Szöszmöszök

Lelkivilágom emlékezetének lenyomatáról szólnak iménti bejegyzéseim. Lássuk csak ömlesztve. Azzal kezdem amire képes és amire nem képes az internet. Apám kurvájával folytatom. Aranygombok. A kauciók rejtelmei. Hallottatok már a Bibasról? Nyájas olvasóm te cigarettázol? Ede a barackokat szereti. Édesanyám serpenyője is megér egy misét. Akárcsak édesanyám és édesapám utolsó sétája. Életem egyetlen bontatlan sörére is emlékezem. És az első szerelemre. Terike aki gyermekként tapasztalta meg az emberi sorsot. Erzsike egy darab belőlem. Félrement levél a közelmúltamból. Charlie Kobra egyik angyalával kapcsolatban mereng önnön magát sem értve. Imádom a grill csirkét. Szipor pedig a muskátlijait melyek országos ismertségre tettek szert egy írásom kapcsán. Himnusz a kutyás nőhöz. Ne féljetek a légkondicionáló berendezéstől. Azt is mondták már nekem legyek én a folyó! Ha már folyó, Kismaros Duna partja. Egy rügyet ejtő vonzalom derékba törése. A rutinműtéteket követő lábadozási időszak varázsos milliőjéről. Satufék, életem egyik legbecsesebb ajándéka. Első tanárnőmhöz hódolatom szavai. A végén pedig párizsis kenyér a vajas űrháborúban.

Amire képes és amire nem az internet

Öcsém a Bishop mondja nekem az emberek lassan mindent az asztaluknál, számítógépük előtt végeznek. Onnan dolgoznak, ott vásárolnak. Eltöprengtem. Filmet néznek, tájékozódnak a közélet iránt (fotelforradalmárok ) Megállapítják hogy Horthynak hálásak a zsidók. Amatőr történészek. Mint ahogyan amatőr művészek is. Kibontakoznak, verseket novellákat írnak. Némelyik nem is rossz. Vannak akik vádiratokat fogalmaznak, mások pedig megosztják azt ha egyezik aktuális világnézetükkel. A közösségi térben bemutatnak a világnak magukról egy képet ami a fizikai ismerőseik vigyorogva tekintenek. Például mennyire nagyszerű társak. Milyen ígéretes party-k. Barátságokat kötnek. Szerelmesek lesznek. Pletykálkodnak, áskálódnak. Alakoskodnak, játszmáznak, kiközösítenek. Áll szövetségeket kötnek. Húznak az erősnek tűnőhöz, eltaszítják akit gyengének vélnek. A lényeg, profitáljanak a széles-sáv minden egyes rezdüléséből. Vannak akik férjektől feleségeket, feleségektől férjeket vesznek el. Van hogy "csak" a lelküket, de azt az utolsó olyan cseppig ami még átfér az USB-kábelen. Teszik szép szavakkal hogy aztán otrombán érjen végett mindkettő oldalt szinte minden. Férfiak játsszák az okost, nők a szépet. Lelki-sérült emberek kiáltják rád elvárásaikat, képmutatóan. Ha egyszer beszálltál a körbe rááll a vércukrod. Függő leszel. Nehéz sokaknál lehetetlen belőle kiszállni. Bolyongsz a neten, csoportok és oldalak között. Közben elgazosodik a kert, lemegy a nap, elmúlnak az ősz aranyszínű percei. Bele sem gondolsz, őszintén egy valamit oszthatnál meg magadról, hogy ülsz a számítógéped előtt, csodálod az ősznek színét, de fogalmad sincsen az illatáról. Az illata neked már nem számít, az nem megy át a neten. Emlékszel még rá hogy fenséges, de te már így éled meg. Hát nem szépséges? Emlékszel még rá milyen az illata az avarnak ? Hogyan csillog a gesztenye? Fénylik a gesztenye. Midőn írom mindezt megjelenik mögöttem Szipor, tartja felém a leveses kanalat és háromszor (soha nem kétszer és nem négyszer ) háromszor fújja meg a levest mielőtt megízlelem. Össze ne égessem a pofámat! Na erre - sem! - képes az internet.

Apám kurvája

Emlékszem nem ért minket nyílt égből villámcsapásként hogy a fater lelépett. Természetesen a kurvájához. Voltak előzményei, családi perpatvarok. Egyik nap arra ébredtünk az öreg megelégelte az otthoni cirkuszt és elköltözött. Megesik ez a jobb családokban is, kiborul a bili. A mi családunk meg minden volt csak jobb nem. Innentől kezdve mi gyerekek kemény ideológiai nevelésnek voltunk alávetve otthon. Apánk egy rohadék aki azt sem érdemli meg hogy éljen. Még az emléke is ki irtandó. Természetesen a gyerektartás az jár, a ház is amiben éltünk jogos jussunk még ha az apánké is, de minden este áhítatba merülve zsolozsmát adott elő a mama a fater mint szemétláda bekezdésű tananyagból. Kimeríthetetlen témakör volt. Volt viszont egy még nála is szörnyűbb főhősünk, ez pedig "apátok kurvája" a Piri. Mert így hívták a nyomorultat. Olyan történeteket adott elő a mama hogy én a magam 12 éves és az öcsém a maga nyolc éves mimóza lelkünkkel teljesen berosáltunk. Nem értettük ez a gonosz némber hogyan lehetett olyan aljas hogy mindazt a szörnyűséget elkövesse amit a mama részletekbe menően kifejtett. Volt abban minden. Az a nő miatt éhezünk, járunk rongyosan iskolába. Miatta nincsen fűtés a lakásban, miatta türelmetlen és miatta ordít otthon a mama, amiért néha bocsánatot kért - túlzásba azért nem vitte. A mi szemünkben tehát kezdett alakot ölteni a sátán képe Piri személyében akit sosem láttunk. A válás után talán kettő vagy három évre egyszer betoppant a fater húsvét napján. Kérdezte elmegyünk vele locsolkodni? Nálunk ez régen nagy hagyomány volt. Mindig a faterral mentünk. Nagyon örültünk meg hát a kis érthetetlen - áruló - lényünk még nem teljesen szívta fel a mindennapi tananyagot hogy utálnunk kell szívből a fatert, ezért elmentünk vele. Nem kétlem pár sarokkal lemaradva a mama is követhetett minket. A szokásos ismerősökhöz mentünk majd dél körül megérkeztünk egy addig ismeretlen helyre. Ott egy nő várt minket. Nagyon megörült nekünk. Röpdösött körülöttünk mint a muslica, azt sem tudta mivel kedveskedjen. Nagyon jópofa volt, aranyos. Aztán úgy délután körül engem félrehívott (én voltam a nagyobbik) és egy külön szobában leültetett. Mosolygott, megsimogatta a fejemet és ezt mondta - ne haragudjatok rám... Majd elsírta magát. Ez a nő volt a Piri, a fater "kurvája" - akit később feleségül is vett a papa majd tőle is elvált. Felnőttként több embert megismertem a lépcsőházban ahol évtizedekig lakott a Piri. Mindegyikőjük azt mondta a világ legrendesebb nőjeként ismerték a fater második feleségét. Ma már nem él, hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el.

Aranygombok

Öcsém mesélte, marhajó! BESZ@RTOK! Bishinek van egy háza amit kiad albérletbe. Nyugi adózik utána, nem úgy mint te! (bocsi ha te is) Tehát kiadta a kérót egy szép fiatal lánynak, aki rá kettő hónapra a tél elején bejelentette felmondja az albérletet félidőben mivel összeköltözik a barátjával. Méhét feszíti a vágy! Éjt-nappallá téve benedvesedve éli napjait. Mondja a Bishi rendben, sosem volt a hazai népességpolitika ellensége, viszont a szerződés értelmében a kaució terhére elszámolnak. Lévén augusztusban kitudta volna adni a lakást olyannak is, akinek a méhlepénye jelenleg nem bugyborékol a vágytól. Most viszont valószínűleg fél-évig nem talál albérlőt. Olyat igen mint olvasóm mint te lennél, de olyan meg nem kell! Szemmel láthatóan a csaj nem örül. Bishop másnap csengőszóra ébred és kinéz az ablakon. Látja valami kosztümös film szereplője ácsorog a kertkapunál. Bishop lemegy s látja ott áll előtte egy huszár. Aranygombokkal a kabátján, fényes-csizma, tollas-kalap, hülye arcszerkezet. Bishop körbenéz azt hiszi én szopatom, én szerveztem neki valamit. Bishop kinyitja a kiskaput mire a faszi elkezd szavalni verseket miközben mutatóujját az égnek emeli. Aztán részleteket ad elő a Bánk Bánból, légzongorán Liszt-műveket játszik és az ünnepély zárásaként elénekli a szózatot. Bishop néz értetlenül ahogyan alapból kávé előtt szokott, ekkor bemutatkozik a faszi. Bishi albérlőjének a faterja természetesen turbó-narancsos kivitelben érzelmekre ható koreográfiával jelezve hagyjuk el a kaucióból való levonást. Bishi elkezd röhögni, majd kellő pátosszal visszakérdez: "ne szopass!? Nálatok lelkeseknél ez tényleg bejön?!" Majd nyitva hagyva a kertkaput int a kutyájának: "SÁTÁN! meló van!" Így vette kezdetét a reggeli nemzeti vágta.

Bibas

Amikor megszökik egy dallam. Bizonyára ismert előtettek a jelenség, kiválasztotok egy csengőhangot a telefonotokra és a kedvelt dal idővel idegesítővé válik. Hiszen ki ne utálná meg a Beatles bármelyik melódiáját ha az elején meg kellene mindig szakítania mert ordítozni akar vele a főnöke? Vagy például amikor szerelmes vagy. Szerelmed alanyát társítod egy melódiához. Aztán évek múlva amikor már minden csak emlék, amikor te az emlékeid útján takonyba burkolózva éppen szentimenzionálsz (nincs is ilyen szó!) miközben egykori kedvesedet party-ba dugják új-barátai, felcsendül számodra a dallam. Neked azonnal beugrik ahogyan futottatok a tengerparti alkonyban kéz a kézben. Igaz hogy sosem történt úgy, viszont láttad egy filmben és számtalanszor eldicsekedtél vele a facebook-on amit mindig kis szívecskékkel honoráltak azon ismerőseid akiknek szerelmes verseit te magad is magasztalni szoktad. Nos, ezen dallamok velünk maradnak örökre. Nekem az egyik legkeresettebb dallamom édesanyám egyik sokat dúdolt melódiája volt. Egész gyermekkorunkat végigkísérte amint az öcsémmel éppen ettünk, ittunk, aludtunk, stb. stb. és édesanyánk a legváratlanabb pillanatokban feldalolt (ORDÍTOTT!) és szó szerint emlékszem rá:" csúúúzos a dereka!de a Bibas nem akarja!" melódiácska. Évtizedekig hallgattuk. Tulajdonképpen a dallam adott volt, a szöveg viszont nagyjából ennyi, amit édesanyám (isten nyugtassa) addig dalolászott amíg el nem fáradt. Hogy honnan a csudából vette mai-napig nem tudom. Pedig nagyon szeretném tudni mert az a dal az örökségem. Mint ahogyan családom nem könnyen feldolgozható múltja is örökségem édesanyám beszámolója szerint Horthy a rokonom, apai ágról Petőfi Sándor is. Édesanyám ezeket ki is nyomozta levéltári adatokra támaszkodva. Szerintem külön kinyomtatták neki amit tudni akart, csak megszabaduljanak végre tőle. Aztán az is meglehet igaza volt. Ez esetben fura belegondolnom hogy ilyen ősökkel áruházban vagyok biztonsági-őr. Nem interjúkat kellene adnom magazinoknak? Maradva a dalnál. Számtalanszor kérdeztem rá édesanyámra: - mama, ez mi a franc? Ugyanis a mama ezt énekelni kezdte ha megszólalt a rádióban Vivaldi négy-évszakja meg akkor is ha az AC/DC Thunderstruck őrjöngése. Mama szeme felragyogott, kékítőt oldott nyomban az ég vizébe, és azonnal belecsapott a léghúrokba. Torkaszakadtából énekelte : "csúúúzos a dereka! A Bibas nem akarja!" Fenomenális volt. Öcsémmel sokat töprengtünk rajta a Bibas valószínűleg egy népdalhőshöz hasonlatos néptáncos, darázsderekú hölgyemény lehet akinek habár a dereka csúzos, mégsem engedi magát megdugni. Mert nem akarja! Írtam én ezt már You-tube-ra is semmit sem adott ki. (jujj de ravasz vagy, írod a Google-ba látlak ám!) Így történt hogy életem dalát magával vitte édesanyám a túloldalra. Annyi elvarratlan szálat hagyott maga után kettőnk között hogy többek között ezt is egyszer ki kell veséznünk ha eljő az idő. Meglátom majd a nagy fényt, belépek az alagútba, mindenhol lelkek és az egyik felkiált - FIAM! Itt vagyok! Nagy fekete szemei kettő nagy könny-ömleny, sikítja miközben tárt karokkal hadonászik felém: "csúúúzos a dereka! A Bibas nem akarja!" Nem barátaim, semminek sincsen vége. A dal folytatódik, csak máshol.

A cigaretta ára

Hagyd el a cigarettát. 1100 Ft/nap - 33.000 Ft/hó - 401500 Ft/ év. Te mire költenéd az összeget ha nem lennél olyan hülye hogy: 1. nem tudod lerakni 2. sosem szoktál rá tehát nincsen mit spórolnod. GONDOLKOZZ ! Tippek Kobrától: 217 kg párizsi - 1911 doboz Dreher - Viagra doboz / 12. pirula = 811 dugás. Orális szex prostituálttól (nőnél) átlag mai áron óvszerben 10.000 ft tehát = 40 alkalom. - 1431 db. Orbán Viktor könyve "Egy az ország" címmel. 1431 barátodnak örök emlék. - 10.025 db 25 kilogramos kiszerelésben Derecskei Rozsika (80 % Zöldrozs, 20 % olajretek) zöldítő/zöldtrágya vetőmag keverék. 2005 db kinder tojás - 1336 db Rothmans Of London szivarka. 15 darab gyorshajtási lehetőség traffipax - 321 doboz aranyérkenőcs.

Ede az ősember

Nem teljesen önként és szabad akaratomból mégis a tegnapi napon ismeretterjesztő előadáson vettem részt. Beleástam magam az irodalomba amely nem másról szólt mint az ősember mezőgazdasági termelésének hatása az emberi kultúrára. Irodalmi forrásomat alant jegyzem. Beszélgetőtársam Ede volt (keresztnév megváltoztatva) a Szobi vasútállomáson. Kobra! - bazdmeg tényleg te vagy az?! - ordít rám Ede, egykori cimborám akivel a 90-es évek közepén együtt loptuk a barackot a község határában. De hülyék vagyunk, együtt őriztük a barackot! mint éjjeli őrök. Nézem a csókát, ismerős az arca. Hosszú másodpercek kellenek és több liternyál a képembe amire megértem öröme oka nem más mint hogy idézzem "mekkora haverok voltunk!" - anno. Lelkesedést színlelve belecsaptam a tenyerébe, nem tudom és nem is akarom tudni mi volt az a kocsonyaszerű benne. Elkezdtünk nosztalgiázni. Nem győzte hangsúlyozni azon napnak a jelentőségét amely máig hatással van rá. Állítólag úgy berúgtunk hogy összehugyozta a zsiguliját. Örömében osztozva nézek az órámra, még 15 perc a vonatig. Nagyon boldog, csapkodja a hátamat, komolyan gondolkodok rajta hogy bebaszok neki egyet. Kérdi tőlem (hirtelen vált a témakörök között) Kobra, tudod hogy az ősember ha nem vadászik akkor te nem tudsz írni? Szoktalak olvasni a gyerek fészlok oldalán, harsogja. Ezen párhuzam végleg letaglóz. Reménykedem legalább egy tehervonat jön ami alá gondolkodás nélkül berugdosom ezt a National Geographic atombombát. Mi van azzal az ősemberrel? - kérdem tudományos szomjamat formába öntve. Kobi (és ismét leköp mert ömlik a nyál a fejéből) az ősember ha nem tanul meg vadászni akkor az emberiség (hú milyen szavakat tud) lelassul és nem lett volna ideje oktatásra. Állj meg ! - mondom neki. Kissé megkavartad. Nem arra céloztál hogy ha az ősember nem sajátítja el a mezőgazdasági termelést akkor az ember ideje nagy részét vadászattal kellett volna töltenie? Így aztán amikor áttértünk a mezőgazdaságra annak áldásos folyománya volt hogy a több szabadidő révén az ősember kreativitása is növekedhetett. Másra is oda tudott figyelni azon kívül hogy agyon rúgatta magát az orrszarvúval. Nem tudott követni, látom elakadt. Igaz kissé szövevényesen tettem fel neki a kérdéskomplexumomat. Anyád …..ját mekkora hülye vagy te b.zi! - ordítja, és hátba vág. Igyunk egy fröccsöt! sikítja és beleokádik fél liter nyált az arcomba. Ekkor jött a vonat. I LOVE YOU MÁV

Édesanyám serpenyője

Édesanyám serpenyője mint említeni szoktam. Egy áruházláncnál pontgyűjtő akció keretében lábasokat meg serpenyőket vásárolhatsz. Beszarsz! -Peugeot márkanévvel. Mivel én vagyok olyan bátor hogy náluk veszem a húst meg a párizsit is (hiába metál-gyomor) kiérdemeltem hogy összejött a serpenyő és a lábasra is a megfelelő pontszám és már csak annyit kellett ráfizetnem készpénzben akciósan! mint amennyiért egyébként teljesen más hétköznapi üzletben mindenféle szaros pontok nélkül is megvásárolhattam volna azokat. Úgy nem lenne izgalmas. Én itt vásárolok! Ma is mondta a Marci-bácsi - emlékszel Zoli?- kettő napja vettem itt szalámit… mondom - ja Marci-bá, nem ízlett? (előre röhögtem magamban) "HÁNYTAM"! kiálltja mire én röhögve - Marcibá, a sok stressz. A hülye nyugdíjasklub! Az teszi. Maradva a vezérszálnál viszem haza a serpenyőt, nagy az öröm! Kérdi is Szipor mit süssek benne nektek? Kérlelem csirkehúslevest meg káposztás tésztát utóbbinál a káposztát nem reszelve hanem vágva kérem ahogyan idesanyám szokta ... - tojás jó lesz? kérdi. Jó lesz, - felelem. Nem itt van a gond, ááá dehogy! Képzeljétek mosogatógépet is vettem. Csak azt nem tudom minek? Tudtátok hogy ezeket a pözsó szarokat nem rakhatod bele? Mé-mééé? - én se tudom, lassan az egész konyha olyan cuccal van felszerelve amit nem rakhatsz mosogatógépbe. Nem ehetsz belőle fémvillával (mióta élek ugyanaz az étkészletem és vasból van, néha elmosom) stb. DOBPERGÉS!!! Bemutatom nektek édesanyám serpenyőjét! Az a serpenyő! 1990-ben kaptuk stafírungként anyámtól - egyé fiam! Ha lesz mit! Édesanyám az Ő édesanyjától kapta, akinek már meg volt születése előtt 30 évvel mert az Ő anyja meg lopta egy vásárban. Tehát lassan ünnepelhetem a centenáriumi évfordulóját a serpenyőnek. Beleteheted mosogatógépbe, ha hülye vagy mosógépbe is. Elmoshatod sikár kefével, a Duna parton kővel is dörzsölheted. Nem jön le a füle! Tudod miért nem? Mert nem! Ennyi baszki! Annyi kaja készült el benne mint ide Nagykáta. Muterom ezzel verte félholtra a fateromat amikor az volt olyan hülye hogy elfelejtett nem lebukni csajozás után. Persze aztán a muterom kapott vele amikor ki lett csavarva a kezéből, csak hogy teljenek azok az unalmas téli hülye esték amikor vége lett az Onedin-családnak az Alfa Holdbázist meg nem fogtuk mert az a kettesen ment, amihez nem volt antennánk.

Szüleim utolsó közös sétája

Kovács Kati - Indián nyár. Erről a dalról mindig édesanyám ugrik be. Szomjazta apámat. Az Ő élete tulajdonképpen a fater külön útjai kezdeténél ért véget. Sosem törődött bele. Miután elváltak, a mama próbálkozott többeknél. Fiatal volt még. Szegény idiótábbnál idiótább arcokat fogott ki. Volt egy férfi akibe ismét szerelmes lett. Az volt a legnagyobb tróger közülük. Édesapámat a válásukat követően leírta, hallani sem akart róla. Mégis mindig a fejében járt. Volt egy darabokra tört élet, egy romokban heverő egzisztencia, széthullott család. Apa nélküli kettő srác. És ott volt a romok tetején a mama. Dacosan, haragvón. Sok sok kudarc és fájdalmas esztendő után öcsém esküvőjén vagy 30 esztendővel a válásuk után eltöltöttek együtt egy szép estét édesapám és édesanyám. Nyár volt. Gödi Duna-part. Egymásba karolva sétáltak. Beszélgettek. Aznap késő este én vittem haza édesanyámat az üres lakásába. Úton hazafelé azt mondta (nem felejtem el) apád mondta nem változtatna semmin ami történt. Mégis elmondhatatlanul sajnálja hogy úgy alakult ahogyan. Utólag visszagondolva ezen este után rohamosan romlott édesanyám állapota. Az elméje villámsebességgel hullott darabokra. Az utolsó időkben szociális-otthonban összejött egy férfival. Beszélgettek naphosszat egy padon ücsörögve a kertben. Aztán egyszer arra mentem látogatóba mondja a mama, lovagja az éjjel meghalt. Legyintett, és úgy nézett oldalra, mint akit már semmi sem érdekel. Semmi, és senki. édesanyám temetésére édesapám nem jött el. Megesküdtem volna hogy jelen lesz. Pár napra rá a síron egy virágot találtam, amit a fater vitt ki. Nem tudom honnan tudom hogy Ő volt, neki kellett lennie.

Örökké bontatlan sör

Sokat és sokszor töprengtem rajta hol van az a pont ahonnan az ember elmondja innentől már nem számít a másik. Vagy ez egy folyamat eredménye? Legyen szó szülő gyermek kapcsolatról, rokoni szálról, baráti státuszról. 1979-ben váltak el szüleim. Hogy miért az itt nem lényeges, felnőtt emberek voltak, így látták jónak. Mi az öcsémmel édesanyámnál maradtunk. Eleinte felbukkant apám karácsonykor, nyaranta egy ajánlattal hogy elvinne kirándulni, vakációzni. Mentünk is volna vele, de a mama előtte már alaposan átgyúrta a lényünket. Ő vissza akarta a fatert kapni, ha neki nem sikerül akkor szerinte alap hogy mi sem állhatunk szóba többet vele. Nem kapta vissza. Ahogyan teltek az esztendők megtanultunk nélküle élni. Utólag visszagondolva nagyon hiányzott. Éreztem hiányát, csak nem tudtam megfogalmazni. Talán nem is akartam. Nem vagyok jó az elengedésben azóta sem. 1993 ban történt meglátogattam Őt. Ifjú felnőttként kerestem fel. Több mint 10 esztendő telt el úgy, hogy nem láttam. Ő nem érdeklődött, letudta a rólunk való gondoskodást azzal vonják a gyerektartást. Amikor meglátogattam a régi házban ahol egykor együtt éltünk, megrohantak az emlékek. Ittam minden szavát. Kerestem elveszett gyermekkoromat kövekben, fal mellett futó növényekben. Apám ott volt előttem, mégsem volt ott. Történt aznap valami ami nem megy ki soha a fejemből. Ha megkérdezné valaki tőlem mikor éreztem úgy hogy nincsen többet apám, mintha nem is lett volna soha, akkor azt mondanám ott azon a napon éreztem azt. Korábban nagyon hiányzott karácsonykor, hiányzott késő este amikor nem volt velünk hogy megszidjon egy rossz jegyért, sokszor hiányzott. Ott azon a napon, nagyon szomjas voltam. Mondom neki (emlékszem azt sem tudtam hogy szólítsam) a "papa" volt a legmegfelelőbb, az "apu" mint gyermekkorban megszokott volt már nem ment. A "fater" olyan tiszteletlennek tűnt. Rákérdeztem: - nincs egy jó hideg söröd? Megkérdezte a fiú az apját akik nem látták egymást több mint 10 esztendeje. Az apa erre azt mondta: nincs. Igyál vizet vagy szörpöt. Ekkor a féltestvérem (született egy öcsém közben) pár esztendős volt akkor kirohant az udvarra, feltépte a kamra ajtaját, feltárult előttünk egymásra rakva több láda hűvös sör. Egy üveggel elvett a gyerkőc és hozta nekem. Apám nevetett és azt mondta a fiának (akit annak tekintett) - hozz a Zolinak poharat is. Leintettem, megsimogattam a kisöcsém buksiját, ne fáradj mondtam. Nem kérem. Mondhatjátok bla-bla hiszen mi ez ahhoz képest hogy nem érdeklődött egy évtizedig felőlem. Nekem ez volt az a pont ami belém égett. Ha megemlíteném neki lehet nem emlékezne rá. Olyan volt ez mint a testbeszéd. Jó pár esztendeje nagyon beteg lett karácsony tájékán. Egy közös ismerősünk mondta biztosan szeretne látni. Nem mentem el hozzá. Szégyelltem magam mert nem éreztem lelkiismeret furdalást. Persze szorítottam neki, szerencsére fel is gyógyult. Úgy éreztem, mi már végleg elveszítettük egymást. Nem az az egy üveg sör miatt .

Első szerelem

Első osztályos általános-iskolás voltam. Ebéd alkalmával Csabi-barátommal helyet foglaltunk kettő lány mellett az étkezdében. Az egyik lány szőke hosszú-hajú, másik barna-hajú volt. A szőke-hajú lány nagyon tetszett nekem. Velem szemben ült, nézett engem. Rabja lettem tekintetének. A rabság azt hiszem amíg élek tart. Semmiféle hátsószándék nincsen mögötte. Az megölné az álmot. A lány hittanra járt. Beiratkoztam én is. A lány többször oda ült ahol én ültem ahhoz az asztalhoz. Nézett engem. Első alkalommal nem, később minden alkalommal remegett a kezem mikor néztük egymást. Később amikor már nagyobbacska lett a lány, lehetett vagy 10 éves, nem ült az asztalomhoz. Sőt, az étkezde legtávolabbi pontján ebédelt barna barátnőjével. Olyankor önként vállaltam az asztal leszedő szerepét, a tányérokat leadandó a nagy ablakhoz vihessem. Asztala előtt elhaladhassak. Közelében lehessek. Ő olyankor mindig komolyan nézett maga elé (véletlenül sem rám) azt hogy figyel láttam a tükréből, barna barátnője mosolygó arcáról. Így telt el nyolc-esztendő. Felnőttként már nős ember voltam egy alkalommal tüdőszűrésen Ő áll velem szemben a kartonozóban. Szőke hosszú haj, baba szép arc. Azonnal megismertem és megismert Ő is engem. Egy szót sem váltottunk. A napokban megláttam Őt a neten. Az adatlapját. Gyönyörű. Szerintem nekem mindig gyönyörűségesnek fog tűnni. Belegondoltam milyen érzés lenne magamra önteni egy csésze kávét remegő kezekkel egy presszóban mellette? Ez természetesen csak álom. Az álmokat pedig nem kergetjük el, igaz? Meg sem ölhetjük őket. Addig miénk az álom, amíg álom marad.

Emberi sors

Megesett veletek hogy magatokhoz tudtátok ölelni gyermekkori lényeteket? Ötödikes voltam amikor a tanterv részeként kötelező olvasmányként elolvastam Emberi-sors Solohov kisregényét. A tanárnő az órán feltett a regényből egy kérdést. Azt mondta aki megválaszolja megkapja az ötöst mindennemű további kérdés nélkül azon tananyagra. Az egyik fejezetben a sorok közötti mondandóra utalt kérdése. Gombostű a szénakazalban. Még csak nem is a mű története szempontjából legbeszédesebb rész volt, ellenben mindenképpen egy a lélekre ható nem véletlenül a mű részének szívet melengető momentuma. A tanárnő szerint az egész iskolában, évfolyamokra visszamenőleg egyik osztályában a legígéretesebb tanulói közül sem tudta eddig rá a választ még senki. Amikor elhangzott apró támponttal kérdése feltettem a kezem és pontosan megfogalmaztam amire kíváncsi volt. Megdöbbent a tanerő. Mai-napig előttem van hogyan nézett rám. Látom most is magam előtt ajkainak remegését ahogyan írok róla. Előttem van. Miután megválaszoltam odaült a tanári asztalhoz, kinyitotta a naplót, megkereste a nevemet (tengernyi egyeseim oda kalauzolták tekintetét) és mielőtt bármit írt volna a naplóba elkezdett magyarázkodni. Tipikus cinikus magyarázat volt. Ecsetelte miért nem érdemlem meg ezt az ötöst. Tanárom bennem az álomszuszékot, örökös oda nem figyelő sallang Zolikát látta. Nem azt a gyereket látta bennem akinek a gondolatai olyan síkokban is járhatnak ahol a legjobb tanulóié sem. Nem adott ötöst nekem pedig megígérte annak aki tudja a választ. Négyest kaptam. Nem, nem csalódtam. Kettő olyan nagy ajándékot kaptam aznap ami ha nem is mindennap mégis életem folyamán már ezerszer eszembe juttatták azt az órát. Egyik emlékem a mérhetetlen büszkeségem magam előtt! Amely együtt járt az "emberi (gyermeki) sors" apróka megnyilvánulásával. Azt a négyest én semmilyen és semennyi ötösért nem adnám vissza. A másik amire élénken emlékszem Terike osztálytársnőm volt. Teri szép arcú, nagyon kedves kislány volt. Ruházata tiszta, szegényes. Az akkori viszonyokhoz mérten is (1979) ódivatú. Teri sosem volt középpontban, ahogyan én sem. Még csak egymáshoz sem szóltunk mi ketten annak ellenére hogy már negyedik éve egy osztályba jártunk. Padtársam sem volt. Amikor beírták a naplóba nekem a négyest Teri ezt mondta hangosan: "ez nem igazság!" A tanárnő ráemelte tekintetét, kihívta felelni. Egyest adott neki. Nem azért kapott egyest mert buta lány lett volna, nem készült az órára hanem azért, mert ott volt benne az a láng, ami sokakból hiányzik felnőttkorban is. Terit egy darabig előtérbe helyezte a tanárnő. A második vagy harmadik rossz jegy után elsírta magát előttünk, az osztály előtt. Neki ez jutott kicsinek "emberi-sorskén" mint tapasztalat. Az első osztálytalálkozónkon felelevenítettünk régi történeteket. Példálóztak a cimborák fiúk-lányok ezzel-azzal, nevetgéltünk, eljátszottuk utólag azokat. Teri már fiatal felnőtt nőként ült egy sarokban a boxban. Előttem egyfolytában az a példázat lebegett, mégsem szóltam róla egy szót sem. Viszont figyeltem Teri tekintetét aki nevetett a sok sületlenségeken, közbe is szólt itt-ott, volt hogy tapsolt. Belekortyolt az italába, rám nézett. Néztük egymást pár másodpercig a terem kettő szegletéből, elmosolyodott.

Erzsike

Erzsike mindig nagy mesemondó volt. Olyan dolgokat talált ki, felidézve magamban azokat felszaladok a falon. Mindent elhittem neki. Ha azt mondta most szállt le az űrhajó a ház előtt, már rohantam is űrhajót nézni. Erzsó egy esztendővel volt idősebb nálam. Nyaranta nálunk töltött kettő hetet, mi pedig az öcsémmel nála kettő hetet. Kádár-kori össz-családi gyerkőc lepattintós nyári csereüdültetés. Az esztendő többi részében hetente leveleztünk. Akkor még nem volt internet. Erzsó nyaranta amikor nálunk volt vagy amikor mi nála, késő estig mesélt. Általában légből szedett marhaságait. Én pedig ittam szavait. Strandra jártunk, vagy éppen előadtuk az előző este nézett Alfa Holdbázis legutóbbi jeleneteit. Ő volt a doktornő, én meg a parancsnok. Az öcsém meg valamelyik legyőzendő ellenség. Öcsém valamiért sosem élvezte ezen performanszokat. Belém kövesedett az egyik nyár végének érzése amikor jöttek érte szülei hogy hazavigyék. Lehettem vagy hétéves, ő egy esztendővel volt idősebb nálam. Amikor hazavitték, tompa csend telepedett az udvarra. Minden kő, játék, elszórt képeslap, élettelenné vált. A szél illata is megváltozott. Egyedül a fogkrém íze volt az, amely vigaszt nyújtott. Minden Őt idézte, érte kiálltott. Éreztem nyüzüge bensőmben nagyon hiányzik. Nem mint unokatestvér, ez teljesen más érzés volt. Jólesett, piszokul fájt, égetett, és rohadtul nem értettem. Aztán elmaradtak a nyaralások, szüleim elváltak. Erzsike amikor felnőtt hozzáment egy férfihoz. Jóképű és páratlanul sikeres archoz. Az esküvőjükön 17 évesen vettem részt. Néztem Erzsikét, csodaszép volt. Azt éreztem mint akkor 10 esztendővel ezelőtt fogmosásnál a fogkrémmel a kezemben a tükör előtt. Talán egy évig éltek együtt, Erzsi özvegy lett. Meggyilkolták a férjét. Sikeres vállalkozó volt, országosan elismert ember. Erzsó próbálkozott később, mai-napig egy kellemes attól a naptól mégis egyedül elő özvegyasszony. Találkoztam vele később. El jött hozzánk szilveszterezni éppen aktuális udvarlójával. Bárki oldalán láttam, mindig nyugodt voltam. Senki sem illet hozzá. Ez megnyugtatott. Egyszer egy értelmetlen hülye vita végett összevesztünk. Ez már nagyon régen történt. Azóta személyesen egyszer találkoztunk, temetésen. Tulajdonképpen csak köszöntünk egymásnak. Csendben ültünk egymás mellett a ravatalozóban. Nem emlékszem én ültem le mellé vagy Ő mellém. Nem is lényeg. Ott ültünk egymás mellett körülbelül félórát. Azóta nem láttam. Nem is akarom látni. Kimondatlanul is azon kevesek közzé tartozik, aki nélkül ha Ő már nem lenne fizikailag lennék könnyebb. Elveszne testemből jókora darab, ha ő már nem lenne. Még sem akarok vele találkozni. Jó vele lenni, nélküle. Később: Erzsike rám ír kérdi: hogy van anyukád? Válaszom: tavaly októberben elhunyt. Mivel a rokonságból nem volt érdeklődés éltében iránta úgy gondoltuk nem szólunk senkinek a temetéssel kapcsolatban. Az öcsém, én, és a Jehova-tanúi voltak jelen kevés ismerős társaságában. Eltelik pár óra mire választ kapok. Erzsike volt életem első szerelme. Fogalmam sem volt róla 4-5 évesen hogy mi a szerelem? Éreztem ha többheti nyaralás után hazamegy, végtelen üresség vesz körül. Nézem a füvet az udvarban ahol a lábai azt érintették. Következő nyáron pedig, mint a légkalapács dobolt a szívem amikor megint megjött. Erzsike ismét ír. Nem tudja leírni mennyire sajnálja. Elfogadja döntésünket, nagyon fáj neki. Még nem tudja hogyan mondja el a testvéreinek. Ugyanis három unokanővérem van. Nézem az üzenetét és visszaírok. Azt kell mondanod a testvéreidnek az én döntésem volt. Az öcsém kérdezte mit tegyünk? - én döntöttem így. Nem önfeláldozás, tényleg így történt. Közben arra gondoltam az mellett hogy ez az igazság amit írtam, a potenciális sértődésen alapuló vádlottak számát 50 %-al csökkentettem. Erzsike fiatalon lett özvegy. Álomszép-nő, sikeres vállalkozó férje talán egy év házasság után elhunyt. Erzsi válasza nem sokat késik. Sajnálja hogy a rokoni kapcsolatok úgy alakultak ahogyan. Ők lányok úgy érzik mi zárkóztunk el előlük. Nézek magam elé és írom. Tulajdonképpen én zárkóztam el előletek, nem fordítva történt. Persze belemehetnék a történetbe, talán pont arra számít. Habár nem rossz indulatból, szerintem fel volt készülve egy olyan válaszra tőlem amelyet nem kapott meg. Nem kapott meg, nem akarom hogy védekezzen. Annál sokkal jobban szeretem hogy olyat írjak neki ami azért fájna nekem, mert tudom neki fáj. Kérdez az öcsémről. Visszaírok kérdezd tőle, sosem volt virágos a kapcsolatunk, most sem az. Nem kérdi, olyan alap hogy én vagyok a hibás. Apukád hogy van? Apukámmal 30 éve nem beszéltem 30 percet összesen. Természetesen kereste a kapcsolatot, elzárkóztam tőle. Jönnek a kérdések, mennek a válaszok. Minél több választ adok annál kényesebben ügyelek rá még véletlenül se rántsak magammal senkit. Nagyon vékony a penge éle. Könnyen lehet áthallás miszerint nem gondolom komolyan talán hogy minden rossznak az okozója én vagyok. Levélváltásunk végén, úgy érzem hoztam egy vezéráldozatot. Szebb a világ ha kevesebben vannak benne defektes elemek, legyen egy - de az nagyon! Vállalom! Csak remélni merem, nem gondol a leírtak mögé. Jobban szeretem annál, mintsem megbántsam.

Félrement levél

Imént kaptam kérdésben privát levelet foglalkozom-e baba és gyermek elsősegély tanfolyam vezetéssel Vácon. Eltöprengtem a kérdésen. Három gyereket neveltem fel, köztük a Lacit másodszülött fiamat aki roppant mókás kis-srác volt. Egyszer az udvaron akasztotta fel magát, máskor a szobában játszott Wehrmacht-katonásdit úgy hogy a műanyag vödör fogója elszorította a nyakát. Ő levegőért kapkodott, én meg pánikba estem és berohantam a ruhásszekrénybe ahol cafatokra szaggattam a szekrény tartalmát annak pozdorja anyagával együtt. Még jó hogy Szipor itthon volt. Ááá - ennél sokkal érdekesebb sztorim is volt. Ücsörögtem forgófotelomban előttem a facebook, közben nézem a tv-ben a tele-shop űrtechnikán alapuló felmosó készletét (csak! ha AZONNAL telefonálsz, különben elfogyott) Mondjuk sosem értettem miért reklámozzák 1991-től egyfolytában. Tehát lesek ki a fejemből amikor piros gömböcske privát levelem érkezett. Kissé unottan klikkelek rá. Ennyi az üzenet: "ha itt lennél lesz.pnálak!" NOFENE! - borulok fel tök érdektelen arccal a forgófotelommal együtt. Feltápászkodva eszembe jut biztos megint valami kimondhatatlan nevű facebook-profilról jött az üzenet. Még az sem kizárt hogy nőneműt imitáló adatlapról. Visszacsücsülök a fotelomba, megnyitom az illető lapját, magyar név. Vannak ismerősei, szőke mint a tisza. Nagy kerek szemek, ráadásul kettő is. Van keze-lába, szimmetrikusan a teste oldalain. Kapcsolatban van tehát barátja is adott. Posztokkal rendelkezik és ami segít abban hogy merevedésem legyen látom nem narancsos. Tehát tök egészséges és vállalható csajnak tűnik. Eltöprengtem. Elvégre nem vagyok csúnya fazon. Meg hát én sem vagyok narancsos ergó debil tuti lerí a posztjaimról, ez is stimmel. Van barátja azt látom, mégis csak nekem írta, nem-de?! Nézek a tv-re amiből ordít a faszi (CSAK MOST ÉRVÉNYES AZ AJÁNLAT!) lóbálva azt a hülye űrtechnikás zöld vödrét. Töprengésbe estem. Sajnos az ajánlattal nem élhetek. Nős ember vagyok, szeretem a feleségemet. Clinton óta tudjuk az orális-szex nem megcsalás, akkor sem illik. Kinézete stimm (ne röhögj, te is pörögtél volna izgatottságodban a hátadon) Ráadásul nem a rendszer híve. Én meg az elvek embere vagyok! Ilyenkor nehéz visszautasítani egy orális-szex ajánlatot még nőtől is. Merjek nagyot gondolni visszaírom: - beszéljük meg. Majd várok. Telnek a percek a maguk némaságában a magát félőrültre fel-spanolt tele-shoppos faszi agonizálását leszámítva. Már hadonászik a vödörrel miközben láthatóan elélvezett a gyönyörtől. Totál nem érti miért nem csörögnek azok a hülye telefonok lassan 25 éve. Közben nézegetem a csaj fotóit. Lovon ül. Meg valami sportkocsiban. Van macskája is. Ja, az állítólag kutya, benéztem. "bömbike" mármint a kutya neve. Idehaza "pics@nyalónak" hívjuk. Tüntetésre is jár! A rasszizmus ellen! Gyorsan törlöm magamtól Rommel fotóját. Nem mintha a sivatagi-róka náci lett volna, de nehogy már tőle függjön bármi. Ekkor válasz érkezett. Ennyi: "bocs, félrement" Mi ment félre?! - írom vissza, közben üvöltözök. Együtt sikítozok a teleshoppos faszival a tv-ben akire rákiáltok mutogatva a csaj fotóját a tv-nek MOST NÉZZ ODA! " tök fura, hirtelen megnémult. Mintha hallana. "bocs, másnak írtam" jön a számomra abszolút hihetetlen újbóli levél. Jómagam mindig feltudtam dolgozni ha dobtak a nők. Ebben már jó-voltam nyolcesztendősen is. Amikor dobott az Évi kettő hónap bőgés után ismét tudtam járni meg enni. Na de akkor még előttem volt az élet! Meg azt se tudtam milyen amikor lesz.pják az embert! Ráadásul amikor nő csinálja az más, az olyan hogyan is írjam, kevésbé Bélás. Gondoltam pár szóban megírom a hölgynek miért nem értek egyet azzal hogy egy félrement levél kapcsán elutasítja a lehetőséget melynek áldozatként hajlandó vagyok alávetni magam. A levélben kitértem politikai hovatartozásomra. Meg hogy imádom a zseb ebeket. Oviban ló volt a jelem. (egyébként asztal) Szeretem a Beatles-t meg minden zenét, amibe bizonyára belefér az is amit Ő szeret. Abszolút nem vagyok rászorulva hogy bárki le cummantson csak most pont sok az időm. (közben kikapcsoltam a tv-t mert már elviselhetetlenül ordibál a kétségbeesett űr felmosós vödrös HÜLYE ügynök) Mivel úgy vélem kezdek elveszni a részletekben ezért mellékelem az önéletrajzom másolatát ami alapján biztonsági-őrnek felvettek. Mindezzel elkészülve kiszűröm a helyesírási-hibákat (már amik szerintem azok) és másfél-órai csiszolgatás után elküldöm az Enterrel. Nem ment el. Időközben le lettem tiltva a csajnál. Bassza akkor meg magát! rikoltozom. Nem mintha bármilyen hatással lett volna rám a hülye ajánlata. UI: semmi sem igaz a sztoriból, csak kitaláltam. Ha meg igaz, az te voltál, nem én! Mocskos állat!

Ichtiander

Ictiandert hordóba zárták. Arra akarták kényszeríteni amiben a legjobb volt. Alkalomadtán derekán kötéllel gyöngyökre halásszon. Majd azokat adja át másoknak hogy gyönyörködhessenek a ragyogásban. Ichtiander nem értette miért kötözték meg. Hiszen derekán kötél nélkül is ezt tette. Mégis hordóba zárták. A poshadt létben tüdeje tönkre ment. Onnantól már csak rövid ideig bírta az emberek között. Pedig szerette az embereket, társaságukat. Ichtiandert miután eltűnt sokan hiányolták. Legtöbben a gyöngyökért. Kevesen önnön magáért. Ichtiander mielőtt elment a bűzös lezárt hordóban roncsolt tüdővel, ziháló kopoltyúkkal kesergett. Értetlenül dőlt a hordó benső falának. Hirtelen gondolt egyet, kirúgta a hordó oldalát. Fulladozva botorkált önnön útvesztőiben a tengerpartig. Fogyatkozó erővel négykézláb, kúszva tette meg az utolsó métereket. Majd félholtan terült el a föveny által szegélyezett tengerparti sávban. Lassan tért magához. Kopoltyúi vadul lüktettek. Kezdett visszatérni bele az élet. Feltápászkodott, elindult a végtelen tenger felé. Alkonyodott mire alámerült. Színpompás korallzátonyok között halak társaságában élte tovább az életét. Megpihent a hal - a kétéltű ember. Senki nem bántja már. Olyan mélyre ahol ő lakik, emberek nem merészkednek. Ichtiander szereti a halakat. A halak emlékezete három másodpercig tart. Amikor Ichtiander késével halászhálót lékel, a halak ezrével menekülnek. Nem hálálkodnak, csupán élik tovább az életüket. A halak nem mondják köszönöm. Az emberekkel szemben nem is várjuk el tőlük. Ichtiander kerüli az embereket. Néhanapján mégis amikor meglepően nyugodt a tenger a part közelébe merészkedik. Onnan hallgatja a sziklákon ücsörgő, beszélgető embereket. Hozzájuk húz a szíve. Az esti alkonyban pedig megesik hogy kibotorkál a partra ott, ahol senki sem látja. Nézi a vörös alkonyt. Nehezen lélegzik. Az emberek világában csak percekig bírja. Nézi a fényt, a csodálatos aranyszínű naplementét mely végén ha csak másodpercekre is, vörösre vált az ég alja. Ichtiander szereti a vörös fényt. Tudja az az a szín mely égeti belül. Nem tudja magának megmagyarázni az okát. Azt viszont tudja, a szín puszta látványa feltölti. A vörös szín emlékezteti valakire aki nem szerette őt. Mégis, a vörös alkony ha beleesne a tengerbe, Ichtiander kimentené a habokból. Letenné a parton a fűre, és mielőtt magához térne elmerülne újra a hullámokban. A víz alatt pedig arról töprengene, elhinné a vörös alkony hogy a halember bármikor kész lenne megmenteni az életét?

Grillcsirke

Imádom az áruházi grillcsirkét! 2006-ban úgy döntöttem lecserélem tűzhelyünket egy űrhajóra (most tényleg hülye vagy?) "űrhajó" alatt képletesen azt értem hogy a korábbi 1958-ban gyártott alkalmatosságot lecseréltem egy szikragyújtós, világítós sütővel rendelkező, a sütőben a csirke felnyársalására alkalmas vasakkal rendelkező csoda szerkezetre. Amikor kihozták azonnal be is kötötték (majdnem annyiba került a bekötés mint a tűzhely maga) Lóbáltam Szipor orra előtt a csirkét miközben Kodályi elemekben bővelkedő táncot lejtettem a konyhában ami állítólag rohadt idegesítő volt. Szipor azonnal nekilátott a csirke elkészítésének, ugyanis figyelembe vette hogy amíg azzal foglalkozik én nem őrjöngök hanem csak ülök a sütő üvege előtt mintha tv-t néznék - csendben! Elkészült a csirke, de én sosem voltam jó a türelemből, és már előtte felhúztam magam, háborogtam "mennyit kell még várnom?! " - rikoltoztam! Mikor elkészült megkóstoltam és viccesen s egyben meggondolatlanul jeleztem: annyira nem is jó! Az volt az utolsó csirke amit Szipor nekem sütött itthon. Sokszor emlegetem neki - te anya! Azért lássuk be, nem szoktál ítéleteidben ilyen markáns lenni (szerencsémre) hová ez a szigor csirkeügyben? Rémisztő amikor rávágja: - nem sütök neked több csirkét! A rémisztő az (már maga a "rémisztő" titulus is rémisztő) hogy tényleg nem sütött azóta sem. Kimegy nekem az éjszaka közepén gesztenyepürét csinálni amikor felsírok félálomban (nem hiszi hogy az félálom) "gesztenyepürét akarok enni!" Hoz nekem reggel kávét, stb. stb. de csirkét nem készít nekem. Nagyon megbántam hogy megbántottam mert én nagyon szeretem Sziport, meg a csirkét. Ezen lanyha bevezetőm után a tárgyra térek. Bejáratos lettem az áruházba csirkeügyileg. Én szeretem! Állítólag világít a sötétben a hús, meg mondanak furákat róla én mégis szeretem. Amikor belépünk az áruházba én előre szaladok és ilyenkor kettő verzió közül az egyik lép életbe. 1. perceken belül kisimult ábrázattal jelenek meg, kosaramban a csirke. 2. biztonsági őröket hívnak rám mert ugatok mint a sakál, ha elfogyott vagy aznap nem készítettek. Időközben a sütőnk szétrohadt. Szipor hajthatatlan. Idejét se tudom mikor ettem utoljára csirkét! Állítólag a hazai áruházban is kapni de ha bátornak születtem volna űrhajós lennék.

Felhívás a muskátlilopó polgártársamhoz

Kedves muskátli lopó polgártársam. Enged meg hogy pár szóban kifejezzem érzéseimet azzal kapcsolatban hogy elvitted erkélyemről az egyik muskátliládát a benne lévő virágokkal. Kezdem azzal hogy köszönetemet fejezzem ki irányodba több részlet végett. Elsőnek is köszönöm hogy mindezt csendben tetted, jobb ez így mindkettőnknek. Köszönöm azt is hogy nem hagytál magad után felfordulást. Gondosan tevékenykedtél, hiszen mielőtt a virágtartót kiakasztottad volna az azt tartó fémvázból amit szintén elvittél, előtte a cserépben lévő árvácskát mely az én virágom ( imádom az árvácskákat ) kicserélted a másik cserépben lévő muskátlira, ami Szipor (feleségem) kedvence. Alapos munkát végeztél. Érzéseim elméleti síkján tájékoztatlak amit elvittél összességében kb. 10.000 ft értéket ha képvisel. Meglehet még annyit sem. A feleségem napi keresete. Reggel öttől dolgozik este 20.00-ig. Azt mondom ennél nagyobb csapás sose érjen minket. Ellenben ami igazán bosszant a következő. Mivel nem a község turisták által látogatott központjában lakom, nagy valószínűséggel egy ismerősöm lehetsz aki naponta többször elmegy a házunk előtt. Tehát ismersz minket. Nem tudom fordított esetben te hogyan vélekednél rólam. Én olyat sosem kívánnék hogy oda vidd a virágot annak a sírjára amit ilyenkor az emberek indulatból mondanak. Tud meg nálunk az észlelés hogyan zajlott le tegnap. Elmesélem neked. Családi ünnep volt. Államvizsgázott a legnagyobb fiam. Úsztunk a boldogságban mivel nagyon nem volt sem neki sem nekünk egyszerű ezen okból ( sem ) az elmúlt öt esztendő. Délután hívta a fiam az anyját "anya, sikerült!" és nálunk ez bizony valami! Este ünnepeltük meg, itthon. Amikor a párom kiment az erkélyre ezt hallottam "most ezt miért ... ?" Itt kellene hogy halld a hangsúlyt! Nem dühös, fájdalommal telített. Oka neki hogy a feleségem sosem vett el senkitől semmit. Ismered őt nagy valószínűséggel, talán még vásárolsz is nála a boltban. Még az is lehet hogy elteszi neked a kenyeret de még az sem kizárt hogy a saját kenyerét a családja elől neked adja. Tudod miért? Mert valami elképzelhetetlenül jó szíve van. Meglát egy melóst, elolvad. Olyankor én rohangálok magunknak estére kenyérért mint a mérgezett egér mert anya aznap is megsajnált valakit. Tudod van itt egy másik dolog is. Amikor valakit meglopsz, függetlenül az értéktől akkor meggyalázod annak a valakinek a világát. Ezt nem tudom neked elmagyarázni, talán megteszi helyettem a karma. Olyat én neked még sem kívánok pont azért mert hiszek benne. Azok a muskátlik nem egyszerű muskátlik voltak, hogy róluk is szót ejtsek. Ők úgy jöttek hozzánk mint amikor kiskutyát viszel haza a menhelyről. Szipor boldogságtól vegyítve köszönt minden új virágot az erkélyén ami okot ad nekem a feltételezésre ha a mennyország egy virágoskertet jelképez, Szipor lesz ott a kinevezett kertész ha eljő az idő. Képzeld!( elnézést ha untatlak) este amikor az erkélyen sörözünk és jönnek emberek a ház előtt, azon muskátli mögött szoktunk elbújni - lebukni amit te elvittél. Ott bujkáltunk mögöttük és nevettünk magunkban. Igen, mi ilyen gyerekesek vagyunk. Végezetül köszönöm hogy a Suzukit nem bántottad, nekünk Ő is családtag. Úgy hívjuk "Blue" Jókívánságaimmal zárom soraimat. Arra kérlek estefelé amikor lemegy a nap locsold meg a muskátlikat amiket elvittél. Hozzászoktak a gondozáshoz. Üdvözlettel: Kobra

Kutyás nő

Eszmélésem óta velem volt, figyelt engem. Magas karcsú hölgy volt. Fehér ballonkabátot viselt mely tükrözte a múlt száza eleganciáját. Nyakában sál, fején kalap. Szép ívű arcvonásai voltak, minden esetben szolid pillantással mért végig engem. Derekánál öv fogta össze a kabátot. Egyik kezében kesztyűt, másikban pórázt tartott nem egy - kettő agár kutyát sétáltatva. Amikor cirógatta Őt a nap fénye alakja árnyékot vetett. Volt hogy nem láttam belőle mást csak a sziluettjét. Amikor tompultak a fények. Megesett hogy szólt hozzám. Nem értettem amit mond, de tudtam hogy rám figyel és hozzám beszél. Talán aggódott ha látta magam alatt vagyok, nehézségeim vannak. Diszkréten bújt meg a háttérben. Elégedett volt ha látta minden rendben velem. Sokszor titkon lestem Őt. Tudtam hogy figyel, jól esett. Volt hogy elszakadtam tőle olyankor fel-fel bukkant álmaimban. Aztán mindig hazatértem hozzá, és jó volt tudni hogy velem van. Teltek az esztendők és ez rajta is meglátszott. Kabátja fakult, kalapja sérült. Hőn szeretett kedvencei közül az egyiknek amputálni kellett az egyik lábát. Mintha szép arca szomorúbbá vált volna. Álmaimban is egyre ritkábban üdvözölt. Persze fontosak maradtunk egymásnak, de én egyre ritkábban figyeltem rá. Pedig nem vitte úgy sétálni kedvenceit, rám ne nézett volna. Gyűltek a vetélytársai, és Ő minél jobban a háttérbe szorult. Meglátszottak rajta az esztendők nyomai. A korszak melyet képviselt már tovatűnt. Eljött a nap amikor rossz szájízzel de végleg mellőztem Őt. Nem engedtem hogy tovább nézzen, kizártam az életemből. Egyik nap pincébe lemenet egy dobozt emeltem meg az egyik szekrény tetejéről. Napokkal azelőtt raktam oda. Kinyílt a doboz alja. Tompa hangon lábaim előtt tört darabokra a kalapos Nő porcelán szobra. Alig mertem ránézni. Sok apró szilánkra tört. Arcát néztem, szép ívű vonásait, tekintetét. Szolid tekintetét, mely örökre elkísér.

Légkondi

Beköttettem egy hűtő-fűtő alkalmatosságot. Majdnem lemondtam róla lévén annyian győzködtek ne vágjak bele. Nem fogja bírni a vezetékrendszer, lefogja zabálni a gatyámat a villanyóra, megfáznak az ízületeim, kigyullad a konnektor stb. Eszméletlen hogy engem mennyien óvnak - kedvelnek. Értem izgul egész Nagymaros. Dacolva a veszélyekkel beköttettem. Mióta használom egyre többektől hallom: "vettél légkondit? " Nem, valaki amíg nem voltam itthon felszerelte! Tudod mint a reality show-ban. Én elmegyek dolgozni, feleségem lassan már haza sem jár onnan, gyerekek éberségét pedig kijátszva egy jóemberekből álló lelkes team felszerelte nekem a készüléket. Persze hogy vettem baszki! Mit akarsz róla tudni?! Jól hűt nyáron? -Jól! Azt hiszed alkalmas lesz a téli fűtésre is? - Azt hiszem. - És ha nem? - Akkor megfagyok! Más kérdés? Nem volt drága? - Dehogynem, visszavittem a sörösüvegeket! Mi lett volna ha veszek egy autót? Vagy új cipőt? Hiszitek vagy sem, meg nem fordulna a fejemben hogy valakit nyaggassak mert vásárolt egy légkondit. Vagy autót, helikoptert. Én meg akkora celeb lettem csak lesek. Tudjátok néha belegondolok amikor a fél Magyarországot csak azért mert zsidó volt, bolttal rendelkezett, birtokkal, stb. stb. bevagonírozták és elvitték koncentrációs táborokba mert olyanjuk volt ami nem fért bele mások tűrőképességébe, mi lett volna velem ha én anno 1944-ben zsidóként új cipőben vásároltam volna egy légkondicionáló berendezést? Tudom, állítsak a hőfokon, nagy a hőség.

Legyél te a folyó

Legyél te a folyó . Moss partokat, zúgj sziklák alatt. Legyél mélységes feneketlen űr, mégis enged leérjen lába annak ki levegőért esd. Cipelj terhet hátadon. Dobáld ha irgalmatlan haragodban kérlelhetetlen vagy. Ringasd el ha kebledre valónak érzed azt. Legyél nyugodt s fesztelen. Máskor légy hullámzó, tajtékos. Tűrnöd is kell. Tűrd amikor mocskot hajítanak beléd, tűrd ha megdobnak kővel. Hangod haragja a zúgóknál úgy, mint szelídséged csendes holtágakban legyél te, magad. Legyél folyó. Te vagy a közeg, mely magával ragadja mindazt amit megérintenek hullámai.

Kismarosi Duna part

Mindennap lemegyek a Kismarosi Duna partra. Nekem az amolyan szentély. Tegnapeste ismét arra vitt utam. Lezártam a gépkocsimat, szokásos gyalogló körömet tettem meg. Kismaroson minden kicsi. Kicsi a gyógyszertár, kicsi a bolt. A község hangulatában Twin Peaks féle feeling. Egy piros combi gépkocsi állt a csónaklejárónál. Nem hallgatózási szándékkal de a közelükben lépkedtem s hallom a férfi felháborodva mondja a feleségének: nem fogok elmenni ebből az országból! ITT SZÜLETTEM! Itt akarok élni! " - akkor ne ugass! - válaszolja indulatosan a Nő. Kislány néz rám a hátsó ülésről, kissé bambán. Tulajdonképpen maga elé néz, értetlenül. Oly szívesen szóltam volna a kislányhoz: ugye te itt maradsz velem? Nem mész sehová?

Nem tudtam hogy így fáj

Nem tudtam hogy így fáj. Kiteszem Petya-fiamat a suli előtt és dobok egy jobbost a sörbolt felé. Parkolóba beállok, vagy 8-10 melós kurjongat mindenfélét egy hölgy láttán. A hölgy a következőképpen néz ki. Huszonéves, krémszínű testhez simuló egybe ruha rajta. Éppen addig ér hosszában hogy felforrjon minden férfi agyvize. Darázsderék, széles-csípő, valami eszméletlenül gyönyörű hosszú lábak. Ráadásul kettő is! Baba-arc, Kleopátra fekete frizurával, amelyet bámulatosan kecses nyak tart. Nyak fetisiszta vagyok. Normális körülmények között SOHA nem mernék egy ilyen Nőt megszólítani, ellenben elé sietek és "Jó-reggelt Kedves Edit!" köszöntöm, majd szorosan mellettem a munkások kussolásától kísérve belépünk az üzletbe. Bent bemutatkozom - Zoltán, kézfogás Ő pedig, - Edit. Igazából nem Edit igaz? - kérdem, mire ő mutatja az igazolványát, tényleg az. Vásárolunk, Ő ásványvizet én meg annak a rekeszes Dreher feliratú verzióját. Jól nézünk ki, mint apja és lánya leszámítva hogy minél tovább vagyok mellette annál jobban szakad rólam a víz. Üzletből kilépünk, melósok sehol. Nem megy a belváros felé? - kérdi. Sajnálom nem, válaszolom majd beülök a kocsiba és elindulok a belváros felé, miközben ordibálok magammal.

Rutinműtét

Hallgatom a rádióműsorban betelefonálót, meséli volt egy laza rutin térdműtétje. Elaltatták (már oviban sem szeretett aludni) szétkapták a virgácsát. Fúrták - faragták, majd visszacsomagoltak mindent a futóműbe. Emberem felébred, BOLDOG. Neonszínűt okádik meg az ilyen pajkos apróságok amik együtt járnak az altatós mókákkal. Eltelik egy nap, kérdi az orvos - haza akar menni papa? Emberem olyan furán érzi magát, de az ajtóból nagyon bólogat egy másik beteg hogy menjen haza, éjjel huzatos a folyosón aludni, kellene a helye a kórteremben. Emberem belekapaszkodik az ágy karfájába és az orvos nógatása közben próbál lábra állni. Amikor a lába eléri a földet felordít mint a vérfarkas. Súlyát karjával támasztja az ágy karfájába, de az orvos csak biztatja - gyerünk bácsi! - persze hogy fáj, ez vele jár! Enyhe orvosi biztatással emberem lábra áll, arca grimaszba torzul, majd egy éles fájdalom hasít a lábába és derekába. Csakhogy ki legyen tartalmasan töltve a vizit ideje, emberünk tompa szarszagú hang kíséretében összeesik. Az orvos és a nővérek legnagyobb megvetése közben hősünket lecsutakolják, ami úgy ahogy zökkenőmentesen menne ha nem ordítana közben a beteg mint a sakál. Szó - szó eltelik egy óra, majd az orvos vissza slattyog a kórterembe. Leül delikvensünk ágya szélére és ezt mondja. Ne haragudjon, tényleg fájhatott. Majd zsebéből kivesz egy csavart és megkérdi: tudja mi ez? Hősünk nézi a csavart és rávágja: focilabda? Nem - így az orvos. Akkor a kurvaanyátok?! Forró! - mosolyog a doki.

Satufék

Életem talán legszebb (tárgyi) ajándékát fél-esztendeje a Verőcei-áruházban kaptam egy kislánytól. Ott is dolgozom mint biztonsági-őr. Édesanyja fogta a lányka kicsi kezét. Hirtelen megtorpant előttem. 4 talán 5 esztendős lehetett. Megállt előttem, rám szegezte tekintetét, kinyújtva karját felém nekem adott egy méretét tekintve még az Ő ujjacskáihoz viszonyítva is aprócska, körömnyinél kisebb kicsi kagylót. Ezt mondja: "Tiéd!" Ott, a világ számomra dobott egy satuféket. Milliárd számra hevernek halott kagylóhéjak a Duna-parton. Ez a kagylóhéj viszont él! Azóta is itt van és itt is marad előttem az asztalomon, a monitorom talpán. Szipor is féltő gonddal viseltetik iránta amikor takarít. Tudja, sokat jelent nekem.

Tanárnőm

Szeretnék megosztani veletek egy HATALMAS örömömet! Lakhelyem vonatkozásában létrehoztak egy közösséget ahol kérésem nyomán felfigyelt rám valaki. Az illető kérdésemre válaszolva tájékoztatott, tudja kit keresek. Akit kerestem egykori általános iskolai tanárnőm, osztályfőnököm. Jómagam is megrémültem mennyi idő telt el azóta. Megtaláltam (még ha csak itt a kék-világban is) egykori tanárnőmet, minden túlzás nélkül állítom egykori szerelmemet. Írtam neki egy levelet. Bizonyára megértetek engem, ezen írásom nem fogja taglalni sem a tanárnő személyazonosságát, sem a viszont levél tartalmát. Drága Tanárnő. Nem tudom kifejezni mennyire örülök neki hogy megtaláltam! Egy lakhelyemhez tartozó csoportban tettem fel a kérdést önnel kapcsolatban amelyre privátlevélen keresztül kaptam egy általam ismeretlen személytől felvilágosítást. Hálás vagyok neki érte. Tanárnő. Ön nem emlékezhet rám személy szerint. Ellenben biztos vagyok benne hogy rendelkezik emlékfoszlányokkal az első osztályával kapcsolatban 1976-ból. Minket kapott első tanulóiként és velünk volt négy esztendeig mint osztályfőnökünk. A következő négy esztendőt nem osztályfőnökként hanem földrajz és biológiai tanárként élvezhettük maga mellett. Nagyon szerettük! Emlékszem az első percekre amikor bemutatkozott nekünk. Hófehér köpenyt viselt, nagyon fiatal volt, nagyon kedves. Szemüveges volt, amennyire feltudtam akkor hétévesen fogni gyönyörű nő. Azonnal magába szerettem! Magas volt (gondolom most elmosolyodott) - hozzánk képest valóban magas. Szinte minden tanórát maga tartott nekünk alsóban. Magának köszönhetem hogy megtanultam írni és olvasni. Nem maga tehet róla de része volt benne hogy hemzsegnek írásaim a helyesírási hibáktól. Figyeltem amit tetszett mondani, de sokszor nem annak tartalmát hanem ahogyan tetszik! mondani. Emlékszem a családlátogatás alkalmával amikor én kerültem sorra micsoda büszkeség töltött el hogy nálunk otthonomban! - van az én tanárnőm. Köszönöm magának hogy a "fecske" őrs tagja lehettem. Ön nevezte el a kettő osztályon belüli mini-közösséget fecske és harkály őrsnek. Amikor az ötödik osztályba kerültünk az osztály iskolát váltott. Alsó tagozatból felső tagozatba kerülve a "nagyiskolába" a Hámán Katóba kerültünk. Kaptunk másik osztályfőnököt. Tragédiaként éltük meg. Nem azért mert a másik tanárnővel bárminemű gondunk lett volna hanem azért, mert magát nagyon szerettük, ragaszkodtunk magához. Onnantól a mindenkori alsó tagozatosok mellett még vitt minket is biológia és földrajz órákon. Amikor bejött a terembe hozzánk, visszahozta az éveket (hisz már úgy megvénültünk időközben) és ahogyan mi örültünk magának úgy örült maga is nekünk. Maga a MI! tanárnőnk volt, és mi a maga diákjai. Nem felejtem el, nyolcadik osztályban amikor búcsúztunk elsírta magát a teremben. Ült az asztal mögött és amikor megkapta az ajándékcsomagot valami spray és bon-bon volt benne, sírva fakadt. Mi csak néztünk magunk elé értetlenül. Azt tetszett mondani ne haragudjunk, majd egyszer megértjük. Igaza volt. Kettő lány lépett magához akik simogatták a haját, ne tessék sírni. Most hogy írok nem látom az összemosódott betűket. 25 éves a nagyobbik fiam néz rám mi bajom van? Tanárnő, sokat gondoltam magára. A mai-nap hogy egy számomra ismeretlen személy jótéte kapcsán újra láttam magát fényképen, és elküldhettem magának a levelet, függetlenül attól kapok-e rá választ, nekem ÜNNEP! Annyit tudtam meg magáról hogy időközben nyugdíjba ment. Nem régen visszahívták egy kis időre tanítani, de ismét élvezi a pihenés esztendőit. Nem felejtettük el magát, egykori első osztálya. Anno 24-en voltunk diákjai, talán ha 7-8-an vagyunk akik így-úgy néha találkozunk. Nem alakult többségünknek jól az élete. Némelyikünknek igen rosszul. Én azon szerencsések közzé tartozom aki köszöni az életnek amit kapott, többek között magát a csodálatos személyében. Maga mindent megtett értünk. Hálás vagyok hogy olvasott engem, hogy volt nekem, nekünk. Szívemben őrzöm, nem "csak" én. Csókolom a kezét. Zoli

Űrálom

Valami projekt keretében kétfős személyzetként fellőttek minket a világűrbe ami nem fekete hanem egybeolvadó krémszínű volt. Bolyongtunk a műholdak között, apró joystic-kal irányítottam a kapszulát amiben repültünk. Alig volt nagyobb belül űreszközünk mint az előttünk lévő vezérlőpult. Kettő fotel amiben ültünk, és a fél kapszulát kitevő nagy szélvédő amelyen néztük mi történik körülöttünk. Klári olyan tekintettel nézett ki a krémszínű világűrbe ami mindig megigézett. A műholdak mellett elhaladva egy űrcsata mellett bolyongtunk. Mi nem lőttünk senkire, minket sem bántottak. Lassan távolodtunk az űrháború mellől a szemem sarkából látom társam és navigátorom vajjal ken meg egy kenyeret. Előtte már szeletelt párizsit. Távolodunk mindentől ami oly riasztó. A nagy krémszínű világűr eleinte nyugodtnak tűnik, később mégis balsejtelem kezd el gyötörni minket. Minél távolabb kerülünk az emberi konfliktusoktól annál jobban lelassul minden. Klári keze is lassul, félelemmel tölt el a gyanú az a párizsis kenyér nekem sosem fog elkészülni. Mellettünk egy félig krémszínűvé vált űrhajó, ők is menekülőre fogták, nekik már nem volt visszaút. Már mozogni sem tudunk. Klári kezében megállt a kés, én is csak az ujjbegyeimet érzem melyek még a joy apró felületével alig-alig de még tudják korrigálni utunkat. A távoli világ már nem több mint egy ködbevesző messzi fényszórópont. Belefogunk dermedni az időbe - mondtam és nagyon büszke voltam rá hogy ilyen frappáns kijelentésre még futotta tőlem. Meg kell etetnem a kecskéket - így Klári, s majd hozzátette - Kobra, nem akarok ilyen arccal beledermedni abba a valamibe, megbántam hogy bohóckodtam. Majd beleőrültem az erőfeszítésbe hogy elfordítsam a fejemet Klári felé akinek szemei felakadva, pisze orra oly aranyos, és idétlenkedett mint egy kis manó azon a nevezetes fotóján melyet hiába kerestem elvesztettem régen. Lassacskán megfordult a kapszula, és végtagjainkba visszatért az élet. Közeledtünk a föld felé, ismét műholdak mellett haladunk el, és én bármihez nyúlok minden össze van kenve vajjal.Szöszmösz

2019.04.13