Alfa és Omega

Alfa és Omega. Bölcsőtől a pokolig. 1968 márciusában fogantam meg. Oviban a rendszer beskatulyázott. Kisiskolásként kitűntem fogalmazóképességemmel. Tinédzserként szerelmes lettem. Bájos gyermekkorom rejtett némely veszélyforrást. Nagymamám spenótos palacsintái erőt adtak az eljövendőre. Fiatal felnőttként megkeresztelkedtem, megtértem. Volt nekünk egy Negro nevű kutyusunk. Visszaemlékezésem iránta közönségdíjasra sikeredett. Nagy ugrással meghalok, és a pokol tornácára kerülök.

1968 március

Régen a fotók hátuljára ráírták a készítés dátumát. Családi albumban az egyik képen ezt olvasom: 1968. március Novemberben születtem. A képen édesanyámra nem megfelelő méretű a kabát. 40 éve nálam van ez a fénykép. Most vettem észre édesanyám kézfeje nem látszik ki a kabátujjból. A fénykép esküvőjük napján készült. Szünet nélkül esett. Zuhogott! 10 év és elmosta házasságukat az eső. 1968 márciusában 1 hónapos vagyok, kőkemény zygóta. Helyszínszemle: a körte formájú méh, a terhesség során eredeti méretének kb. a 100 szorosára tágul. Fogamzásom utáni harmadik napon (mintha ma történt volna úgy emlékszem) szedercsíra állapotot öltöttem. Nagyságom nem nagyobb, mint a mondat végén lévő pont. A barázdálódó sejtek a méhkürtből lassan a méhbe érnek ahol az 5-12. napon beágyazódnak úgy, mint a forró vasgolyó a viaszba. Mázlista voltam. Az én esetemben is mint szerencsés esetekben mindenkinél a megtermékenyített petében a barázdálódás korai szakaszában kifejlődik a csíra táplálására szolgáló magzati függelékek. Tehát rendesen be kajálhatok mikor csak kedvem szottyan. Az evésen kívül nagyon fontos dolgom van, fejlődni. Édesanyámra már akkor különös hatással voltam. Érzi hogy létezem. Közérzet változása, hányingere, hányása, mellfeszülése (fater lelkes) kedélyváltozása, szédülése, mind rám utal. A menses elmaradása jelzi itt a kezem jelentkezem! Csak marháskodom, nincsenek még kezeim. A harmadik hétben meg nőttem mint a paszuly! Már 3 mm hosszú vagyok! Titulusom: emberi-lény. Közben hallom (pedig még fülem sincsen) beszélgetnek. Biztosan lány lesz. Ha lány lesz Hajnalkának fogjuk hívni. Ha fiú, akkor Zoltánnak mint az apját, meg a nagyapját. Egyik álmomból ébredve (nem emlékszem rá mit álmodtam) arra leszek figyelmes megjelennek a főbb szerveim. De buli ez egy gerincvelő! Az ott meg az idegrendszerem! Most kapcsolok mindezt én látom is hiszen itt vannak már a szemeim is. Tüdő, gyomor-bélrendszer, végtagok kezdeményei, nem lesz itt nagy bajság, csigalom-nyugavér! bíztatom magamat. A szívem is egyre biztosabban működik, az sosem hátrány. A még primitív szívem a 18. nap táján kezd egyre biztosabban működni. Lesz dolgod rendesen ha megszületek, legalábbis remélem. Közben hipp-hopp kialakul a köldökzsinórom is. Jóval tutibb a kajálás és végre megszabadulhatok némi salakanyag mennyiségtől is. Rendesen fel vagyok dobva! A harmadik hetemben megindul a magzati vérképzésem. Fogalmam sem volt róla az mire lesz jó, viszont biztos voltam benne nem véletlenül történik ez sem. Aztán még rengeteg izgalmas dolog történt velem, amik már nem a fénykép pillanatának eseményei.

Ovis lettem

Első nap az oviban általában minden gyerek kicsit megilletődött, félénk és félszeg. Nálam sem volt ez másképpen csak egyéb magatartásbeli megnyilvánulásaim elfedték azokat. Utalok itt a péklapátnyi velőtrázó ordításomra amit orkánszerű bömböléssel, toporzékolással fűszereztem. Anyukám nem tudta behugyoztam vagy a könnyeimtől csupa gané a nadrágom. Ovi-néni meglátása szerint - kevesebbet fog pisilni ha sokat sír. És mosolygott. Eleinte. Mint képzett pedagógus elkapott az egyik pillanatban amikor éppen landoltam hogy lendületet vegyek a falak közötti pattogásom folytatásához, úgy vélte el tudja terelni édesded figyelmemet hogy szocializálódjak. Fogta a kicsi mancsocskámat és kérdezte na Zolika melyik fogast választod a ruhácskádnak? Melyik fogas alatti kép kép tetszik? Egyik se te idióta segg! Menj a francba -anyúúú ! Vigyél haza! Itt következett 25 percig tartó szajha- bocsánat hajsza a 4 négyzetméteres öltözőben mire újra befogtak. Ismét a hülye kérdés milyen jelet szeretnék? Mondtam volna hogy koponyát a parolinomra és akkor menekülhetnél picsa, de akkor még több eszem volt mint most öreg koromra. Mivel én is kifáradtam a landolások közepette belementem a játékba. Legalább addig is erőt gyűjtök. Sétálva a fogasok között mondom és mutatom - úrhajós akarok lenni! Ovinéni kacagva (legszívesebben felrúgott volna műholdnak) - Zolika, ott van egy kis kabát, az már foglalt. Slattyogok tovább és mutatom katona. Zolika, mint a mellékelt ábra mutatja az is foglalt. Válasz másikat. Téblábolok keresve merre szökhetnék meg ettől a pedagógiai atombomba elől, mutatom doktor-bácsi. Zolika az is foglalt, az a Marci már, nézd csak, ott vannak a szabad fogasok. Nézem őket, kanál, söprű, tányér, asztal - na menjetek ti a jó büdös picsába! Így lett az óvodai jelem, asztal. Első napot amikor túléltem lefogytam vagy 30 kilót abból a 12-ből annyit menekültem a Kádár rezsim intézmény rendszere elől amely be akart skatulyázni. Mivel igen intelligens emberke voltam rájöttem, vagy megszokok, vagy megdöglök. Így szép lassan magamévá tettem olyan társadalmi elvárásokat mint bilibe szarás, közösség iránti nyitás. Utóbbival voltak gondjaim. Először is ott volt a Barbara. Beszarás. Hat évesen merevedésem volt ha ránéztem. Néztem a csajt és feszt állt a pöpösöm! Még akkor is amikor kakaót ivott. Fogalmam sincs mitől jöttem izgalomba a mozgalomba. Barbara általános iskolába is végig kísért. Hetente összevert és felnőttként amikor zsaru lettem végre megbírságolhattam. De az egy másik történet. Tehát volt ez a Barbara meg a Pali. Pali a csoport reakciósa volt. Hetente kibelezett egy macskát. Olyan is volt hogy az nem élő állat hanem plüss volt. Jelenleg 50 éves, még mindig szilaj ökör. Aztán ott voltak a játékok. Amikor reggel bementünk a terembe első volt hogy kiöntötték a játékokat. A nagyok az elit hogy rohadjanak meg mindig lecsaptak a mentőautóra. Az volt az ászok játéka. Mondanom sem kell én egy alsó kasztba tartoztam, így hát önfeledtem vonultam sarokba villámló tekintetekkel a kéz nélküli macival, meg a tárcsa nélküli szétrágott telefonnal. Annyira utáltam az egész társadalmi hierarchiát. Kettő dolog volt ami a legnagyobb rémregényt jelentette számomra. 1. medencés buli. Volt az udvarban egy medence színültig töltve vagy 10 cm mély áthatolhatatlan víztükör. Mindegyik hülyegyerek ott ugrált benne én meg a merevedésemmel birkóztam széken ülve. Ezek az idióta ovis nénik meg rajtam kuncogtak. Tudom ám hogy gúnyolódtak, a napokban fel is fogok keresni pár szociális intézményt, megjegyeztem a pofájukat! 2. Délután alvás.Anyu jössz értem alvás előtt? - kérdem a mutert aki mindig leteszi a nagy esküt az ezermester azon havi példányára hogy ja, de sosem jött. Utáltam ott aludni. Mai napig nem értem miért? Most úgy is elalszok napközben hogy közben eszek, iszok, dolgozok, autót vezetek, közösülök, stb. stb. Így zajlottak le életem első megrázkódtatásai. Állítólag, amikor megszülettem felsírt az orvos!

Álmok tengere

Volt nekem egy osztályfőnököm általános iskola 4.-8. osztályáig bezáróan. Kölcsönösen utáltuk egymást. Ő engem azért mert hülyegyerek voltam, mindenre figyeltem csak rá nem. Én meg őt azért mert nem tolerálta hogy én hülyegyerek vagyok. A Solymosi Zoli sosem volt feladvány neki. Már a dolgozat elején beírta az egyest. Aztán az egyik alkalommal azt mondtam - tanárnő, szeretném megpróbálni. Ijedten kapta fel a fejét. Solymosi, te tudsz írni? Fogalmazás óra volt, egy álmunkról kellett írnunk. Volt rá kettő óra. A tanárnő megígérte mindenki leírhatja a legtitkosabb álmát, senkiét sem fogja felolvasni. Az osztály írt és írt, aki befejezte az mehetett ki játszani. A 10 éves Zolika nem hagyta abba, már mindenki kint volt, én még írtam. Félig teleírtam a füzetet. A tanárnő néz az asztal mögül és cluppog. Egymás után gyújt rá. Majd szól. Solymosi, be kell fejezni. Egyedül engem nem szólított sosem a keresztnevemen. El ne felejtsem felkeresni valamelyik szociális otthonban a héten, az egy másik sztori lesz. Szóval készen a nagy mű, ki vannak javítva, összehívja az osztályt. Eredmény hirdetés. Egyfolytában engem néz. Olyan nyálas fejjel figyel mint aki még nem látott Solymosit. Olvassa fel a jegyeket majd mindenki ötöst kap, egyedül én négyest. Megjegyzem négy év alatt nem kaptam tőle kettesnél jobbat. Amikor mindenkit felsorol azt mondja egy dolgozat volt ami igazán megérintette, és rám vigyorog. Sátáni, olyan kén gőzös vicsor volt az. Kérdi tőlem az osztály előtt Zolika (itt hátrébb toltam a székemet úgy megijedtem hogy keresztnevemen nevezett) Zolika, megígértem hogy senkiét nem olvasom fel. A tiéddel ha megengeded kivételt tennék. Megengeded? Felelem - csókolom, ne tessék felolvasni. Még mindig vigyorog. Ez a hülye vagy betépett a technokol rapidtól, vagy kurva jó vagyok, gondoltam. Zolika, akkor az utolsó mondatot, jó? - és csorog a nyál az állán. Csókolom, ne tessék felolvasni-kérlelem. Mellettem a Pali, a zoodiákum legnagyobb rohadéka kidülledt szemekkel megigézve nézi a tanárnőt. Mögöttem Barbara (óvodától a szerelmem) hátulról szurkál egy körzővel. Állítólag jót tesz vérkeringésemnek. Előttem Sanyi fel van ajzva mint egy 120 fokos íj. Tanárnő félre hajtja fejét, mint egy Greta Garbo filmben. Elkezdi olvasni a förmedvényemet. Valami szentimentális Zolika pudingot írtam le, kis őzikékről meg hamvas páfrányokról, az utolsó mondat az ami bejött a rohadéknak. Mai-napig emlékszem rá meg mindenki akikkel találkozom az osztályból 30 év múltával is. Ott megáll és hosszas szünetet tartva szerelmesen nézve rám (majdnem okádtam, a hatvan év korkülönbség végett is) felolvassa az utolsó mondatot. " az álmok tengerébe zuhantam ...." Pali úgy visít kiesik a padból. Barbara lábon szúrja magát a körzővel. Sanyi ültében összeszarja magát. Az egész osztály ordítva RÖHÖG! Én égek mint a szaros rongy, a tanárnő meg láthatóan elélvezett miközben a végtelent fürkészi. Jó ideig nem írtam egy sort sem.

Angie

Korán érő srác voltam. 14 esztendősen már csajozni akartam. Az általános iskola végeztével tanulmányi eredményeim tükrében reálisabban feltudtam mérni esélyeimet mint az elemi iskola első osztályában. Úgy indultam az életnek hogy felfedező, természettudós leszek akárcsak bálványom Cousteau-kapitány. Aztán elröppent az a nyolc esztendő és rájöttem tengerbiológus helyett jó leszek én vasutasnak is. Persze tetszett még a nőgyógyász vágyálmom is, viszont 1983-ban minden majdnem tengerbiológusból vasutast képeztek. Így kerültem a Dunakeszi Jármű javító üzembe mint ipari iskolás. Az osztályom fele kollégista volt. Több száz kilométerekről jártak be. Nagyrészt olyan tipikus megkívánom még élve a csirkét mielőtt az ebédlőasztalon látnám karakterű egyszerű nép gyermekei srácok voltak többségében. Kettővel közülük azonnal össze haverkodtam. Egyikőjük még nálam is reménytelenebbül startolt a tengerbiológusi szakra. Jól megtermett parasztgyerek volt. Kedvenc szórakozása hogy az agyvizét beletörölte a kiszemelt áldozatába, és ezen hatalmas mókáját a satupadon ülve harsányan röhögve nyugtázta. Sosem találnátok ki kit nézett ki elsőnek magának? Amikor éppen nem volt elegendő agyvize más időtöltést eszelt ki a publikum és az én szórakoztatásomra. Egy lapát fémforgácsot nyomott az ingem alá és jól hátba vágott. Így ment ez pár napig, amikor egyszer kiszúrtam egyedül őgyeleg a folyosón. Bátorságomat összeszedve odamentem hozzá és ezt mondtam neki. Tudom hogy erősebb vagy nálam, tehát semmi esélyem. Ezért úgy döntöttem, amennyiben nem hagysz békén, téged baleset fog érni hazamenet közben. Majd körülnéztem és a bamba képét magam mögött hagyva odébbálltam. Szerintem elég jól sikerült a beszólásom mert nem csesztetett többet. Utólag belegondolva, szerintem jobban járt. Nem biztos hogy vicceltem. Hiába, fiatalság-bohémság... A másik srác a Tibi volt Tiszafüredről. Jó testfelépítésű középen elválasztott szőke hajú parasztgyerek volt. Kitűnő tanuló, vidám, és mindig farkaséhes. Gyorsan összehaverkodtunk. Tibi már akkor nőcsábász (a lány csábász találóbb) volt, amikor én még annyi ismerettel rendelkeztem a csajokról hogy nekik nem kell katonának menniük. Barátságunk elmélyült. Minden egyes nap megette az egyetlen szendvicsemet. Az év vége eljövetelével elhatároztuk eltöltünk egymásnál egy-egy hetet a szünidőben. Először én mentem hozzájuk. Tibi tanyán lakott. Egymillió légy, villany, víz nincsen, az egész családja alkoholista. Utána jött Ő hozzánk egy hétre. Elvolt hűlve a luxus körülményeken. Tibi éppen levelezett az egyik barátnőjével aki kérte látogassa őt meg. Hozhat engem is, van neki egy szingli barátnője az Ági. Internet nélküli világ lévén azonnal felvettem a diplomáciai kapcsolatokat levélváltás formájában Ágival. Megírta nekem 15 éves, otthagyta a barátját, és szereti David Bowie-t. Küldött magáról fényképet. Kellemes kis nősténykének tűnt. Válaszlevelemben megírtam én is 15 éves vagyok, özvegy. Tengerbiológusnak tanulok vasúti járműszerelő szakon. Szeretem a Beatlest. Írtam Tibi nálunk nyaral, és mióta itt lakik egy hete le-fel kapcsolgatja szünet nélkül a villanyt, és folyassa a csapból a vizet. Mielőtt lezártam volna a borítékot megmutattam Tibinek, aki félholtra vert és újra íratta a levél egyes részeit velem. A kis csaj mindent elhitt, a Beatlesről sosem halott. Eljött a randi ideje. Tibi farmernadrágban, farmer felsőben bepacsulizva. Én szövetnadrágban és tulipánmintás ingben azon Beatles jelvénnyel indultunk. Utazás vonattal Biatorbágyra. Peronon megtörténik a Nagy találkozás. Tibi barátnője szalad felénk, az utolsó métereket repülve megtéve landol Tibi nyakában. Smár, fogdossák egymást, én meg sziszegem halkan - itt gyerekek is vannak! Alacsony fekete szépség hozzám lép, - Ági vagyok - mondja. Válaszolom - Zoli. Ezzel az elkövetkezendő 3-4 óra beszélgetés kvótájának mintegy 40 %-át ki is merítettük. A következőképpen zajlott a randi. Tibi a csajával megy elől. Szünet nélkül egymás altestében kotorásznak. Annyit smárolnak hogy mindkettőjüknek már több nyál van a saját szervezetében a másiktól mint amit fél év alatt termelni tudna önnön testük. Vihognak szünet nélkül. Már amikor szabad a szájuk. Tőlük 50 méterre lemaradva jön az "özvegy" Zolika és Ági egymás mellett szótlanul. Egymásután szívom a cigarettákat, szédülök, hányingerem van mivel nem dohányzok. Az első óra néma séta után Ági felém fordul és mondja - szólj már valamit Zoli. Felszólítására fél órára rá megemlítem - szeretem a Beatlest. Egy kis üzlethez érünk. Meghívom kólára. Vásárolok szendvicseket, Tibi mindet megeszi, majd indulunk vissza az állomás felé. Úton visszafelé azon gondolkodtam kellene valamit csinálni amit majd elmesélhetek az unokáimnak, Ágival közös gyermekeinknek majdani leszármazottainak. Hirtelen ötlettől vezérelve megfogom a kezét, és percekig kéz a kézben sétálunk. Öt percen belül megunta a csaj, feltételezem zavarta izzadó tenyerem. Kiérkeztünk az állomásra. Tibi a lánnyal közösül a lépcsőn ülve, mi pedig pár méterre tőlük más-félórán keresztül amíg nem jön a vonat gyönyörködünk a felsővezeték rendszer kuszaságának rejtelmeiben, szótlanul. Amikor befut a vonat a búcsú szívet tépő. Tibi és csaja gyorsan széttaperolják egymást a vasúti kocsi ajtóperonján, mi pedig dobunk egymásnak egy távoli "szia"-t. Tele élményekkel térünk haza. Tibi már a következő randiját tervezte én pedig lázasan készülődtem az esküvőnkre elképzeléseim szerint a holt belém zúgott csajszival kapcsolatban. Tibi mielőtt tőlünk hazautazott érzékeny búcsút vett a villanyáramtól és a falból folyó vezetékes ivóvíztől. Napokon belül levelet hozott a postás. Izgatottan nyitom fel és olvasom. A levélben nagyjából arra céloz a lány, nem illünk egymáshoz, szakítsunk. Megköszöni a szép délutánt amelyet " SOHA " nem felejt, és elköszön. Le vagyok sújtva. Nézem a feladót és a címzettet. Biztos nekem szól-e a levél? Egy világ omlik össze bennem. Hogyan fogok megbirkózni ezzel a mérhetetlen magánnyal? Miért nem ad nekünk esélyt? Annyira távoli David Bowie és a Beatles zenekar, hogy ne lehetne közös jövőnk? Töprengek a szobában mint Napóleon Elba-szigetén. Mit mondok Tibinek? Mit mondok az öcsémnek? Mit mondok anyámnak? Hogyan tovább? Tudtam kell találnom egy áthidaló megoldást lelki gyötrelmeimre. Ekkor beugrott egy kézenfekvő megoldás: öngyilkos leszek. Úgy gondoltam belefogok fulladni a városligeti halastóba. Felvettem a tulipános ingemet (szerintem nem volt másik) és magamhoz ragadtam az Europa Star monó kazettás magnetofont, ami elemek nélkül annyit nyomott mint egy zsiguli-féltengely. Beledobáltam nyolc góliát elemet, és elbúcsúztam az otthonomtól. Útban a városligethez bekapcsoltam a magnetofont. Lemerült elemek voltak benne ezért kissé furán szólt Mick Jagger Angie című dala. Körülbelül félóra múlva kiérkeztem a városligeti tóhoz, és annak partján leroskadtam egy padra. Még mindig szólt a 04.31 perces dal, mivel gyenge elemekkel félórája húzta a szalagot a mechanika. Így ücsörgök magamban démonjaimmal társalogva amikor odalép hozzám egy két méter magas megtermett horgász. Jelzi nekem - kis ember ha nem húzol haza anyádhoz a poptarisznyáddal kitépem a kocsányaidat és beetetlek a halaknak. Úgy gondoltam miattam ne legyen neki bántódása ezért nem csavartam le neki egyet, inkább a Duna felé vettem az irányt megöngyilkolási szándékommal. Ekkor jön szembe egy haverom. Kérdi mit keresek ott? Mire közlöm elegem van az életből. Tapintatosan elnézést kér hogy zavart, és megjegyzi akkor majd keres valakit akinek odaadja a Beatles-kazettákat amiket a napokban kapott. Itt behúztam a kéziféket érdeklődtem mennyiért adja azokat? Feleli ingyen az enyémek, csak kéri kapcsoljam ki a közel egy órája elnyújtott démoni hangon szóló Mick Jaggert, mert fáj neki így hallania ezt a dalt. Epilógus (húúú milyen szavakat tudok) Tibitől több mint 20 esztendő elteltével kapok levelet. Telefonja és internetkapcsolata sosem volt, mint írja neki olyan nem kell. Tiszafüreden lakik, megnősült. Elvette a Biatorbágyi szöszkét. Van egy gyerekük. Vettek egy házat, amiben van villanyáram és vezetékes víz is. Nem tudják fizetni a részleteket, állandóan veszekednek. Végtelenül pesszimista, nincsen kedve élni sem. Többszöri levélváltásunknál utal rá, lehet hogy az asszony is csalja, nem tudom komolyan írta-e? Vigasztalom őt, igyekszem reményt kelteni benne. A kis feketére nem kérdezek rá, gondolom mióta elváltunk magába van roskadva természetesen miattam, hiányom végett.

Bájos gyermekkorom

Nyaranta csereüdültetésekben vettünk részt öcsémmel rokonainknál. Kettő külön helyre unokatestvéreinkhez vittek minket a szünetben Erzsikéhez, és Sanyikához. Erzsike az unokanővérem a mindenem volt! Olyan izgalmas programokkal töltöttük a napokat mint ugráló kötelezés, homokból süteménykészítés. Újrajátszottuk az előző este vetített Alfa Holdbázis epizódjait. Nekem tökéletesen passzolt a program. Sanyika, na az más volt! Sanyika az a tipikus hard verziója a falusi vagány srácoknak. Testvérei sem voltak habcsókból. Sanyi mégis toronymagasan volt veszélyes elegy. Jól egymásra találtunk én a Váci Duna-part fantomja és Sanyika saját lakóhelyének réme. Jómagam Vácon rettegésben tartottam a lakókat oly terrorcselekményeimmel mint pl. becsengettem egy házba és elszaladtam. Sanyika viccei másból álltak. Minden igyekezetem ellenére Erzsike mellől évről évre levittek minket Sanyikához is. Ott lett belőlem majdnem Gladiátor. Sanyikához megérkezve nagy az öröm, édesanyám testvére és annak felesége azonnal körberajongtak minket minden jóval. Eszünk iszunk, majd a ruhatár lecserélős, és kaptunk igazi falusi göncöt, amiben nem érhet minket nagy baj. Csak a dögcédula hiányzott rólunk. Ica-néni Sanyika anyukája mondja - nem, mondani nem tudta kiabálta - kifelé az uccára sihederek! - kizavart minket. A házban benn nem szabadott játszani, csak aludni tértünk oda be. Utcára kimentünk, sehol aszfalt meg hasonló luxus. Sanyika mondja - na Sólymok, bemutatlak titeket a csapatomnak! Egyszer nem mondott volna olyat hogy gyertek legózzunk egy kicsit. A "csapat" vagy 15 koszos, zavaros tekintetű gyerek. Sanyika középen, mindenkit megfenyeget aki nem véd meg minket a gyíkzabálóktól azt péppé veri! Milyen mulatságos, "gyíkzabálók" Hogy érzékeltesse mennyire nem viccel, felrúgott vagy kettő saját katonáját szeretetből, meg miheztartás végett. Falkában megindultunk az utcában az erdő felé. Gondoltam tuti valami vagány dolognak lehetek kívánságom ellenére részese. Viszont sehol nem láttam csengőt. Itt mások lehetnek a mókafeltételek. Sanyi megáll egy Wartburg mellett, felvesz egy követ (voltunk vagy 8-9 évesek) - és egy az egyben beküldi vele a kocsi szélvédőjét! Futás! Én kissé ledermedtem, már kapja is el a karomat kettő katona és rohanok velük az erdő felé. Hátunk mögött kutyaugatás, - összevissza rémüldözöm magam ránk uszították a kutyákat! - A hangok, megcsinállak benneteket büdös kölykök! - vélhetően a gépkocsi üzembentartója adott hangot elégedetlenségének. Rohanunk az erdőbe, elbújva a lombok között mindenki fújtat. Sanyika rágyújt, volt vagy 10 éves. Nem cigarettára hanem baka szivarra. Egy fa termése. Kínál engem is. Nem a vezér hanem annak egyik katonája a hat éves Antika. Ő is dohányzik. Hiába, a stressz. Éppen kezdenék magamhoz térni mire mondja a Sanyi, jönnek a gyíkevők! Kezdett foglalkoztatni ez a titulus s kérdem mit takar, gyíkot esznek? Nem teljesen, mondja a Sanyi, inkább gyíkot etetnek azzal, akit elkapnak. Mindig van náluk pár döglött példány. A MOCSKOS ÉLETBE! - mit keresek én itt?! Ekkor megjelentek az előőrsök. Eleinte bizakodtam, voltunk vagy 15-en. Ezek legalább kétszer annyian. Állítólag fejpénzt kapnak ha levadásznak minket. Az ő vezérük a betört ablakú gépkocsi tulajának a fia. Futás! - és futunk. Mögöttünk jajveszékelés, voltak le maradottak. Az öcsémet a karjánál fogva húzom. Mindig csesztettem őt de azt nem akartam hogy ezek a vadak megegyék. Megtorpanunk egy homokbánya partjánál. Nagyon iszonyatosan nagy mélység. Sanyi látja kezdenek minket beérni, zsákutcába kerültünk. Mondja a testvérének Antinak, ha ő nem térne vissza, ugorjunk, és futás haza! Minket (engem meg az öcsémet) magára ne hagyjon. Sanyi mint Eliot őrmester a "szakasz" című filmben nekiront egyedül az ellenségnek. Felrúg vagy ötöt-hatot, kb. 10-en elszaladnak előle, a maradék rávetődik. Kérdezik körülöttem a gyerekek nem kellene segíteni neki? Felelem megoldja, hagyjuk hadd bontakozzon ki - hiába, az én unokatestvérem. Még annyit látunk hogy porzik körülötte minden, karjai hátracsavarva, és tömik a gyíkokat a szájába. Elborzadva nézem a Kádár-korszak vidéki gyermekmiliőjének varázslatos világát amikor rám ordít Anti, Zoli! Szereted a gyíkot!? Már ugranak is. Egymás után ugranak a mélységbe, én meg kapkodom a fejem. Balra Sanyi meggyalázva, jobbra a szakadék. Balra Sanyi, jobbra a szakadék. Balra Sanyi, és a legyőzői rohannak felém, középen én behugyozva a rémülettől, jobbra a szakadék. Ekkor valamelyik katona egyszerűen meglök és lezuhanok. Amikor hazaértünk, nagy örömmel fogadnak otthon. Ica-néni Sanyika anyukája ordítja SANYI! - teszem az eget rád (itt önnön magát emlegeti) ...anyádat! - hol vagy?! Rebegném hogy valószínűleg egy terráriumban a neonok alatt, de leállt a beszédközpontom az elmúlt óra eseményei végett. Sanyika rövid időn belül hazaért. Annyit hallottunk a szomszéd szobából hogy cséplik mint a kalászt. Derekasan viselte a felelősségre vonást, ordított mint a sakál! Este fürdés, azt hittem kapunk büntetést, semmi. Állítólag a mai nap (mint Sanyika az ágyban mesélte) tök uncsi arrafelé. Majd másnap, na az lesz a buli, mondta. Amikor szüleim elváltak, ezen cserenyaralások elmaradtak. Valahogy kezdtem magamra találni azok hiányában. Sanyika felnőttkorában sem volt kis lurkó. Már rendőrként egy összevont rendőrsulin mesélte egy kolléga aki ott teljesített szolgálatot ahol Sanyi élt, van egy helyi-tróger, egyszerűen nem lehet vele mit csinálni, maximum le lehet lőni. Nem említettem hogy ő az unokabátyám. Fiatalon, talán 30 sem volt, önkezével vetett véget életének.

Jagus

Közös udvaros házban éltünk mi a Solymosi-család. Ennek voltak hátrányai, előnyei is biztos, csak utóbbiakra már nem emlékszem. Volt nekem egy tüneményes nagymamám aki se nagymamám nem volt - mostoha lévén, se nem tüneményes. Vörös volt és szikár, rikácsoló hanggal megáldva. Ott sanyargatta a nagypapát ahol csak tudta. Ez mellett adakozó hírében is állt a város férfitagjai körében de itt ne valami jótékonysági cselekedetre gondoljon nyájas olvasóm. Nagymamám nevezzük tárgyilagosan Jagus-nak - így hívták rokonság szerte, nem ápolt túlzottan gyümölcsöző diplomáciai kapcsolatokat édesanyámmal. Szinkronban jelentgették fel egymást olyan bűncselekmények tárgykörében mint pl. ki rakta a másik ajtaja elé a bevásárló szatyrát, ezzel zavarva a szocialista együttélés szabályait. Tehát tök jól el voltak. Mégis én mint az élet területén keveset tapasztalt akkor tájt kb.6-7 esztendős kis srác szívesen jártam be a nagyihoz. Mindig csinált nekem spenótos palacsintát amit szívből utáltam. Viszont volt mellette sparhelten készült pogácsa, finom húsleves hús nélkül, sárga barack amit a nagyi a szüleim fájáról lopott el. Ez mellett valami leküzdhetetlen varázs sugárzott a konyhából ahol én nagy párnán ücsörögve nézegethettem az Autó Motor magazin fekete-fehér képeit. Közben nagypapa az asztalfőn ült, olvasott. Ha már enni nem kapott, valamivel el kellett üsse az időt. Szünet nélkül szólt a Kossuth-rádió, aminek műsorkínálata a Szabó-családra összpontosult. Tehát a (varázs) adva volt, és én jól éreztem ott magam. Bizonyára nem kerülte el figyelmeteket azon megjegyzésem melyben utaltam rá édesanyám és Jagus nem túlzottan szívlelték egymást. Ezen érzületük közérthetőbben lefordítva annyit jelentett utálták egymást mint a szart! Anyukám ezt igyekezett a tudomásomra hozni oly módon gyermeteg lelkemet nem meg sértve jelezte nekem többször, ha át megyek a nagyihoz nagy valószínűséggel úgy meg fog verni összefosom magam. Én ilyenkor koromat meghazudtoló bölcsességgel és áhítattal tettem le minden esetben az esküt amit nagyrészt estére mindig elfelejtettem. Aztán eljött az egyik nap amikor anyukán szemléltette mi fog velem történni ha mégis véletlenül átkalandoznék. Kedvenc macimat mészárolta le, módszertani eligazítást tartva. Értettem a szóból. Az első adandó alkalommal amikor hátat fordított már suhantam is be a nagyihoz. Tömtem magamba a pogácsákat, csodáltam éhségtől szédülő nagyapámat, és kotortam ki azt a kurva spenótot a palacsintából. Közelgett az este, jött értem anyukám. Széles bájmosoly a mama és nagymama arcán (máig nem értem kinek szólt az előadás) és csevegésbe kezdtek mint a legjobb barátnők. Ez engem nem zavart egészen addig a pontig amíg anyukám be nem jelentette na Zolika most aztán usgyi haza. Itt jöttem én a stratéga. Azonnal panaszáradatot zúdítottam Jagus felé jelezve neki nagy valószínűséggel közeleg lemészárlásom pillanata midőn hazatérek. Azonnal politikai menedékjogot kértem. Milyenek a felnőttek? Jagus és anyukám mosolyog, mindketten a fejecskémet cirógatták milyen élénk is a fantáziám. Tovább csevegtek még vagy 10 percet részben engem is megnyugtatva mindkettő oldalról testi épségemet veszély nem fenyegeti. Boldogan csaptam anyu markába ha így szeret mindenki mindenkit, örömmel térek haza. Bizonyára félreérthettem valamit. Hazamentünk, ami azt jelenti hogy át mentünk egy másik lakrészbe. Ott aztán ami a csövön kifért! Artikulátlan üvöltés kíséretében mindennel ütött ami kéznél volt. Gondolok a Zsiguli vezérmű lánctól az Ezer Mester havilap keménykötésű borítóján át, a Balatonról hazahozott vitorlás hajó makettjéig. Többször mostak fel mert elájultam (túlzok) utalva rá a jövőben jól gondoljam meg kihez legyek lojális. A lojalitás tárgykörében mai napig vívódom a világ nagy kérdésein.

Ifjú keresztény életem

Következő történetem ifjú felnőttkoromhoz datálódik amikor kijött Paul Mccartney Press To Play szólólemeze. Magyarország készülődött a rendszerváltásra, én meg csípős ecetes nadrágszagot árasztottam minél többször fura álmoktól gyötörve ébredtem. Álmaim akkor még kivételesen CSAK! nőkkel voltak kapcsolatosak. Történt egyszer öcsémmel sétálunk Vácon a főutcán. Békésen trécselünk mindenféle marhaságról amikor egy porondon látom nagy tömeg közepette valaki mint a Brian élete c. filmben szól a tömegekhez. Öcsémnek ez nem tűnt fel mert belelovalta magát az (úgy is megtanulok motorozni) elképzelésébe. Nekem legyökeredzett a lábam. Talán emlékeztek még rá, ez volt az utcai evangelizálások nagy korszaka újdonsült vallási gyülekezetek részéről. Ki az első aki felteszi a mancsát mihelyst el hangzik a "TÉRJETEK MEG!" felhívás? Bámulatos, kezdesz kiismerni olvasóm... Kobra megy fel a színpadra, tapsvihar a nézőseregből. Követ engem még vagy kettő- három ember egyik az öcsém, akit húzok magammal. Hogy nagyon ne ragadjak itt le, a "pásztor" ott a színpadon a sokaság közepette engem térdre rogyaszt, imádkozik értem, még aznap megkeresztelnek rítusaik alapján, és nyomban egy lettem közülük. Amire odafigyeltek, kirendeltek mellénk újak mellé mentorokat, akik segítettek a kezdeti lépéseknél tanácsokkal. Engem némelyik javallat elrémisztett. Például nem beszélhetek csúnyán. Nem cigarettázhatok. Nincs több Beatles (tudtátok hogy John Lennon volt az ördög?) és elég sok tekintetben megváltozott az életem, egy időre. A mi mentorunk hogy a kapcsolattartás könnyebb legyen az én egykori osztálytársam volt a K. Zoli, akit egyébként általános iskolában ha stresszes napom volt csapkodtam. Újabb próbatétel, ezt a jövőben nem illik tennem. K. Zoli eleinte megtisztelőnek vette a titulust hogy minket átyolgathat, de már az elején vakarta a fejét. Megkérdezte tőlünk mi az amit nagyon szeretnénk elérni? - mint jelezte ebbe belefér a repülés is mint a madaraknak, meg fura óhajok például a fa ugorja át a hegyet (igaz utóbbit mosolyogva mondta) minden csak hit kérdése. Az öcsém megragadva az alkalmat jelezte, szeretet volna venni egy Simson-t és megtanulni motorozni, sikeresen KRESZ vizsgát tenni. K.Zoli rebeg egy röpke imát - megoldva! - irány a járműbolt! Mindenki nagyon BOLDOG annyira, hogy az öcsém ujjongva meséli - nehogymáá! csudába a Simson-nal! ETZ fog venni. Az nagymotor, csak még hitetlen korában nem merte volna kijelölni célként. K. Zoli dob egy Hallelujaht! - én nem tudtam akkor mi az, rövid tájékoztatást követően már én is azt kiabáltam. A tájékoztatás értelmében bármit kívánsz ha a kétkedés csírája nélkül elfogadod hogy megkaptad akkor az már teljesült is. Olyankor illik hálát adni az úrnak! Na és te Zoli (ekkor még nem a "Kobra" volt a nevem ) - mit szeretnél? - kérdi K. Zoli akin nem tűnt fel nekem az aggodalma ami azért hite dacára bujkált benne mint mentorunkban a nem egyszerű Solymosi-fivérek kalauzolása terén. Megszólításom kapcsán évezredes álmomat vetettem fel jelezve, nekem ilyen motoros terveim nincsenek - hiába, bennem még maradt valami a realitások mezejéről. Én beérem azzal ha tudok vízen járni! K. Zoli itt lenyelte a nyálát, ergó elkezdett fulladozni, de az öcsém már visította a Hallelujah! -t, én szintén Hallelujah-tam, K. Zoli is csatlakozott egy röpke tanácstalan másodperc után mely észrevehető volt, de a kétséget ifjú szívünkbe nem ültette el. Öcsém megvette a motort. Amikor hazavittük édesanyám az elmúlt napok hatása ellenére is megdöbbent. Lacika (így az öcsémnek) ez a motor 11-szer akkora mint te. Hogy fogsz ezzel levizsgázni? Könnyen! - így az öcsém. Kitaláltad, már üvöltöttem is a másik szobából Hallelujah! - ami kezdte bosszantani édesanyámat. Hiszen fel sem tudsz rá ülni! - jelzi a még pogány édesanyám mire öcsém - minek?! Majd a vizsganapján ráülök, addig elég ha imádkozok hogy sikerüljön a vizsga - ragyogó tekintettel üvöltöm: Hallelujah! Így telnek el napok, hetek, Bibilia tanulmányozással, imádkozásokkal. Amikor az öcsém szinte nulla óra vezetési gyakorlattal megjelenik a rutin-pályán a vizsgabiztos előtt. Mielőtt élesben mennének öcsémen kívül mindenki gyakorol. Öcsém és én Hallelujahzunk. K. Zolit is meghívtuk a jeles eseményre, sajnos pont programja volt, nem tudott eljönni. Öcsém következik. Motorra felpattan, elindul, az első sor bóját kiüti, neki megy a vizsgabiztos gépkocsija oldalának, majd nagy gázzal felborul mint a büdös bogár! Közben én Hallelujahzok szünet nélkül, nekem akkor már hetek óta semmi kapcsolatom nem volt a valós világgal. Pedig akkor még internet sem létezett. Mindkettőnk meglepetésére öcsém megbukott. Pontosabban fogalmazva az öcsém hamarabb felfogta, engem egy darabig ráznia kellett a karjaimnál és üvöltöznie velem istenkáromló módon mire rájöttem, bizony a testvéremnél hitbélileg valami megroppant. Otthon édesanyám visszakapta az egyik gyermekét testben és lélekben. Öcsém mint minden normális gyerek ismét AC/DC-t hallgatott, ismét összeveszett a szomszédokkal, sörözött meg cigizett, készült a következő vizsgájára, és időt szakított rá hogy pofán vágja K. Zolit. Jómagam még delejes korszakomat éltem és szünet nélkül imádkoztam az öcsémért. Öcsém kérte ne tegyem, mert azért fog megbukni! Én imádkoztam, és öcsém megint megbukott. MONDTAM ÉRTEM NE IMÁDKOZZ! - üvöltötte, viszont a Hit bennem már akkor azt hittem visszafordíthatatlan teret nyert. Közben jómagam meglátogattam K. Zoli prófétámat, talán emlékszem még rá nekem is volt egy kérésem anno - kérdeztem tőle mi történt, csak nem balesetet szenvedtél? Az arca tele volt monoklival. Jelezte nem, csak találkozott az öcsémmel - megint. Érdeklődtem mikor szaladhatok át a Dunán Tahitótfaluba Vácnál? K. Zoli érdeklődött elég nagy-e a hitem hozzá? Bólogatok, mire ő tanácsolja előtte tegyek próbát a fürdőkádban otthon. Hazamegyek, imádkozom, levetkőzök, és beleállok a fürdővízbe. Ott állok anyaszült meztelenül, velőtrázóan ordítom Hallelujah! - édesanyám rám nyit aztán elszalad. Mondom az öcsémnek a csodát, álltam a víz tetején, nem fulladtam meg! - mire Ő valamit rebesgetett hogy bokáig ért a víz, de ezt én nem hallottam meg. Másnap meglátogatom K. Zolit és újságolom a csodát, miután utolértem mert valahová sietett pontosabban szaladt előlem, pedig megbeszéltük a találkozót. Mesélem neki tudok vízen járni, mindketten Hallelujah-zunk, csak Ő olyan furán. Mondom neki most élesben a csónakház stégjéről startolok ruhástól, a kétség szikrája nélkül. Meghívtam az eseményre K. Zolit de megint nem ért rá. Jómagam megyek le a stégre, jó sok ember körülöttem, mire én a legtermészetesebb Zeffirellit megcsúfoló filmbéli klissével lépek a vízszínére. Persze azonnal belebicskáztam a Dunába, csak azért nem mentettek ki mert derékig ért a víz, meg látták hogy nem kár értem. Hazamentem. Öcsémért nem imádkoztam többet, át is ment a vizsgán. K. Zolit én is kerestem, ennek vagy 30 éve de azóta sem találom. Néhanapján ha arra megyek amerre lakik látok egy szaladó figurát, az öcsém szerint ő az.

Negro

Negro, a torok kéményseprője. Tegnap gúnyolódtam valakin (tudok nagyon rohadék lenni) - mire mondja a párom, meg fog verni az Isten mert rosszindulatú vagy. Mondom anya defekt 20.000 ft, nyomtatóból kifogyott patron 16.000 ft, szerintem mai napra pont elég az istenverésből. És ekkor belém hasított egy emlék. Emlékszel amikor rosszindulatú voltál anya? Amikor okádva röhögtél? Ezt az "okádva röhögést" kérem szó szerint érteni. Felhívom a gyenge gyomrúak figyelmét, olvassanak más posztot. Én szóltam. Történt az Úr 1992.- ik esztendejében hogy anyukám nagyon elfáradt. Úgy gondolta lepihen szusszanni. Még Vácon laktunk egy panelház negyedik emeletén másfél szobás lakásban 36-an. DÖG meleg, hiába a kereszthuzat meg a 10 percenként zuhanyozás. Négy emeletes épület legtetején lakni hasonlatos ahhoz mintha kicsit megmártóznál a rántott húsok között a serpenyőben. Mama lepihen, teljes hosszában elnyúlik az ágyon. Szerető családja pedig leültünk az asztalhoz és elkezdtünk zsugázni. Az idilli kép mindennapos volt, csak ami ezt követte az éget bele a memóriámba. Nem csak az enyémbe. Jön be a szobába Negro, a mi drága kicsi közép snauzer szakállas félistenünk annyira imádtam. Szabad ki-be járása volt minden helyiségbe, lévén jól nevelt három nyelven beszélő igazán közösségi ebecske volt. Tett vett a lakásban mi pedig a szoba asztalnál kártyáztunk. Szeretném ha filmszerűen látnátok magatok előtt a jeleneteket, nem tudom miért jó nekem ha nem fogtok ma enni, de aki kommandós az velem tart. Szóval az asztal olyan magas volt hogy semmit sem láttál a lakásban tőle, főleg nem az ágyat amin a mama édesdeden szunyókált. Megy a zsuga, életemben nem nyertem egy partit sem, amikor Bishop elkezdi rángatni a karomat. Bishop az asztal szélén ült, rálátással a világra. Kérdem Bishitől (öcsém) mi a fasz bajod van? - ő somolyog - aki ismeri tudja milyen ez nála. Mondja ajajj - jaj, azt hiszem nagy a baj. Nézünk rá kérkedőn, mi lehet a baj? Fürkészem Bishi pofázmányát, alávaló szemét vigyor van rajta, ebből levágom itt beleszartak a ventilátorba. A valóság nagyságrendekkel borzasztóbb mint gyanakvásom mértéke. Kérdem mi történt Bishi? Mire legyint - ááá ... már úgyis mindegy. Látom a szeme sarkából nézi anyukánkat. Kicsit felemelkedek az asztaltól és roggyant térdekkel félig állva megkövesedek mint egy Bibliai alak. AZTAKURVA - mondom, HÚÚÚ - bazmeg! - és visszahuppanok. Mi a faszt csináljunk? - kérdem Bishit, aki azonnal rávágja, szerinte emeljünk tétet , izgalmasabb legyen a party. Sziprom emelkedne fel, karjánál visszahúzom Őt. Mondom neki nem baj ha mindenről nem tudsz. Hidd el, ezen élmény nélkül kerekebb lesz az életed. Bishop röhög már, ott ül az asztalnál Bishop akkori barátnője is aki felpattan, meglátja amit mi láttunk és azt mondja - HÜLYE BUZIK! - menjetek a picsába! - és kirohan a szobából. Bishi azonnal le is cseszi ne kiabáljon, legyen tekintettel arra hogy alszik a mama. Sziprom nem bírja feláll, és pár másodperc után megfordul és kihány az ablakon. A negyedik emeletről. Gratulálok, mondja is Bishi, ez aztán a neveletlenség. Na kérem, hogy ne csigázzam tovább. Amikor Negro kutyusunk bejött a szobába, előtte megtömte a bendőcskét jó fajta faszse tudja mivel. Általában amikor elcsapta a gyomrát öklendezni szokott előtte, de most ez a fázis kimaradt. Mint szerető öleb felkuporodott a mama mellé az ágyba, (nem ússzátok meg és nem finomítok) a párnájára, és premier plánba nyakon hányta a mamát. Majd nézett ki bambán a fejéből. Szipor még mindig okádik, kurva jó, ez a legegyszerűbb, a felelősség megint a kettő fiút terheli. Bishi kissé tanácstalan, suttogja - fúj Negi, szégyelld magad. Mondom - figyelj öcskös, ezt meg kell oldanunk. Nem menekülhetünk el, és amiről a mama nem tud, az nem fáj neki. Még alszik. Valahogy le kellene sikálni az arcát, mert a matéria már erősen habzik a szája mentén végig le a nyakán. Nem tudom mit álmodhat de nem lennék a szereplője a történetnek. Itt különböző verziók ötlenek fel. Szipor javaslatát azonnal elvetjük miszerint illő lenne felébreszteni mielőtt bele nem rohad a lébe szegény anyám feje. Mondjuk neki ha nincs jobb ötlete okádjon továbbra is ki az ablakon. Bishi barátnője elmenekült, de időközben visszajött, és 10 másodpercenként ki-be lépked a szobából, mintha ezzel bármiben is a segítségünkre lehetne. Mondom én mint stratéga, hidegfejű profi, fogjunk egy 50 literes lavórt, töltsük fel vízzel, lehetőleg forróval, és zúdítsuk a muter nyakába. Valószínűleg felfog riadni, de majd kidumáljuk magunkat hogy bevágott az eső az ablakból. Sehogy egy felhő - mondja a Bishi - látom baszki, jelzem. Majd azt mondjuk az egész felhő a nyakába esett. Nem jó, mondja, és mint egy görög filozófus tartja az állát töprengésében. Szipor okádik, Bishi barátnője végeláthatatlan köröket tesz a folyosó és a szobaajtó között. Ekkor az élet adja a megoldást. Negro elkezdi fellefetyelni a saját hányását a mama nyakáról. Anyunak biztosan erotikus álma lehetett ettől mert mosolyog. Nézünk egymásra az öcsémmel és mondjuk, - mi baj lehet ha mindenki boldog? Rángatom Szipor karját mondva - nézd hogy örül a mama, mosolyog - mire Szipor feleli - elválok ! Megkomolyodik az arcom és kérdem - kitől? - még házasok sem vagyunk. Bishivel önelégülten gyönyörködünk a természet konfliktusmegoldó varázsában, suttogja az öcsém - jó kutya, ott se hagyd ki, ügyes kutya, apának csillagszórója edd csak meg. Szipor sugárban hány, Bishiné kikoptatja a linóleumot a folyosón ahogyan körbe rohangál saját tengelye körül. Mi ketten Bishivel ülünk az asztalnál, nézzük a folyamatot, és csipegetünk szendvicset önelégülten. Ekkor ér Negróka a mama szájához, és nyelvével behatolva abba egy elegáns mozdulattal kikotorja anyukánk szájpadlásáról a tartalmat. Na erre felriad a mama. Bizonyára úgy vélte egy Humphrey Bogart film szerelmi jelenetében volt a főhős álmában, és kereste a sármos színész pillantását aki helyett egy fekete pofájú, hányadéktól csatakos szakállas kutyát látott maga előtt kettő centiméterre, aki belevágott az arcába még egy szeretett teljes nyelves bablevest. Mama felugrik, kapkodja a levegőt, nem fogta fel miről van szó. Én székkel együtt felborulok és beesek az akvárium mellé a sarokba úgy röhögök. Bishop (itt tényleg legény volt a gáton) a mama előtt a karjaival hullámmozgást végez, előre és hátra lépdel közben mondja - feküdj vissza mama ez csak álom, aludj tovább. Szipor rugdossa az oldalamat mert röhögő görcsöt kaptam. Bishopné ordibál -hülye buzik! - kissé szegényes a szókincse a lelkemnek. Mama felugrik és tök összefüggéstelenül kiabál olyanokat - mint "mi ez!? Édes istenem! Hogy nézek ki!?" - utóbbi kérdését igyekszem túlkiabálni - mint akit lehányt a kutya! - fetrengek a röhögéstől. Szipor már mozdulni sem mer. Anyu kiszalad a fürdőszobába, beugrik a kádba és telefonál a zuhanyrózsával, közben öklendezik. Ekkor kerítette hatalmába a jókedv Bishit is, aki vihogva mondja ha nem hisztizett volna a mama és nem ébred fel, sosem derült volna ki a turpisság. Közben simogatja Negrót és mondja - okos apa szeme fénye. Mama napokig nem szólt hozzánk, valamivel megbánthattuk. Tök úgy nézett ki mint aki megsértődött volna. Többször felemlítettük ezt a közösség formáló eseményt utólag, a mama sosem kacagott olyan tiszta szívből mint én most például, miközben leírom azt.

Pokolban

Talán mindennek ez lesz a vége ne röhögj lehet hogy nem nekem hanem neked! Képzeletem egy messzi-messzi talán sosem létezett dimenzióra nyargal, legalábbis nagyon remélem. Igaz a sors már próbálkozott néha, eddig mindig megúsztam. Volt hogy az őrzőangyalom megkérdezte te Kobri, délután meccs lesz a mennyországban, nincs ki a csapatunk rá érsz? Hárítottam sosem tudtam focizni, így megúsztam. Viszont az egyik alkalommal ha nem jön össze megkrenyálódok. Éppen szerelmeskedem Sziporral otthonomban amikor megrökönyödve veszi tudomásul visszatért a merevedésem. Pár másodperces öröm után kitűnik az hullamerevség. Megdöglöttem. Nagy fényes lépcső, megyek fel a Felhők fölé (a felhőbe már nem engednek be) és ott állok az útelágazásnál. Mennyország balra, pokol jobbra. Mindig balos voltam. Éppen slattyognék tovább amikor utánam kiállt egy hivatalnok - hé te fasz! Gyere csak vissza! Mint új helyeken itt is megszeppenek. Visszasomfordálok és köszönök - csókolom. A lény fura szerzet, mondja - felütünk egy könyvet, abban benne van tetteid alapján hová tovább. Kissé izgulva lépkedem mögötte, leemel a polcról egy könyvet és fellapozza a Solymosi Zolinál. Összecsukja és mondja - minden jót, pokol. Majd aprólékosan citromfát kezd el metszeni. Ühhüm - nyögök, köhincsélek - elnézést, biztos hogy rólam van szó? Rám néz unottan, a Solymosi nem egy tucatnév mint a Kovács, Lakatos, elég egyedi. Te vagy az, na húz a picsába! Elnézést - kérdem, nekem ez eléggé fontos lenne, és már történtek bakik. Nem néznénk utána tényleg én vagyok-e? Kurva hétszentségit! - mordul fel, és ingerülten megy a polc felé. Lapoz és kezdi. Emberbarát, toleráns, jólelkű. Bólogatok. Ja, ez a Somogyi bocsi, Solymosi Zoltán igaz? Lapoz párat és folytatja. Szereti a Beatlest, a káposztás tésztát vágott és nem reszelt káposztával. Alkoholista, három gyerek apja. Zsaru volt sokáig, nyugdíjas lett. Infarktus következtében hullott el, mert - és röhög a szemét - nem bírta a rock and rollt! Törölgeti könnyes szemeit a vihogástól azon filozóm szabad-e felrúgni? További kérdés? - néz rám - mire én, mit ír hol volt rendőr, és mennyi ideig? Rácsap egy csengőre, kettő fogdmeg belép. Kettő ördög. Egyik a Béla, másik Géza a motoros. AZTA kurva, szevasztok gyerekek, annyira jó látni titeket! - hebegem alig hihetően. Béla én nem úgy gondoltam a sok szemétkedésemet remélem tudod. Géza - de ő közbe vág, Kobricsku most szopni fogsz! Ráadásul sokáig fog tartani, bő nyállal fogod csinálni, miközben - menj a picsába! - üvöltöm, legyünk túl rajta. Elindulok velük oldalukon miközben Géza egyfolytában szurkál egy grafitceruzával. Nézek rá és kérdem - bebasszak egyet? Jól van na, szomorodik el. Béla, Bélám - hízelgek, mi igaz abból hogy a mennyország dögunalom míg a pokolban sok a haver? Béla gondolkodik és feleli tulajdonképpen így van. Igaz először fura helynek tűnik, meg vannak szar pillanatok de úgy összességében kilehet bírni. Meg tudod Kobra amekkora geci voltál világ életedben sok választási lehetőséged nincsen. Egyébként nekem tetszik, mondja. Vaskos kapuhoz érünk, kinyílik. Hatalmas fürdőmedence, mindenki derékig bemártózva, szivaroznak, koktélokat hörpölnek. Kurva jó, csak nem víz van a medencében benne hanem szar. Bélám, annyira elvagyok keseredve - mondom, de vigasztal ez van, ne szomorkodjak. Beleülök a medencébe, lehányom Gézát, nem voltam gyakorlott a szarral teli medence party-ban majd rágyújtok és iszom a sörömet. Tulajdonképpen -említem Bélusnak- rosszabbra számítottam. Éveket lehúztam a rendőrségen, ahhoz képest csuda se tudja. Ekkor berohan Lucifer és elordítja magát -cigaretta szünetnek vége! Merüléshez felkészülni!

Alfa és Omega

2019.04.16