásán. No igen, de köztünk van a Duna! Ha azt hiszed egyszerűbb Nagymarosról Visegrádra átutazni mint megtenni egy közép-ázsiai körutat, akkor tévedsz. Olcsóbbnak sem olcsóbb. Mivel a párom bátyjának fáj a lába, autóval megyünk. Igen ám, de itt jön közbe a komp. Soha nem értettem ezek a kompoknak nevezett lélekvesztők hogyan kaphatnak engedélyt a közlekedésre. Rohadjak meg, csak nekem tűnnek kicsit ósdinak? Megvásárolom személygépkocsira oda-vissza a jegyeket, meg a retúr személyjegyeket s elgondolkodom nem lehetne ilyen jegyárak mellett kicserélni a hajót például egy újabb hajóra 200 évnél fiatalabbra?! Esetleg építeni a jegyárakból hidat, és szedni hídpénzt? Várunk a hajóra amely szép lassan megérkezik a túlpartról. Nagy vagányan olyan lezseren könyökölök ki a 200 fokos hőségben autómból miközben ereszkedem a hajó felé. Matróz int: -ÁLLJ! Megtorpanok. Tolasson vissza! - üvölti. Van jegyem! - üvöltök én is vissza de látom Ő a főnök. Tolasson vissza! ordítja (ha nem ordibálna akkor is hallanám lévén kettő méterre áll tőlem de így kétségtelenül kettőnk közül Ő a vagányabb) ÁLLJ! - kitaláltad ezt is üvölti és köröz a karjával. Most ez a fasz mit akar jelezni, azt hiszi vonat vagyok? Töprengek, de nagyon csápol és köröz a karjával. Forgatom el a kormányt lassan ereszkedek a hajó felé amikor megint üvölt: ÁLLJ! Hogy szedjél csigát alkonyatkor anyád házánál suttogom, - tolasson vissza! - ordítja. Mindenki néz a part széléről mit bénázok. Visszatolatok 10 centimétert mire üvölti - JÓ! Bazd meg a 10 cm-en mi múlik? - sziszegem magamban majd sikít - jöhet! Lassan ereszkedem a tőlem fényévnyi távolságra lévő (kettő méter) hajópallóhoz és megint csápol a karjával hogy szedjem alá. Bassza meg ha felborulok a hajó előtt én anyává fogom tenni az héccencség. Mióta van jogosítványa?! - üvölti, kérdése folytán rám néz vagy 20 gyalogos szintén tudálékos arcokkal - tényleg mióta? - tekintetükben. Értem a gyalogosokat, szeretnének már a túloldalt lenni. 32 éve! - üvöltöm vissza neki aki közvetlenül mellettem áll. Nem hajtott még fel kompra?! ordítja őrjöngve tőlem már egy méter távolságból a pofámba mire én - kompra IGEN! Ilyen szarra SOHA! Nagy nehezen felhajtok a kompra én semmi eltérést nem láttam a rézsútos felhajtás és az általam feltalált kevésbé rézsútos felhajtásom között leszámítva a gyanúmat hogy eligazításom nem másért történt hogy kitölthesse rajtam kisebbségi komplexusából eredő patkány hozzáállását a világhoz. Kiszállok az autóból, feleségem mellettem nyugtat nyugi apa, ne mérgelődj. Anya, nem tudod merre ment a csóka? - kérdem. Nem, miért? Kiakarom kotorni a fejéből a belsőséget hogy belehugyozhassak a torzóját meg belerugdosni a Dunába - suttogom de Szipor megint - viselkedj már! Közben azon töprengek hova a picsába tudott elbújni ez a faszi amikor a hajótest maga nem éppen egy labirintus. Elindulunk. Nyájas olvasóm nem tudom részt vettél-e már ilyen kalandtúrában de az útvonal több mint nem unalmas. A hajó félúton ketté válik. A vontatóhajó nemes egyszerűséggel leválik a szállítmányról amin te csak lesel mint hal a szatyorban és eltávolodva egymástól irányváltás végett a vontatóhajó megfordul, és ha biztonságosnak véli a csatlakozást akkor ismét összekapcsolódtok ha meg nem véli annak gondolom majd kikötsz a fekete-tengernél. Amikor megtörténik az újracsatlakozás egy aprócska döccenésre leszel figyelmes. Tanácsolom a hajó közepén állj, akkor egyik oldalt sem zuhansz bele a döccenéstől a Dunába. Átértünk. Előttem egy teherautó áll, én fogok mögötte lehajtani. Hirtelen kiugrik a teherautó takarásából emberem Ó de ravasz vagy jövök én visszafelé is - suttogom. Teherautó lemegy előttem jövök én és már megint köröz a karjával. Veszek egy ívet ami szerintem jó de üvölti ÁLLJ! Nem állok meg megint üvölt ÁÁÁLLLJJJ ! Semmi megállás, tök rendszerellenes vagyok, úgy hajtok le arról a szarról ahogyan akarok. Én autóm, én töröm össze! Lehajtok, majd a kompról lemenet kiugrok és ráordítok: - mit rontottam el?! Mondja - semmit. Akkor miért üvöltözik velem?! Próbálom nagyon határozottra fogni magam de tök olyan a hangom mint aki mindjárt bőg s ezen felismerésem nem csak nekem tűnik fel. Túloldalt Visegrádi-vár kirándulás, egész napos program majd mielőtt indulnánk visszafelé Szipor mondja - apa, ne idegeskedj, ne foglalkozz a kompossal. Visszaút estefelé, beállok a lejáróra. Komp odaát, látom indul visszafelé. Kiköt a hajó. Emberem várja az autókat de nekem nem int. Magamtól indulok el, veszek egy ívet, felhajtok, és a hajón vizsgálom mit rontottam el. Szerintem semmit. Dunán átkelünk, a felénél majdnem elsüllyed az egész szar, a túloldalt meg úgy fékez le hogy nekimegy a partnak és rohadjak meg ha az volt a szabályos megállás hogy a betonlapok a parton megemelkedtek 10 cm-tert amikor nekiütköztünk. Menjen, nem szólok bele ... - mondja a matróz ekkor lehajtottam. Éppen leérek a hajóról mikor üvölti : MEGY EZ MAGÁNAK! Élmény volt.

Bihari-orgia

Senkit sem szeretnék megbántani amennyiben mégis sikerül most kérek előre elnézést. Én a Kobra minden hagyományőrző csoportot lelkesen támogatok. Most a néptáncról szeretnék írni. Nos, aki engem ismer az tudja nagyszerű táncos vagyok. Arra még várnom kell hogy feltalálják a zenét a mozgásdinamikámhoz, táncolni viszont tudok. Csak nem szeretek társaságban. Legutóbb egy buliban kéri az Erika - gyere Zoli ropjunk, én meg hidd el azt te nem akarod. Így vonakodtunk meg vonaglottunk mire kezdett égni a pofám és mondom akkor táncoljunk! Porondra a Kobra, és az első mozdulatoknál már ledermed az Erika. Te jó ég! - csapja össze a kezét. Ez meg mi?! Elkanyarodtam. Józsi-sógoromhoz voltunk hivatalosak a Bihari-síkra. Mondja Józsi - gyerekek, van kedvetek a községben megnézni az augusztus 20.-kai tűzijátékot? Egy ember híján bólogat mindenki, kitaláltad rajtam kívül. Én enni, halálra inni magam meg aludni akartam kertjének hintaágyában szándékoztam mint egy jól megtermett kandúrcica. Mivel a többség győzött, felvettem az ünneplő papucsomat és elindultunk a község főterére ünnepségeskedni. Megérkezvén Józsit mindenki üdvözli. A község központi alakja. Be is mutat engem " Sanyim, Tercsim, Dezső-bátyám " és egyéb illusztris arcoknak. Kezdődik az ünnepség. Kb. 16.00 óra körül becsattog a porondra a helyi "hí-be karcsú a jány dereka öcsém!" nevű helyi lakosokból verbuvált akciószázad. Jómagam így aposztrofáltam őket. A község néptánc és hagyományőrző divíziós alakulatként tartja őket számon. Vagy 10 hölgy, (alsó hangon a legifjabb kb. 68 éves) meg vagy 10 férfi) Szerintem olyan is akad közöttük amelyik tanúja volt a 48-as nagy bulinak. Elfoglalom a magam ülőkéjét és nézem ahogyan táncra perdül a csoport. Kujjongatnak, kiáltoznak, sikongatnak, némelyik szabályosan elélvez főleg mikor a "jujujujujjjj!!!" - részhez érnek, amelyet egyszerre teli-torokból, valami apokaliptikus herélt hangfekvésben üvöltenek az ég-felé. Te Atya-Úristen! - nézek segélykérően Józsira. Ő viszont tapsol, mai-napig nem tudom eldönteni tényleg tetszett neki az előadás, vagy egy színész veszett el benne? Na mindegy, mivel nem vagyok egy antiszociális lény, főleg nem vendégségben, elrejtve a képemen a furaságot (Szipor feleségem szerint sosem tudtam álcázni) a produkció végénél én is tapsolok. Meghajolnak többször egymást követően, és látom körbeformálódnak reményen feléled talán végéhez közeledik egy utolsó hujujujj! kíséretében az előadás! Ekkor (a központi alak - középen a Jenő-bá - mint utólag megtudtam a nevét) fekete kalapját a földhöz vágva felvonyít: "HÍNNYE AZ ANNYÁT DE CSUDI SZERELMETES A LELKEM É-NNÉKEM!" - és az összes nyák-nő körülfogva őt olyan hangon amitől a bálnák is magukhoz nyúlnának és a partra ugranának felsikítanak. AZTA mindenit! Megint megszólal az elektromos nyenyere, meg olyan hangszerek amik meggyőződésem sosem léteztek. Bejegyezve sem lehetnek. Ugrálnak és pörögnek, forognak, csapkodják a saját bokájukat a csókák, a jányok meg mindkettő karjukat feltartva teljes extázisban pörögve-forogva valami fogalmam sincs miket kiabálnak, néphagyományilag! Édes-istenem, temetem a tenyerembe a képemet. Szipor (egy ideje figyel) - rám szól, nem leszel bunkó apa, igaz? Kérem lemegy az a dal, tart vagy 30 percig, végül csak felhangzik az utolsó "csuhajja!" kiáltás, vagy 22-szer egymásután, láthatóan elfáradtak. Rémülten nézem ahogyan vonulnak le a pódiumról. Engem az sem érdekel ha Torgyán Józsi fog beszédet mondani csak ne ezek az ördögök kiabáljanak mert már fáj a fejem tőlük. Mennek sorban le a porondlépcsőn, még a Jenő-bá is, és az utolsó női-tag amikor leérne összefogja a derekán a virágos ruhát és ide-oda billegetve csípőjét (ne álmodozz vagy 90 éves a nyanya) elkezd kiabálni: "hínnye az én kosaramba kifog tojást rakni!?" ANYUKÁD!!! - ordítanám, viszont Szipor úgy néz rám megszólalni sem merek. Mindegyik felrohan vissza a porondra, folytatódik a Bihari-orgia. Most ezt komolyan el kell hinnem hogy véletlenek sorozata? Józsi valahogy kiszúrja kezdem magam feszélyezetten érezni. Mi a baj Zolikám? - kérdi vigyorogva. -Józsi (már majdnem sírok) - én Beatles-en nőttem fel. Meghallgatom a 100 tagú cigányzenekart is. Mond hogy nem reggelig fognak ezek itt agonizálni?! 22.00 órakor lesz a tűzijáték feleli, kb. 17 óra volt akkor. - Józsi, ugye nem? - de! - más is lesz addig, igaz? - nem, csak ők lesznek. Nézek tekintetemben tele könnyekkel Józsira, Sziprom-ra, gyerekekre akik röhögnek... Hogy kicsit előre ugorjak a sztoriban, kb. 22.00 tájban (egy perccel sem előbb) valóban abbahagyták a kivetülésüket a fizikai valójukban a táncosok, de csak azért mert teljesen be sötétedet. Ha ezek az északi sarkon élnének hat hónapig ugrálnának vonyítva! Most mondjátok meg nekem, csak én vagyok ilyen népművészeti agyagedény?

Sandokan

Az egész úgy kezdődött hogy valamelyik állat kitiltatott a face-ről így hát három kerek napom adódott a fizikai létben. A gondviselés akaratából ezen három napom egybeesett nem akármilyen családi eseménnyel: születésnap. Szipor mondja nekem - apa, a Józsiéknál fogjuk megülni a nagy eseményt. Józsi az ország túlsó felében lakik pont a térkép szélén. Indulás időzítve kora reggel 07.00 ra. Ágyból kipattanok és végigviharzok a lakáson mindenkiről letépve a paplant üvöltve a "kezdjetek el élni!" című slágert. Szipor vet véget fellépésemnek jelezve 01.30 van, menjek hugyozni és engedjem őket tovább aludni. 06.00 óra, Kobra megriad. Pakolunk a kocsiba én pedig beüzemelem a GPS-emet amit legutoljára 11 éve (azóta elsőnek most tiltottak ki a facebook-ról) 2007-ben kapcsoltam be. A programja is 11 éves, tehát végigfogom ugatni az utat. Indulás. Eszeveszett tempóban teszek meg 30 km-tert mire a 2/A nevű "gyorsforgalmi-úton" elkap az útépítés kapcsán egy útlezárás. Átadom magam a Neoton Família slágereinek kettő órán át, nyolc kilométert óránként megtéve. Közben süt a nap mint egy buzi! Ropog a bőr karomon. Így jutok fel az M0-ra amit 35 éve építenek és már majdnem a fele kész van. Útjelző táblák leszedve, útburkolati jelek lekopva, GPS magyaráz mindenféle baromságot én pedig természetesen rossz helyen lehajtva diadalittas arccal elindulok célommal ellentétes irányba. Fiaim jelzik arra nem laknak rokonaink de én már azt se bánom csak haladjunk. Fél tank (te butus, nem harckocsira hanem üzemanyagtartályra gondoltam) kiautózása után megtettem 100 km-tert az út negyedét és még este sincs. Más ennyi idő után lejut Párizsig! - üvöltöm, fiaim szerint tényleg. Szipor szerint más ennyi idő után elválik! M3-ra keveredek felvéve a jó irányt aminek eléréséhez semmi közöm nem volt. Első autóspihenő félreállok. Az autó elejét családom kérésére célra tartom. Nagyon kell pisilnem! sikítom és elillanok a pisilde felé. Szökellek. Bal kezem bal lábammal, jobb kezem jobb lábammal lendül. Berongyolok a helységbe és miközben csurgatok a falon egy felirat idézem: "leszoplak hívj bátran Kobra 06 30 ..." többi felét lemarta a húgy! Soha nem volt 30-as telefonszámom mielőtt szétprivátoznád az agyad! Begyűrök egy szendvicset (pisilés után) iszok egy vizet (mint az állatok) megyünk tovább. GPS szól rám elsőnek "túl gyorsan mész!" mondja miközben hajtok fel az autópályára vagy 30-cal. Retró-rádió Neoton Família "Santa Maria" Süvít a szél, mindenki kezd megnyugodni. Sorban előzöm a teherautókat meg buszokat. Bömböl Csepregi Éva engem pedig Szipor néha megbök. Mióta ébren is horkolok stresszes szegény főleg ha közben vezetek. A kilométerek fogynak és fogynak, mióta jó irányba megyünk a gyerekek sem ordítanak lóbálva a hülye okostelefonjaikat a pofámba. Beszélgetek a GPS-el és elérem az autópálya végét ami kapcsán olyan községekbe érek ahol nem szeretnék elakadni. Fura arcok néznek ránk. Aszfaltút sehol, GPS tök kretén, Szipor kiabál "ne aludj!" én meg fura dolgokat látok pl. űrhajókat ami kapcsán megállapítom nem is aludtam csak egy kicsit. Sógorom községe kátyúk végett már abszolút megközelíthetetlen közúton ami kapcsán szünet nélkül őrjöngök. Gyerekeim egy ízben menet közben kiakartak szállni, nem bírták a légkört. Szipor pedig csak néz ki az ablakon ahol végtelen napraforgóföldek váltják egymást útközben egy-egy napraforgófölddel vegyítve. Telefon csörren, páromat hívja a testvére: "merre vagytok?" - kérdik őt mire a válasz. "SANDOKAN! " a Neoton Família aktuális slágere. Most tényleg, ez Retró-rádió vagy Neoton Família rádió? Elmélkedésemet egy kátyú zavarja meg (meglepő, mi?) ami majdnem letépi a Suzukim padlólemezét meg a pofámról a bőrt! úgy ordítok megint. Megérkeztünk. Mihelyst megállunk fiaim kiugranak a kocsiból és az utcában hárman négyfelé szaladnak. Szipor kikászálódik én pedig nemes testtartást kölcsönözve magamnak kilépek (pont bele egy kátyúba ami következtében kibicsaklik a bokám) Rádióban üvölt a Págó-Págó (leszophatna a műsorszervező) s térdre rogyok. Köszönöm URAM! rebegem az ég felé. A külvilágból apró neszek töltik be az aurámon kívül eső teret. "Anya! Én vonattal fogok hazamenni!" (fiaim) "jól utaztunk (Szipor) "nem adom vissza a labdátokat!" (szomszéd helybéli kis srácokhoz) Egyik sógorom a Józsi, akinek hajlékába megérkeztünk elém jön, és roppantmód felkelti érdeklődését amint térdelek a kocsim mellett. Milyen volt az utatok? - érdeklődik mire a rádióból "szééép, nyári nap!" Beléptem az udvarra. Megpusziltam akit értem, szomszéd bácsi kissé kelletlenül került meg a járdán és elordítom magamat a százfokos melegben: "KIT KELL LESZOPNOM EGY ÜVEG SÖRÉRT?!" Rám szóltak, - vannak gyerekek is... Álljunk meg egy pillanatra. Most következik három nap leírása. Visszaolvasva az eddigieket mintha a bevezető kicsit elhúzódott volna. Meggyőződésem egy sincsen olvasóim között akinek más programja adódna tehát folytatom. Miután megittam kilenc sört, kaptam enni. Nagyon boldog voltam. Kezdtem ismét a régi lenni. Beindul a sztorizgatás. Jönnek újabb és újabb rokonaim, barátaim, egyikőjükkel huzamosabb ideig trécseltem is amin Ő jót mulatott állítólag az út viszontagságai által rám gyakorolt hatás következtében nem ismertem meg. Ő volt a nagyobbik fiam. Az első nap effektíve detox részegre ittam magamat és este szétaludtam az arcomat. A többiek éjjel kicsit éberek voltak lévén mint az ütve fúró olyan hangokat adok ki evés meg alvás közben amikor horkolok. Másnap megiszom a reggeli Dreheremet és ledőlök - egyesek szerint eldőltem. Másnap a rokonság másik fele is megérkezett. Mivel hölgyek is voltak köztünk kérésre felvettem az alsónadrágomat. Sógorom szabadon engedte a kutyusát ami azonnal áttrappolt negyven ember között egy Boeing leszállására is alkalmas udvaron és rám ugrott. Most is gondolkodom rajta szétakart tépni vagy megakart dugni? Fennkölt pillanatok következtek. Hosszú asztalsor, két oldalán urak és hölgyek. Középen én ülök szemben velem sógorom. Sógorom felemelkedik az asztalfőn és beszédbe fog. Érdekes menüpontokat érint a beszámolója. Hosszasan töprengek rajta tényleg kevesebbet kellene innom, alig emlékszem valamire. Sógorom egy izgalmas életút megannyi állomását érinti többek között cukrászként eltöltött boldog éveket, kohászként a nehéz de annál tisztesebb kenyérkereset tényét. Percről percre jobban meghatódok magamon, néha tőlem balra, majd jobbra is intek "ugyan már..." de felkapom a fejemet számomra az egyik legmegdöbbentőbb zavaros részletre ami az állami horgászszövetségben betöltött elnöki hivatalomra emlékeztet. A torta végképpen összezavart. Az volt hivatott jelképezni Józsi-sógorom földi regnálásának 75.-ik évfordulóját. Itt esett le a tantusz, nem is engem ünnepelnek! Jó hogy résen voltam! Simán elvettem volna az ajándékot ami egy szuper fényképezőgép volt a rokonság által. Este dizsi! Mindenki táncol, én meg sosem tudtam. Közben eszek-iszok, meg járok WC-re. Nem hinnétek el. A mellékhelyiségben ha becsukod az ajtót megszólal a rádió. Egyszer se tudtam volna úgy bent időzni hogy ne a Neoton Família szólt volna. Éjjel be se csuktam az ajtót úgy tettem dolgom de valaki felsikított, eddig nem tudtam meg ki volt az mert beleveszett az éj sötétjébe. A buli nagyon jól sikerült. Számtalan megindító pillanattal vegyített esemény volt. Sógoromék kisebbfajta lagzit csaptak és én annyit ihattam mint a gödény! Körülöttem évekre előre szép emlékekként megfogalmazható történéseket írhatnék le. Sógorom okkal meghatódva, párom és testvérei mind együtt (20 éve volt hasonló esemény) új baráti szálak a tagság "új" tagjai részéről. Emelkedett lelkülettel búcsúzkodtunk. Hazafelé majdhogynem unalmasnak volt mondható az utunk. Az M3-as bedugulva, 2/A építés alatt, elkezdett szakadni az eső, Vác határában majdnem felborítottam egy Transzportert, és életemben elsőnek a hazai élelmiszerláncnál vásárolt kenyeret ettem itthon lévén minden bolt azon kívül be volt zárva. A haza utat leírhatom részletesebben is, van rá igény? Köszönöm hogy velem voltál.

Rokoni szálak

2019.04.19