Csapongó gondolatok

Csapongó gondolataim kapcsán bizonyos posztjaim alatt magasröptű eszmecserék bontakoztak ki. Legyen szó témakörét tekintve az élet megannyi szegmenséről. Kellemes böngészést kívánok.

Opera és operettek

Az ember életében és itt nem kivételek a "nagyok" sem időnként megjelennek felcsendülnek! operettek és operák is. A kettő műfaj korántsem versenyképes egymással. Ugyanis mindkettő másról szól. Az életnek van egy bizonyos esszenciája, mely létezésünk tengerében nem többek mint cseppek. Tulajdonképpen ezen cseppek ízéért szomjazzuk át az egész földi létünket.

Márai követőként

1989. februárjában fiatalemberként nagy valószínűséggel egy billiárd asztal mellett álltam (telente a laktanyában jobb híján biliárdoztunk) mit sem sejtve hogy Márai Sándor gondolatai által további életem egyik meghatározó alakja, talán pont azokban a percekben búcsúzik az élettől. Ami pedig kiváltképpen elgondolkodtat, úgy érzem nem én választottam Márait. Márai választott engem. Megérzésembe egyszersmind reményembe kapaszkodva végtelen alázattal írom, kettőnk személyiségének hasonlósága késztethetik hogy rajtam keresztül elvarratlan szálakat tudjon bevégezni azáltal, hogy fogja kezem, vezeti elmém, s általam ír. Mester: érdemtelennek tartom magam a megtiszteltetéshez. Ellenben ha úgy van ahogyan megálmodtam, én készen állok. Hasonlóképpen elmélkedhet minden szívvel-lélekkel Márai-követő.

Felejtés temploma

Olvastam egy novellát "felejtés temploma" címmel. Akik már nem bírták a terhet, az emlékezés terhét, azok léptek oda be. Az "apró" nak tűnő rossz emlékektől kezdve az igazi mély nagy tragédiákig minden rossz törlésre kerül azok esetében akiknek a teher már elviselhetetlennek tűnik. Csak a rossz, a jó emlékek nem törlődnek. Hosszú sorok kígyóznak az épület előtt s egy másik kapun jönnek terhektől megszabadulva kifelé. Utóbbiak tekintete üres, kifejezéstelen. Könnyeink lelkünk vércseppjei.

Néplélek

A néplélek már csak olyan, mint a börtönök világa. Talán mert mi magunk a nép is börtönben élünk önnön börtönünkben. Miért írom ezt? A börtönökben van egy bevált gyakorlat. Aki oda bekerül, új nevet kap. Majdnem olyan mintha eltemetnék az embert. Alig alig számít ki voltál életedben. Ott bent az számít ami süt rólad, egyéniségedről. Aki vagy. Amit tenni tudsz hogy túléld. Göncz Árpád pl. anno a váci-fegyházban elítélt társaitól a "patkány" nevet kapta. A néplélek is hasonlóképpen működik. Dacára mindennemű "irányított" karaktergyilkosságnak a néplélek a maga természetes módján megalkotja a maga értékítéletét. Így született meg "Fletó" ami korántsem gyűlölködő jóval inkább lenéző formulát rejt. Így született meg az "O1G" is ami mint bejegyzett védjegy Wikipédia szócikket is kapott. Kádár János pedig sokaknak tetszik vagy sem "Jani-bácsi" lett. Kádár esetében hosszas társadalom tanulmány kapcsán részletezhetnénk a titulus jelentőségét. Persze csípőből egyszerűbb gyilkosnak nevezni de ezen utóbbi státusz nem a néplélek üzenete. Annak ellenére nem az, hogy politikai platformoktól függetlenül megannyi irányzat 28 esztendeje ezt sugallja nekünk míg az előző példák kapcsán mentegetnék az illetőket. Hiába, a rabság is megszüli eszmei gyermekét.

Illusztris társaság

Lelki szemeim előtt Szabó Magda társaságában Szerencsi Éva és Szádvári Gabika krémeseiket fogyasztják egy aztalnál ülve odaát.

30 másodperc

Amennyiben 30 másodperces összeállítást készítenek az emberiség történelméből őskortól napjainkig 15 képkocka segítségével, nem teóriák és eszmeiségek alapján válogatnak ha nem az emberi emlékezet szívét tapintják ki. Abszurdnak tűnhet, de a XX. század kapcsán kettő kép (a korszak időterjedelmét tekintve aránytalanul sok a kettő) jön számításba. Egyik az 1938-as Ausztriai Anschluss kapcsán Hitler alakja amint a nyitott Mercedesben fogadja a tömegek nem tudom más jelzővel írni "rajongását" Másik pedig a Beatles-együttes 1966-os Shea Stadium-beli megismételhetetlen koncertfellépése. Miért nem a holokauszt okkal világfájdalma és miért nem bármi más mint a Beatles? Nem másról van szó mint az emberiség létezésének esszenciájáról. A ráérzés, nem a széles tömegek privilégiuma. Megérteni ésszel pedig mindezt nem lehet. Érezni pedig oly kevesen képesek rá, mint amikor beülsz egy művészfilmre a sötét mozihelységbe és körülötted csupán üres padsorok leszámítva itt-ott egy-egy sziluettet amik oly embereket fednek, akik ugyan úgy képesek átérezni a nagy összefüggéseket, mint te magad.

Lélek

10 esztendős voltam az öcsém hat, amikor a fater lelépett otthonról. Édesanyám nevelt fel minket. Tehette volna sokkal jobban mint ahogyan tette. Széles skálán mozgott minket gyerkőcöket ért negatív allűrjei sora. Tulajdonképpen maga az emlékezés is fáj. Sosem felejtem el, milyen érzés volt amikor megnősültem és elköltöztem otthonról. Elhagyatottnak éreztem magam. Pedig elmondhatom a társam a világ legnagyszerűbb teremtménye. Mai-napig szeretetben együtt vagyunk, immáron 28 nem konfliktus mentes de boldog esztendeje. Bármikor hazalátogattam édesanyámhoz a küszöböt átlépve azonnal bevonzott egy leírhatatlanul erős biztonság érzet. Beállt a vércukrom. Idős korára édesanyám már igen csak segítségre szorult. Mind anyagi tekintetből mind egyéb ellátás végett. Mégis, mindig úgy éreztem én kapok pluszt amikor belépek hozzá. Édesanyám jön felém, megtöröli állandóan pörköltszaftos száját, és megpuszil. Gyere fiam, egyél - hívott. Majd leültem egy forgófotelben mellette és néztük a tv-t. Sokszor szótlanul ültem ott mellette. Biztonságban. Amikor elhunyt pár ingósága nálam landolt. Többek között 100 éves lábas, serpenyő, amikre semmi szükségem nincsen de a "mamáé volt" Bármikor megérintem ezen tárgyakat érzem a biztonságot amint a konyhában édesanyám mellett teszek-veszek. Abszurd, tárgyakba költözött szelleme. Serpenyőbe, pár lábasba. Újabban képes vagyok a fókabébik tragédiái kapcsán is elbőgni magam a National Geographicon. A mama temetésén még sem tudtam könnyet ejteni. Viszont nem tudok eljönni úgy a hanttól hogy ne suttognám magam elé: " köszi, szia mama"

Vonatozás

Anyával vonatra ültünk (fotó nyolc hónapja készült azóta tokából már leadtam, kétszer hereürítés is történt egyik alkalomnál nem egyedül voltam) Robogunk meseszép tájakon mikor hirtelen megszólaltam: anya! Tudtad hogy a világon a MÁV a legfelkészültebb bármilyen hülye kérdésre? Pl.megkérdezed a pénztárost mennyibe kerül kutya, macska menetjegye van rá táblázatuk. Kérdezhetsz fura lényeket is pl. mennyibe kerül a retúr teknőcödnek, papagájnak, zsiráfnak stb. ANYA! Tudtad hogy majd mindenki kedvezményre jogosult? Csak nem mondják. Pl. 26 év alatt 33 %-os jegyre vagy jogosult. Vannak különböző fesztivál, családi, kísérői kedvezmények. Vegyük alapul hogy szellemileg erősen alul kalibrált (a valóságban más jelzőket használtam de a MÁV még nem tiltott le az utazásról 30 napig ) retardált, egyértelműen vízihobnyákkal utazol (Szipor rám nézett majd a menetjegyére) tehát majd mindenféle állattal, szerencsétlen marhával! kell egy fülkében lenned mint utas kedvezménnyel veheted igénybe az utazást. Szipor ekkor szigorúbban ismét rám nézett (állítólag a "szerencsétlen marha"-t már üvöltöttem a zsúfolt kupéban mire én: -anya. Dirrekt nem mondtam narancsossal! Ne politizálj! s ekkor kinéztünk az ablakon

Létsíkváltás

Régen történt, egy csendes és nyugodt éjszakán. Meg láttam Őt ténfergni a facebook-on a maga nyugtalanságában. Ráírtam. Kértem jöjjön haza, velem. Hová hívsz? - érdeklődött. Haza. Menjünk haza együtt, kérleltem. Kinyitottam a képzeletbeli gépkocsink ajtaját, s Ő beült. Be kapcsolta a a biztonsági övet, majd hátradőlt. Halk zene szólt az autóban. Megnyugodott. Lassan haladtunk. Lakó pihenő övezetben ereszkedtünk. Már sötétedett, nyár este volt. Szálloda nagyságú hatalmas kirándulóhajó úszott el előttünk. Duna-parton laktunk. Félreálltam a parkolóban. Vékony blúzát összehúzta magán miközben sétáltunk együtt a parton a házunkig. Nagy erkélyes ház, díszkerttel övezve. Fáradtan ültünk le a kertben koktéljaink mellett. Mit szeretnél, milyen bútorokat? - kérdeztem. Válaszolt, s így rendeztük be helységenként elsőnek a nappalit, vendég és hálószobákat, egyéb helyiségeket. Miután mindezzel végeztünk, reggelig beszélgettünk. Hajnalodott már amikor a kandalló fényében elaludtunk egymás mellett. Másnap ismét alig vártuk hogy jöjjön az este. Felvettem Őt, s hazahajtottunk. Megismételve az előző esti sétát ismét beszélgetés következett, majd pihenés. Nap és nap követték egymást. A házunk csinosodott, belaktuk a magunk álmaival. Egyik alkalommal írja a nő. Annyira szeretném azt a házat. Azt az életet. Olyan kár hogy nem létezik. Nem ismertük egymást személyesen. Mindketten tudtuk, találkoznunk kell. Találkoztunk. Megbeszéltünk egy randevút. A megbeszélt időpontban érkeztem. Ott állt előttem és én ott álltam előtte. Kezet fogtunk, megpuszilt. Beült a gépkocsiba. Halk zene szólt. Nyár este volt. Lassan araszoltunk a pihenő övezetben. Hol rám nézett, hol a vízparti házakat vizslatta. Majd szinte beúsztunk egy parkolóba. Kiszálltunk a kocsiból, mindkettőnk szíve hevesen vert. Mielőtt megszólalt volna ezt mondtam: kérlek fordulj meg. Körülnézve vette észre ott áll a ház előtt. Az elképzelt ház fizikai valója. Közel lépett a kerítéshez, az erkélyt kémlelte. Megérintette ujjaival az alig fél méter magas kerítést. Rám nézett s ennyit mondott: "Istenem..." Beszélgettünk mi ketten pár órát, majd nem találkoztunk többet. Néha napján elhajtok az épület előtt. Főleg nyári estéken. Az ablakok mögött van hogy sziluetteket vélek felfedezni. Tudom, ők azok ketten.

Kisváros

Mire jó egy kisváros? Nem régen történt velem. Talán többeknek feltűnt, nem rock zenekarból ismernek. Nem én vagyok Joey Tempest. Létezésem körülményei jóval szerényebbek. Egy ártalmatlan Nagymarosi lakos vagyok a magam lelkesedésének néhanapján kissé túlkalibrált íjszerkezetével. Isten úgy rendelte, a helyi Príma-ban ténykedem biztonsági-őrként. Ráadásul élvezem! - immáron 10 kerek esztendeje. Számtalan érdekes történet szülőhelyei azon falak. Egyik kedvenc kategóriáim közzé tartoznak a facebook vs. valóvilág azon fejezetei amikor a facebook-on egymást virtuálisan lemészároló polgártársak találkoznak az üzlet valamelyik portékákat felsorakoztató szegletében. Nem egyszer én pakolom vissza a véletlenül levert tusfürdőket. Egyik alkalommal a főszereplő én magam voltam. Történt egyszer voltam oly merész és megírtam a facebook-on ellenvetéseimet a Nagymarosi fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatban. Éppen kezdtem kifejteni érveimet amikor egy hölgy így reagált idézem: "HAZAÁRULÓ!" (szó szerint megjegyeztem közlendőjét hiába, a jó memória varázsa) Elsőnek kissé megdöbbentem. Az összefüggéseket sem értettem ellenben nem elsőnek és nem is utolsónak találkozok hasonlóan tömör s mégis lényegre törő okfejtéssel. Én még abban a világban nőttem fel amikor nem estünk neki tanárainknak, idős embereknek, mi több hölgyeknek sem. Még akkor sem ha azt indokoltnak véltük. Miért? Csak! Ilyen világban voltam kisiskolás. Viszont rendelkezik személyiségem egy rejtett, izgalmas szeglettel amely keresztezve vagyon a világ nagy misztériumaival melyek közül jelen esetben a "véletlen" mint olyan jelen esetben példát bontott. Másnap munkahelyemen ki lép a vásárlótérbe egy borongós reggelen? Nem más mint az engem bekategorizálandó hölgyemény. Készségesen nyitom meg előtte a picike kis csapóajtót és kívánok napszaknak megfelelően "jó reggelt" Kedves mosoly a válasz. Felismerés vett erőt rajtam miszerint az a csúnya jelző nem is nekem, nem személyemnek szólt. Hogy megerősítsem az emberekbe vetett hitemet visszamosolyogtam és ennyit mondtam: én vagyok a Solymosi Zoltán. Tudom, nem egy aduász. Éppen ezért érthetetlen számomra azon lendület ami kíséretében a hölgy elillant. Mire jó egy kisváros?

Padlások zugai

Emlékeztek még arra a kabaré jelentre amikor emberünk talál a padláson egy daliás alakot ábrázoló festményt, és fogad egy nyomozót derítse fel családfáját? Bárcsak ne tette volna. Hát én is így vagyok vele kicsit. Édesanyám és a családi históriák beszámolója szerint jó eséllyel rokoni - még ha távoli szálak is - kötnek Horthy-kormányzóhoz, és Petőfi Sándorhoz is. Történt hogy egy szép napsütötte napon meglátogattam édesanyámat, kiültünk a kertbe, és a kezdeti locs - pocs dumák után el kezdtem mint a hagymát hámozgatni a múltamat, segítségével. A történelem odvas kapui azonnal megnyíltak, és jött a sztori.Tudod fiam, a dédid - nagymamád annak idején szerelembe esett a falu hegedűsével, aki nagyon tehetséges volt, de sánta szegény. A hegedűs apja a saját lányával esett szerelembe, és abból született dédnagyapád. Dédnagyapád beleszeretett a dédnagymamádba, aki a falu legszegényebb lánya volt, kegyeit mindenkinek osztogatta egészen addig, míg meg nem komolyodott a dédnagyapád mellett. Képzelhetitek hogyan éreztem magam, ezen verzió kissé távol esett Petőfi a költő elképzeléseimtől, de attól a képtől is, amit borotválkozás közben véltem látni a tükörben, Kormányzói arcvonásaimra gyanakodva. Kissé kezdtem feszélyezetten érezni magam a Mama sztorizása közben, de azért gondoltam mentem ami menthető, és vissza kérdeztem. Mama, nem emlékszel rosszul arra a saját lányával dologgal kapcsolatban? Mire a Mama tök közönyös arccal ... - dehogy fiam, ez abban a faluban cigányok között így volt szokás. Na jó ! - sikítottam fel, elég volt! - és ott hagytam az emlékeivel anyukámat. Csak hogy ne egyedül cipeljem a terheimet felhívtam öcsémet és tapintatosan jeleztem neki, nem tuti az információm, de az egyik kémem szerint elég kevés észak skandináv vér csörgedezik ereinkben.

Hőskultusz születése

Biztonsági-őri létezésem margójáról (nem merek belegondolni miket írhattam volna ha felvesznek a NASA-hoz. Nem elsőnek esik meg velem az alábbihoz hasonló édes sztori. "ZOLIKA!!!" - ordít este a telefonomban a hang. Azonnal teperjél le ....-re (község név) nem lehet bírni egy alkoholistával az üzletben. A bolt személyzete kb. 10 fő, az alkoholista meg már reggel 08.00-kor sérült giroszkóppal bukdácsolt a községben. Meglepődtem hogy estére még életben van. 10 perc az út, van rá öt percem leérni mivel percenként kapom a hívást "HOL VAGY MÁR?!" Hiába, nem ingyen kapom a zsáknyi fizetésemet. "Leteperve" a bolthoz látom hősöm a bolttal szemben be van szorulva egy pad ülőkéjének lécei közé. Teste természetellenesen kicsavarodva. Odasomfordálok hozzá, köszönök, ő pedig rám emeli a fejét amiben gyárilag a szemein át tekintetnek is kellene lennie alapfelállásban. Kettő tőmondatban tájékoztatom, az üzlet a mai-nap számára zárva van. Ő maga még mindig felém néz ellenben a fókusza nem rám koncentrálódik ha nem mögöttem Keresztelő Szent János szobrára amit a padok előtt állíttattak. Kétségkívül erősen pátoszi pillanat amikor a HIT tapasztalás útján alakot ölt. Emberem rövid imát mormog majd lefejeli a pad vasszerkezetét, és azzal egyidőben létsíkot vált. Megyek be a boltba. Az üzletben még érezhető a feszültség. Nem a vásárlók részéről, a dolgozók szemszögéből. A szokott kedvességgel fogadnak s suttogva kérdik: "hol van?" Mondom kint a padon, lélekben a Gecsemáné-kertben. Értetlen pillantásokat kapok mire kiegészítem a Gecsemáni-kert Jeruzsálem óvárosától keletre található, az Olajfák hegyének lábánál. Nem értik. Itt maradsz zárásig velünk? - érdeklődnek szeretettől túlcsorduló hangon. Persze, ha már lehívtatok maradok, felelem. Ekkor beindul valami elképzelhetetlen Marwelli képregényvilágon alapuló hőskultusz születése. Öt percen belül kinyilatkoztatást tesz minden dolgozó mekkora mázlija van a csókának hogy én értem oda hamarabb mint hogy ők maguk megunták volna amit művelt ( 08.00-tól 18.00-ig türelmesek voltak) ugyanis éppen a határán voltak hogy helyrerakják. Egyikőjük még fel is fedte múltja azon izgalmas epizódját amikor hiszem vagy sem megszerezte a vagyonőri vizsgáját de jobb az ilyen alkoholbogaraknak hogy ő maga nem abban a tisztségben ténykedik. Kétségkívül biztonságérzet kerített hatalmába, ennyi kolléga között az embert baj nem érheti. (esetleges érintettektől elvárom fenti irodalmi mű kapcsán őszinte mosolyt miközben olvasnak)

Gizike vagy Gőzeke

Azt mondják a legjobb feleség ismérvei a következők: társaságban úrinő, az ágyban kurv@. Nem társaságban kurv@ és nem úrinő az ágyban! (Olvastam egy cikket, ami a kérdést taglalja illik-e hölgyeknek felsőruházat gyanánt "csak" melltartóban repülőúton részt venni?)

Pusmogók

Az emberek általában feltalálják magukat munkahelyükön. Van aki azzal üti el az időt hogy dolgozik, vannak akik facebook-oznak. Jómagam töredelmesen bevallom néha bekapcsolom telefonomon a netet. Megnézem írt-e nekem valaki (olyan is volt hogy igen) majd kikapcsolom. Alkalmanként nem több mint egy perc. Történt a múltban hogy az egyik "barátom" megtudta hogy én nagy ritkán fellépek munkaidőben a hálóra és ezt nekem szóvá is tette a következő formában: Zolika vigyázz! a kollégák mind pusmognak a hátad mögött hogy nem dolgozol csak lógsz a facebook-on. Ronda dolog ez a pusmogás. Főleg azon kollégák részéről akik velem ellentétben valóban ott lógnak állandóan a facebook-on. Barátomnak megköszöntem az intelmet és hosszasan átbeszéltük milyen kicsinyesek és gonoszak az emberek. Másnap és harmadnap ismét az intelem felém barátomtól. Ekkor úgy döntöttem törlök mindenkit akire gyanakszom. Töröltem barátomat, mindenki mást meghagytam. Hiszitek vagy sem, attól a naptól senki sem pusmog a hátam mögött, jelzést sem kaptam róla. Ennek már több esztendeje. A barátom tegnap ismét jelölt engem. Szívfájdalom, de nem teszem ki annak a kellemetlenségnek hogy el kell tűrnie hogy a barátjáról ismét pusmognak neki a háta mögött. (a jellem árnyai - soha el nem készülő könyvem margójáról)

Az a bizonyos cipő

Olvastam egy bölcsességet ami szerint ha megbántanak, elárulnak, megaláznak, meggyaláznak, addig ütnek amíg mozogsz, a következőt kell tenned. Idézem az elejét: "helyes lélegzés" már itt kikerekedtek a szemeim. Aztán féligazságok. A védekezés újabb támadást szül. A visszatámadás folyamatos harcot. Majd a fogalmazó gondolom bedobta a harmadik felesét és így folytatta: a helyes légzéssel mind feljebb kerül lényed a problémákon. A rágalmak minél távolabb vannak tőled annál jobban nem érzed a hatásukat. A tetőpont pedig valami frenetikusra sikeredett: eléred a szintet amikor az irányodban otrombán viselkedő emberek is szerethetővé vállnak - és most kapaszkodj! erre ők maguk is rájönnek! s erkölcsi diadal gyanánt büszke tartással állhatsz előttük elismerésük tükrében. Kobra sejtése, mindenkinek meg kellene néhanapján tapasztalni azon esetek árnyoldalait amelyekről bölcsességeket fogalmaznak.

A soha el nem készülő sztori margója

DOBPERGÉS! Előkészületben a Kobra-sztorik egy újabb epizódja. 15 évente összeül a baráti társaság. Vásárolnak sört, bort, Jagermaistert, házi-pálinkát, pizzát, és magukra zárnak egy vidéki házikót messze asszonyaiktól és a világtól. Agatha Christie is megirigyelné a miliőt leszámítva hogy itt nehéz nyakon csípni cselekmény szálat. Azért én teszek egy próbát azáltal, hogy bemutatom a résztvevőket. Vendéglátó Bishop. Ő az öcsém. 15 évente meghasonul önmagával és felfedi önnön természetrajzának legtitkosabb oldalát. Bishopról tudniillik mindig híres volt róla hogy soha -újraírom SOHA! nem tévedett. Őszinte csodálatunk alanya. 15 évente mint a vatikáni titkos gyűlések kapcsán fellebbenti a fátylat pár kivételes esetről amik kapcsán úgy vélte azok nekünk nem tűntek fel. Ilyenkor általában a már érkezéskor közülünk legrészegebb felugrik az asztal tetejére és elordítja magát: VALLOMÁS! Nagyon sokat nevetünk, mivel a sztorizása vég nélküli, és akkora baromságokat tálal hogy hallgatósága közül a legnyomorultabb is ráeszmél hálát kell adnia a sorsnak hogy nem saját maga a Bishop. No de ki a hallgatósága? Joe. Ennyi, Joe. Joe fogantatásától Jedi-lovag. Próbáltuk párszor meggyőzni hogy esetleg tévedhet, de amikor már majdnem lebeszéltük róla gyorsan visszagyőzködtük hiszen roppant mulatságos jelenség. Kardozik neoncsővel. Meg az akaratával felakar emelni asztalt, fotelt. Némelyik kísérlet közben annyira akarja hogy az aranyere is kijön. Többször megesett hogy egy szimpla beszélgetés közben amikor totál be voltunk nyomva mint az ökrök egyikünk levert valami értékeset és ilyenkor mindig rárivalltunk Joe-ra: - "JOE! Viselkedjél már!" Joe teljesen elhűlve mereng a jelenség által amit kétségkívül ő maga generálhatott. Joe soha nem tudja dolgát végezni csukott WC ajtó mögött. Roppant humoros amikor öklendezve ordibál vele szemben egy alkalmasint arra tévedt polgártársunk vonaton, hivatalban, TESCO mellékhelyiségében stb. Arnold. Arcsi jó fej. A 80-as évek közepén Bishop mondott neki egy viccet. Magától értetődő hogy nem kapcsolt, nem vette a poént. Neki az arca is olyan hogy nem feltételeznéd róla hogy veszi a lapot. Mentségére Bishop viccmesélése sem mentes anomáliáktól. Tehát Arcsi néz, Bishop meg elkezdi megmagyarázni a viccet. Arcsi néz, Bishop magyaráz, és ekkor történt valami ami Arcsira fura hatással lett. Elkezdett röhögni. Folytak a könnyei, vinnyogott, visított. Azóta ha Arcsi meglátja Bishopot egyfolytában röhög. Tulajdonképpen ez valahol mulattatott minket eleinte de már piszkosul ráuntunk az elmúlt 30 évben. Én azt sem értem minek lett meghívva? Ott a Tibcsi. Ő talán a leginkább konszolidált közülünk. Fotóművész. Gyönyörű fotókat készít. Szereti a bort. Ő benne azt bírom mindig akkor röhög amikor senki más (ahhoz kell hogy Arcsi ne lássa Bishopot) Úgy röhög hogy remeg vele a szoba. Még soha nem tudtuk meg min röhög mert mire kifullad elfelejtette min derült. Egy új versenyző is van idén köztünk, őt nem ismerem. Állítólag illik a TEAM-be. Én is meg lettem hívva. Viszek sört, fényképezőgépet, és próbálok figyelni hogy mindent lejegyezhessek mint krónikás. Buli kezdete holnap kora este, buli vége holnapután reggel. Bishop kicsit aggódik lévén nem régen festette ki a lakást. Ennyit a Bishi-buli trailler-rel kapcsolatban Kobrás tálalásban.

2019. márciusa

Törőcsik Mari, a nemzet színésze, Müller Péter, József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész, Csiszár Imre rendező, Ferenczes István költő, szerkesztő, Gyöngyössy Katalin érdemes művész, Hildebrand István operatőr, rendező, érdemes művész, Kálmándy Mihály, a Magyar Állami Operaház énekese, Kátai Zoltán énekmondó, zeneszerző, Kisléghi Nagy Ádám festőművész, érdemes művész, Koltay Gergely zenész, zeneszerző, szövegíró, Kovács Miklós kékfestőmester, népi iparművész, Madarassy István ötvös- és szobrászművész, Mihály Gábor szobrászművész, Selmeczi György zeneszerző, karmester, zongoraművész, operarendező, érdemes művész, Szigethy Gábor színháztörténész, rendező, író, irodalomtörténész, szerkesztő, Tamás Menyhért József Attila-díjas és Babérkoszorú-díjas költő, író, műfordító mai nappal ismét államilag elismert és kitüntetettek.Egyikünk sem hitte el az "alfa hír" és egyéb kamu oldalak kamuhíreit miszerint Önök közül ez meg az felháborodásának adott hangot amikor a jelenlegi hatalom ezt meg azt tette a diákokkal, hajléktalanokkal, magával az egész társadalommal. Egyikünk sem hitt benne hogy akad önök között egyetlen, aki kiállna nemzete mellett azáltal, hogy "ezektől" nem veszi át az elismerést. Annak nem átvétele lett volna az igazi elismerésünk önök felé. Hiába, nem lehet mindenki Gyarmati Fanni, Bródy János, Koncz Zsuzsa. Nem csalódtunk Önökben, sajnos. Egyébként gratulálunk. Töretlenül hiszünk továbbra is helytállás gyanánt a hentesekben, kőművesekben, vízszerelőkben, ácsokban, tetőfedőkben, targoncásokban stb. stb ha már Önökben a nemzet "nagyjaiban" nem hihetünk.

Forte

Sokadjára nézegetem át ezeket a fényképeket. Kemény papírból készült "Forte" feliratú cipősdoboz méretű tartóban vannak. A dobozban kisebb dobozok és nylon zacskókban kb. 100 - 150 fénykép. Témaköreik a fotóknak nagyrészt családi képek. Nagyszülőkről, szülőkről, rólunk gyerekekről. Családi nyaralásról, házibulikról. Utóbbi kategória kapcsán némelyik pikáns fotó. Hol a csudában lehetett előhívatni azokat? Szerencsémre azon képek nem a szüleimet ábrázolják, tovább meg nem akarom gondolni. Valamelyik ősöm vagy rokonom mozdony bolond lehetett. Több dízel és korabeli villamos mozdony fényképe (krokodil) Izgatottan rakosgatom őket szkennelésre előkészítendő. Aztán hirtelen mind semmivé válik. Mint minden alkalommal, felébredek. Olyan nagyon sokszor láttam már ezeket a fényképeket. Néha eltöprengtem, képzelődök vagy valaha tényleg léteztek? Lehetséges hogy egészen kicsi lehettem amikor láttam őket és belevésődtek a memóriámba? Vagy teljességében a képzeletem játszik velem? Ugyanis mindig ugyanazon képeket látom, a legapróbb részletekig ugyanúgy. Ha tudnék rajzolni, megörökíteném őket. Meglehet, nem véletlenül nem tudok rajzolni.

Dreher

Állok sorban a CBA-pénztárnál a magam átszellemült Assisi Szent Ferenc arcához hasonlatos képpel, amikor megszólít engem Balázs, lokálpatrióta polgártársam. " Kobra, én meginnék egy Drehert szétmenne tőle a fejem!" Egyetértően bólogatok amikor észreveszem véletlenül a bevásárlókocsimba került 34 dobozos Dreher. - Ha egyet innék meg, nekem is szétmenne a fejem! - reagálok.

"Ide figyelj Kobra!"

Te jó isten! Olvasom egy poszt alatt a hozzászólásokat a Wold Trade Center kapcsán. Komolyan elborzadok. Természetesen bele kell férnie a véleményekbe a szélsőségeseknek is, a világ már csak ilyen. Na de amikor az számít "szélsőséges" véleménynek ami szerint repülőgépek csapódtak az ikertornyokba, ezerszámra haltak meg civilek, tűzoltók, rendőrök stb. a terrortámadás következtében, akkor én megrettenek. Ugyanis a többség ezen "szélsőségen" majdhogy nem röhög. Leblokkolok. Én még ennyi építőipari szakembert, statikust, robbanóanyag szakértőt, mérnököt, történészt, nem láttam mint szombat délután egy facebook csoportban ezen poszt alatt. Százszámra hozzászólások amik fogalmazói a szó szoros értelmében gyengeelméjűnek vélik azt, aki uram bocsá elmeri hinni hogy megtörtént amit a tv-ben látott. Egyik óvatlan, halkan suttogva író hozzászólót őszinte csodálattal böngészem. Le meri ott! írni annyi "bizonyítékkal" rendelkezik (bátorkodik megjegyezni) idézem: "megtörtént, saját szememmel láttam!" Azonnal hallható a virtuális gúnykacaj és természetesen jó magyar szokás szerint kioktatás következik (persze alig személyeskedve de utalva rá menjen szemészetre) Azon töprengtem el, amennyiben mentális szinten tényleg itt tartunk ahol, a világ minket érő ingereit ily módon tudjuk többségében feldolgozni, elnézést kérek az aktuál politikai színezetért - annyira nem is nagy feladat lenyomni a torkunkon bármit. Például hogy Ráhel nem eldobta azt a bizonyos szemetet az autópályán ha nem ellenkezően! felszedte azt! Most pedig ezen hozzászólásom végett előre látom ott! nyakamon az özönvíz! Tisztelettel: Kobra UI: feltételezem a következő mondatok így fognak kezdődni: "ide figyelj Kobra!"

Egy csodálatos nap

"remélem mind a hat embernek akit kedvelek, csodálatos napja lesz ma" - olvastam egy virtuális BARÁTOM Péter adatlapján. Amikor én legutóbb meghasonultam a facebook-on és azáltal az életben is, 1600 facebook-os ismerősömből ha tetszik "barátomból" számszerűen háromszáz körülit kreáltam. Azt hittem rekorder vagyok negatív viszonylatban. Ekkor mit látok? Péter számszerűen 29-re kalibrálta a saját közegét. Túlzónak véltem ezen visszafogottságát. Ellenben nyilvánvaló valami ami mellett nem mehetek el. Péter fotóin van ami azonnal szembetűnik. Az pedig a barátságos, őszinte, tiszta nyílt tekintete. Ezt nem lehet megjátszani. Nem állhatsz fél napot a tükör előtt hogy készíts magadról száz meg száz fotót amiből kiválaszthatod azt a kettőt amin a tekinteted ha az alapból olyan amilyen nem tükrözi hogy ravaszul hunyorogsz, simlin kémlelsz, cinkosan suttogsz. Főleg nem tudod spontán megcsinálni a képet úgy, hogy a fotón melletted van a társad is, aki szeret. Az ilyen Pétereket meglehet számszerűen kevesebben szeretik mint más kvalitásokkal rendelkező Pétereket. Kevesebben, és másmilyen emberek szeretik őket mint a facebook-on száz meg ezerszámra ismerősökkel "barátokkal" rendelkező Pétereket. Amikor Péter nekem a másik öt emberrel egyetemben "csodálatos napot" kívánt akkor bennem megfogalmazódott, - legyen a kapcsolatunk kettőnk között kettőnknek erény vagy bánom is én legyen az mindkettőnk számára akár hátrány, megtisztel a tudat hogy mellettem van. Ő hozzám tartozik.

Eső

Szipor (feleségem) mondja - apa, szakad az eső. Nővel sose vitatkozz, főleg ha igaza van mivel szakad az eső. Felhúztuk az ablakot? - kérdi. Mit csináltunk milyen ablakkal? - kérdem. Az autóban felhúztuk az ablakot amikor hazajöttünk? - kérdezi. Én biztosan felhúztam a magam részén, mindig felhúzom ha hazaérünk! - felelem s gondoltam a magam részéről ez mint aduász elegendő ahhoz hogy az elkövetkezendő percekben semmiféle erkölcsi felelősséget ne érezzek azért, ha szétázott a kocsink belülről. Az én részemen is felhúztuk az ablakot? - érdeklődik. Nyájas olvasóm biztosan vágtál már olyan arcot, amikor a nyelved az alsó fogsorod alatt az állad bőrszerkezetét kidomborítva fejszerkezeteden belül képednek azt a kifejezetten idétlen kifejezést kölcsönzi miszerint még nem tudod miről tehetsz, de mond csak angyalom, készen állok sugallattal bír. A te oldaladon kinek kellett volna felhúzni az ablakot? - kérdem. Emlékszel hogy mondtam majd szólj rám, el ne felejtsem? - így Szipor mely kérdése előtt őszinte lehorganyzott aurával roggyanok meg mint olyan tálalás előtt ami már-már művészi tökéllyel utal rá hogy hittem vagy sem, már megint hibáztam! - nem emlékszem hogy mondtál volna ilyet - rebegem, de már bújok is a papucsomba. Kilépve a házból szakad az eső, ami következtében kettő és fél másodperc alatt akkor is szétáztam volna ha nem léptem volna bele a járda melletti gödörbe. Megkerülve a házat, megállok az erkély előtt. Tapintás után érzékelem anya oldalán is fel van húzva az ablak. Megfordulok, Szipor néz rám az erkélyről. Ömlik minden fejnyílásomból az esővíz. Visszajövök a lakásba aminek bejáratában anya vár valami leírhatatlanul ártatlan és szeretet teljes arckifejezéssel. Utóbbi tekintet kapcsán azon gondolkodom, mennyi de mennyi utalás létezik a párkapcsolatok igazi misztériumára pedig nem kell nagyot gondolni nem több az mint egy tekintet, egy eső áztatta délután.

Hulladékok

Szemétszedés 2.0 országos akció keretében a lakosság egyre nagyobb százaléka kapcsolódik a "fizetünk a hulladékgazdálkodás címén, majd mi magunk takarítjuk össze az élhetetlen állapotok kapcsán felgyülemlett szemétfronton" című társadalmi társasági játékhoz. Felelősségre vonható hibás felet úgy sem találunk, mert nagyban keresgélni néplélek romboló tevékenység, kicsiben meg mindenki hárítja a felelősséget. Soros Gyuri ezért (is!) meg már tök uncsi mint bűnbak Ezzel be is tetőzött a civil kurázsi fogalma. Az elmúlt évek társadalmilag defektes hulladékgazdálkodása lakhelyemen Nagymaroson is csúcspontjához ért (persze nem rajtunk múlott) Fizetünk érte hogy élhető környezetben éljünk, a pénzt zsebre vágják - sebaj! majd összeszedjük a szemetet mi magunk! Tisztaság kettő napig, aztán újra kezdődik elölről minden. Viszont a periódusok ismétlődése nagyszerű alkalom arra hogy újabb és újabb diadalokról számolhassunk be, amennyiben ismét összegyűlünk nylon zsákokkal a tettek mezejein. Még a helyi politikusok közéleti szereplők is tettekre sarkallnak minket. Hát még mi magunk saját magunkat! Sőt! Ínyencség kapcsán adott a közös ellenségkép is azok személyében akik nem hajlandóak szemetet szedni. Nem beszélve utóbbi kategória azon szereplőiről akiknek nem dívik műanyag kesztyűben Marwelli-i képregényhőssé avanzsálódni ellenben dumálnak, irkálnak mindenféle marhaságot! Tehát beállt az univerzum kényes rendje. Tovább gondolni meg felesleges, nem igaz?

Csapongó

2019.04.12